+ Irodalom

Először Jon Fosse vesszőhasználatának titkát kellett megfejtenem – meséli a műfordítója, A. Dobos Éva

Jon Fosse

A „Barlangban”, amely egy, a múlt században épült villa, Jon Fosse megmutatta korábbi díjait A. Dobos Évának.

„Jon Fosse szövegeiben a zenét kell érezni” – mondta A. Dobos Éva, a Nobel-díjas norvég író magyar műfordítója annak kapcsán, hogy Jon Fosse írónak ítélte a Svéd Akadémia csütörtökön az irodalmi Nobel-díjat.

A. Dobos Éva – aki az író számos művét, köztük a Trilógiát, az Álmatlanságot, a Melankóláit ültette át magyar nyelvre – kiemelte, „a norvég író műveinek jellemzője a szikár, minimalista, szinte monoton szöveg”. Hozzátette, a demcemberben Nobel-díjat kapó szerző „sok ismétléssel dolgozik, mindezek mellett pedig az egyedi, félreismerhetetlen Fosse-stílust a vesszők sajátos használata és a szöveg zeneisége adja”.

A negyven éve Oslóban élő műfordító hozzátette, hogy először Fosse vesszőhasználatának titkát kellett megfejtenie, mert mint mondta, a norvég író műveiben a vesszők a ritmust, a tempót, a szünetet, a hangerőt és a hangsúlyokat jelzik. Felidézte, hogy maga a szerző tanácsolta neki: ne a nyelvtannal törődjön, ne rendszert keressen, hanem érezze a regényekben jelen lévő zenét.

Jon Fosse

A. Dobos Éva személyesen is ismeri Jon Fossét, annak ellenére, hogy az író nem nagyon fogad vendégeket, és az újságírók kérdéseire is csak e-mailben válaszol. Mint mondta, hiába invitálják Fossét a saját darabjai bemutatójára, nem megy el, nemcsak Párizsba és New Yorkba, hanem a kőhajításnyira lévő oslói színházakba sem.

Ennek ellenére a Norvégiában élő magyar műfordító még 2013-ban interjút készített a norvég íróval az oslói királyi palota parkjában álló Grottenben, a „Barlangban”, amely – mint a nemzet művészének járó ház – élete végéig Jon Fosse lakhelye.

A „Barlangban”, amely egy, a múlt században épült villa, Fosse megmutatta korábbi díjait A. Dobos Évának. Mint a norvég író fogalmazott, „angol etikett szerint ezeket a mellékhelyiségbe illik akasztani; hivalkodás lenne prominensebb helyre, például a nappaliba vagy a folyosóra tenni. De én minden díjért és elismerésért hálás vagyok. Csak ne lennének a díjkiosztó ünnepségek, ezekről legszívesebben elfutnék, és akkor örülök a legjobban, amikor végre hazamehetek”.

A norvég író jelenleg három lakóhely között osztja meg életét, Oslo, Bergen, és az osztrák Hainburg között, ami közel esik Pozsonyhoz, ahol szlovák felesége családja él – mondta A. Dobos Éva.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top