+ Zene

Kállai Kiss Ernő búcsúztatása

Kállai Kiss Ernő

Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt-díjas klarinét- és tárogatóművésztől november 6-án hétfőn 15 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templomban.

A zenész október 17-én, 84 évesen hunyt el. Kállai Kiss Ernő fia és testvére kedden közölte: aki zenével szeretné búcsúztatni, 15 órára jöjjön a búcsúztatás helyszínére.

Kállai Kiss Ernő 1939-ben született Budapesten. Hatéves korától zenélt, már általános iskolás korában bekerült egy fúvószenekarba. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, ahol Váczi Károly klarinétművésznél tanult.

Kezdetben komolyzenét és klasszikusokat játszott, az ötvenes évektől a szívéhez legközelebb álló cigányzenével is foglalkozott. A Magyar Rádió Népi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes klarinét szólistája volt. Improvizációs készségével, technikai tudásával forradalmasította a klarinét szerepét és funkcióját a magyar cigányzenében.

Külföldi vendégszereplései során szinte az egész világot bejárta, 1971-ben az Egyesült Államokban Benny Goodman világhírű klarinétossal lépett fel. 1983-ben a margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarának vezetője lett.

A Liszt Ferenc-díjat kétszer (1987, 1997) kapta meg, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2003-ban a Kossuth-díjat vehette át, utóbbit félévszázados virtuóz előadó-művészetéért, a műfaj megismertetését, megújítását és népszerűsítését segítő tevékenységéért.

Kállai Kiss Ernőt 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével ismerték el, 2019-ben Józsefváros, 2020-ban Budapest díszpolgára lett. A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

A legfrissebb zenei hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top