+ Színház

Ókovács Szilveszter dalszövegeket írt a saját rendezésében készülő, sötétben előadott adventi előadáshoz

ókovács szilveszter

Ókovács Szilveszter elképzelései szerint most egy új koncepció nyomán jön létre a Magyar Állami Operaház előadása.

fotó: Berecz Valter/ Operaház

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi produkciója, amelyet szombaton mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.

A mintegy egyórás térhangzású, meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig – áll az Operaház közleményében.

Henry van Dyke Jr. amerikai író, diplomata, presbiteriánus lelkész 1896-ban jelentette meg karácsonyi történetét A negyedik keleti bölcs, vagy más fordításban Artabán, a negyedik király címmel. A könyv hőse Perzsiából indul útnak, hogy a Gáspár, Menyhért, Boldizsár bibliai hármashoz hasonlóan hódoljon az újszülött betlehemi király előtt, akinek drágaköveket visz ajándékba. Viszontagságos útja során azonban csak a keresztfához érkezik meg, ajándékai időközben elfogynak, útközben tett jó cselekedetei révén mégis tudtán kívül megéli a krisztusi tanítás lényegét.

A könyv számos irodalmi, színpadi, filmes, sőt operaadaptációt is megélt az elmúlt évtizedekben angolszász nyelvterületen. Ókovács Szilveszter elképzelései szerint most egy új koncepció nyomán jön létre a Magyar Állami Operaház előadása. A főigazgató, aki a dalszövegek írója és a darab rendezője is egyben, “a fény iránti adventi várakozás idején”, sötétben meghallgatható hangjáték formájában képzelte el az előadást, ahol a közönség körben elhelyezett nyugágyakban ülve, maszkkal a szemén hallgathatja végig a történetet.

Az Opera vezetése eredetileg Selmeczi Györgyöt kérte fel a darab megírására, azonban a zeneszerző alkotását inkább színpadi feldolgozásban képzelik el. Ezt meg is valósítja majd a dalszínház a következő évadok egyikében, hagyományos keretek közt – áll a közleményben.

Az eredeti koncepció mentén így Pacsay Attila, számos magyar film, köztük a 2005-ben Oscar-díjra jelölt Maestro című animációs rövidfilm és a napokban bemutatott Semmelweis című életrajzi dráma zeneszerzője írt meditatív zenét. A darab érdekessége, hogy egyszerre használja az Eiffel Műhelyház 44 hangszórós, térhatású Dolby Atmos hangrendszerét, amelyen a Magyar Állami Operaház zenekarának felvétele hallható, valamint élőben működik közre hegedűn Dimcevski Alexandre koncertmester és Csongár Péter klarinétművész. Az előadások zenei vezetője Dubóczky Gergely karmester, aki ezzel az előadással mutatkozik be az Eiffel Műhelyházban.

A darab librettóját Almási-Tóth András művészeti vezető, a dalszövegeket Ókovács Szilveszter írta, a prózai részeket Rátóti Zoltán narrálja, míg az énekes részekben Létay Kiss Gabriella, Kriszta Kinga, Kovács István, Fried Péter, Najbauer Lóránt és Fülep Máté működnek közre, két szereposztásban. Az előadás konzultánsa Érdi Tamás zongoraművész volt.

Az Artaban című adventi előadást a december 9-i ősbemutatót követően december 10-én, 16-án két alkalommal, valamint december 17-én, 28-án és 30-án hallgathatják meg az érdeklődők az Eiffel Műhelyházban.

Adventi hangulatot hoznak ezek a koncertek is:

Miklósa Erika, Szalóki Ági, Bognár Szilvia adventi koncertjei egy helyen

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top