Az Álmainkban valóra válnak az álmaink című tárlat az elképzelt, ideális, utópisztikus képzőművészeti egyetemen fennálló körülmények elgondolására, valamint felépítésének lehetőségére koncentrál. A közös gondolkodásra öt hazai művészeti intézmény – a Budapesti Metropolitan Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem – oktató művészei, elméleti szakemberei kaptak felkérést, mivel fontos szempont volt, hogy a projekt résztvevői valós pedagógiai tapasztalattal is rendelkezzenek. Mellettük ugyanakkor egy nyílt pályázat keretében olyan hallgatók is jelentkezhettek, akik jelenleg a magyar felsőfokú képzőművészképzésben vesznek részt.
A kiállítás előkészítésének központi eleme egy műhelymunka-sorozat volt, amelynek az eseményein a hallgatók és a tanárok közösen gondolkodhattak egy elképzelt, ideális művészeti egyetemről. A találkozások során négy nagy téma – az emberi tényező, a struktúra/statement, a kommunikáció/együttműködés, valamint a tér – körvonalazódott. A projektben résztvevők e problémákra koncentráló csoportokba szerveződve folytatták a munkát. A folyamat során az egyik kulcskérdés az volt, hogy hogyan lehet műtárgy formájában bemutatni a felmerülő gondolatokat.
Az Álmainkban valóra válnak az álmaink kiállítást a képzőművészeti oktatásban résztvevő hallgatók számára kiküldött szociológiai felmérés teszi teljessé, amelynek vizualizációja a kiállítótérben jelenik meg. A közös munkafolyamat, a kérdések megvitatásának állomásai, fordulópontjai egy idővonal formájában válnak láthatóvá a kiállításon.
TÉR
A kiállítótér előtt egy lépcső látható, amelyen keresztül a látogató átléphet az ablakon, elérkezve az utolsó terembe. A lépcső felkínálja a nézőknek azt a lehetőséget, hogy ne a megszokott módon lépjenek be a térbe, és ne a megszokott sorrendben tekintsék meg az alkotásokat. Ez a lépcső a rendszer, illetve a hagyomány megbontásának lehetőségét jelképezi.
A kör a beszélgetések és a műhelymunka során a közös gondolkodásnak vált fontos szimbólumává, ezért a munkacsoport két művében is megjelenik ez a forma. A Lekerekítés című helyspecifikus installáció a Barcsay terem legnagyobb terének négy sarkában kapott helyet, s különleges térérzetet teremt a látogatók számára. A központi tér szimbolikus lekerekítésének gesztusa hasonló célt szolgál, mint a helyiség középső részén található, harminc székből kialakított kör. A közös beszélgetések során a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy ez a forma jelképezi a demokratikus, nyitott kommunikációt, amely leginkább képes kiküszöbölni a hierarchiát. A nyitottság és a demokratikusság az utópisztikus egyetem egyik alapfeltétele. A székeket attól az öt művészeti egyetemtől kölcsönöztük, amelyekből a projektben közreműködő oktatók és hallgatók érkeztek. Tulajdonképpen az egyetemek közösen alkották meg ezt a formát, és az együttműködés tette lehetővé az installáció létrejöttét.
A körberakott székeknek ugyanakkor van egy praktikus rendeltetése is: a kiállítás nyitvatartása alatt több kísérőprogramnak, előadásoknak és beszélgetéseknek adnak majd helyet.
STRUKTÚRA, STATEMENT
Ez a munkacsoport az egyetemek küldetésnyilatkozatait vette alapul. A mű egyrészt transzparensen bemutatja, hogy a projektben szereplő művészeti egyetemek milyen elveket határoznak meg, illetve milyen gondolatokat tartanak fontosnak az oktatás terén. Másrészt a szövegek elolvasása után adódik a kérdés, hogy a leírtak milyen viszonyban vannak a valós tapasztalatokkal. A sorozat utolsó darabja az öt nyilatkozat egymásra gépeléssel olvashatatlanná tett variánsa, amely gesztusszerűen mutat rá ezeknek a szövegeknek a bürokratikus hátulütőire, kötelező jellegére. Felvetheti ugyanakkor a kiállítás vállalásának értelmetlenségét is, hiszen a magyarországi egyetemi struktúra az elmúlt bő száz év alatt annyira merevvé vált, hogy szinte lehetetlen megváltoztatni a gondolatiságát.
EMBERI TÉNYEZŐ
A kiállítás mindegyik terében megjelenik a munkacsoport egy-egy installációja, amelyek alapját a rajzoktatás fontos kellékei, a különböző geometriai alakzatok adják. Ezeket a tárgyakat – amelyek formájáról könnyen asszociálhatunk az építőkockákra is – a Kisképző és a MKE biztosította a művészek számára. Az elmúlt hónapok során a projekt résztvevőivel megpróbáltuk felépíteni az elképzelt művészeti egyetemet, s e munka során az emberi tényezőt határoztuk meg az egyik legfontosabb aspektusként. Az alábbiakról kérdeztük a képzőművészeti szakmában tevékenykedő embereket: „Mennyiben tanítható a művészet? Mitől sikeres egy művészeti képzés? Milyen az ideális viszony hallgató és oktató között egy művészeti egyetemen? Te kitől tanulsz/tanultál legtöbbet a művészeti egyetemen?” Ahogy a látogatók belépnek a térbe, egy zsizsegés fogadja őket, mert a feltett kérdésekre adott válaszok hallatszanak az építőkockák közé rejtett hangszórókból. A teremőrnél található diktafon segítségével a befogadóknak is lehetősége adódik a kérdések megválaszolására. Az újonnan beérkező reakciókkal aztán hetente frissítjük az installációt.
KOMMUNIKÁCIÓ, EGYÜTTMŰKÖDÉS
„Sokkal jobb, ha azt mondod, hogy mit csinálok jól.” – Ez a mondat szerepel különböző formákban a munkacsoport tagjainak művein. Mindannyiunk emlékezetében ott él a kisiskolásokra előszeretettel kiszabott büntetéstípus, amelynek keretében százszor le kell írni, hogy mit fognak másképp csinálni a jövőben. Ezek a művek ennek az élménynek a hatására születtek, ezt a gesztust játsszák újra. A mondatok újra és újra megismétlődnek, a kilátástalanság érzése így egyre nagyobb súllyal fogalmazódik meg bennünk.
Az Álmainkban valóra válnak az álmaink kiállítói: Csontó Lajos, Friedrich Barnabás, Illés Anikó, Jóga Eszter, Makay Anikó, Nemes Csaba, Sárvári Regina, Schór Ádám, Solymosi Jakab, Szabó Imola, Szakáli Eszter.
2023. október 18. – december 16.
Megnyitó: 2023. október 17. (kedd), 18.00
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem
1062 Budapest, Andrássy út 69–71.
A legfrissebb képzőművészeti hírek
