A több rangos díjjal és Érdemes Művész címmel kitüntetett táncművész-koreográfus, Barta Dóra 2008-ban alapított saját társulatot Badora Dance Company néven. A független színházi társulat ezúttal monumentális, felkavaró, filozófiai kérdéseket is feszegető bemutatóra készül Időn kívül címmel, amelyet a Müpában láthatunk november 2-án és 3-án. Barta Dórával beszélgettem az előadás hátteréről és keletkezéséről.
Milyen alkotói folyamatból született az Időn kívül?
Általában az történik, hogy bizonyos témák erősen foglalkoztatnak, és mindenféle ezekhez kapcsolódó inspiráció érkezik az életembe látszólag véletlenül, mígnem mindebből összeáll egy kép. Ezúttal az idő természetén gondolkodtam el, és egyszer csak találkoztam Osvaldo Golijov Falling Out of Time című kortárs zeneművével. Ez egy gyönyörű, instrumentális, könnyen befogadható, mégis korszerű hangzású darab, és rögtön tudtam, hogy ezzel nagyszerű lenne dolgozni. A zene után pedig megismertem a Golijovot megihlető irodalmi alapanyagot is, egy David Grossman nevű író azonos című könyvét, és egyre tisztábban láttam magam előtt, hogyan lehetne a bennem motoszkáló gondolatokat színpadra vinni.
Mi az, ami leginkább érdekel az idővel kapcsolatban?
Hogy létezik-e? David Grossman könyvében a cselekmény arról szól, hogy egy szülő elveszíti a gyermekét: egy ennyire súlyosan traumatikus élmény tényleg teljesen kizökkenti az embert önmagából és az időből. Tovább gondolva kibontható, hogy bizonyos szélsőséges lelkiállapotokban, például egy trauma utóhatásaként, az egész világot másképp értelmezzük, így az időt, az élet hétköznapiságát, a világunk minőségét is. Pusztán szöveges színházi előadásként kezelve tragikus, mély tónusú, lélektani jellege lenne, mi viszont mozgásszínházi társulatként nem egészen ezzel dolgoztunk. Inkább azt mutatjuk meg, hogyan kerül bele az ember ebbe a korábban nem ismert rendszerbe, és hogyan éli meg új módon az időt, amely során a fájdalom akár valamiféle átlényegülés, felemelkedés, megtisztulás forrásává is válhat. Olyan kérdéseket teszünk fel, hogy milyen a viszonyunk az idővel, hogy mi van a „múlt-jelen-jövő” közhelyén túl, hogy az idő ural-e minket, vagy van-e mozgásterünk például arra, hogy hosszan exponálva élhessünk meg bizonyos pillanatokat. Tudom, hogy a covid-járvány után, a háború árnyékában a szorongás nagyon sok ember alapélménye lett konkrét személyes tragédia nélkül is, és sokan nem akarnak még a színházban is ezzel szembesülni. Viszont szerintem a színház útja pont az, hogy abban mélyedjünk el, ami egyébként is történik velünk és bennünk, és akár új fénytörésben lássunk rá önmagunkra. A néző számára a vigasz egy olyan birodalom, ahol a veszteség nem pusztán hiány, hanem sajátos életerő.
A koreográfiát, a díszletet hogyan alakítottad ki ehhez az erősen filozofikus alapanyaghoz?
Az összes koreográfiámnál előre látom a környezetet, a képeket, és ebben az esetben a díszlet kifejezetten a Müpa nagyszerű adottságaihoz készült. Az előadás világa minimalista jellegű, tiszta, nagy tér, amely változatosan és hatásosan strukturálható, megjelenítve az idő igencsak különleges jellegét. Itt nagyon jól érvényesülnek az Időn kívül erős, egyértelmű gesztusai, vagy akár egy-egy táncművész eltörpülése az óriási térben. Az, hogy milyen színpadra készülünk egy műsorral, erősen befolyásolja az alkotást: nálam nem úgy szokott lenni, hogy mindenáron egy konkrét darabot csinálok meg, bárhonnan érkezik is a felkérés, hiszen nem minden darab tud kommunikálni mindenféle térből.
Kik állnak majd a színpadon?
A Badora Dance Company tagjai. Ők nem az irodalmi szöveg konkrét szerepeit játsszák, inkább az ezekből születő, de egyszerre individuális és általánosabban is értelmezhető karakterekként jelennek meg. A társulatunk egyébként projektszemlélettel működik, mindig az adott produkció határozza meg a táncművészállományt. A saját társulatommal dolgozni azt jelenti, hogy a legnagyobb szabadsággal fogalmazhatok, belevihetem a darabba az egész alkotói fantáziámat, energiáimat, vízióimat. Mindig nagyon sokat dolgozom a koreográfia formanyelvén, hiszen a táncművészek éppolyan gazdag tárházzal és virtuóz módon dolgozhatnak a testükkel, ahogy a legjobb zenészek a hangszerükkel. Ez a látványos képi világ, a különleges hangulatot teremtő zene, és persze maga a téma együtt viszi magával a nézőt erre a mitikus utazásra, és tárhat fel akár egészen új, eddig ismeretlen dimenziókat.
