+ Zene

B. Nagy Réka: Kurvára nem érdekel már az, hogy kivel voltál a hátam mögött

b nagy réka

B. Nagy Réka: Nem, nem váltam el a férjemtől, továbbra is boldog házasságban élek, de fontosnak tartottam, hogy beszéljek ezekről a tapasztalatokról is

A szingli lányok himnuszaként megjelent B. Nagy Réka Nélküled című dala, amiben azok felé közvetít pozitív üzenetet, akik bennragadtak egy rossz kapcsolatban: igen is merjenek kilépni belőle és higgyék el, sokkal felszabadítóbb lesz utána. A dalhoz készült klipben Réka ismert barátnőivel szerepel, akikkel együtt állnak bosszút a férfiakon és lendülnek túl a szakításon.

„Nem, nem váltam el a férjemtől, továbbra is boldog házasságban élek, de fontosnak tartottam – a zenei szabadság jegyében –, hogy beszéljek ezekről a tapasztalatokról is” – mesélte az énekesnő.

A klipet Radics Tamás rendezte Réka ötletei alapján. A forgatás különösen jó hangulatban telt, hiszen Réka három közeli barátnője is szerepel benne, többek között Nagy Bogi énekesnő és Szabó Hédi (Hédinke) influenszer, akivel a Túlságosan vékony falak című színházi előadásban is együtt játszik.

A klipet itt láthatod:

„Szerettem volna egy csajos klipet, ugyanis az volt a kiindulópont, hogy egy szakítás után óriási szükség van a hozzánk közel állók segítségére. Bízom abban, hogy sikerült átadni ezt a pozitivást, megmutatni ezt az összetartást a barátokkal készült közös jelenetek által” – mondta Réka.

Mindemellett sok indulat és szomorúság is van ebben a dalban, ezeket a rockosabb, dühösebb hangzás hivatott átadni. A dalszöveget Réka írta, szerzőtársa Mórocz Tamás volt, a hangszerelésért pedig Somogyvári Dani felelt.

A legfrissebb zenei hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top