+ Történelem

Megtalálták az egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait

egerszegi vár

Kilencven éven keresztül az egerszegi vár vicekapitánya irányította a török elleni védelmet, illetve a felderítést.

Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait. A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végzett ásatás során bukkantak rá – jelentették be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón.

A 11 és fél méter átmérőjű objektum egyik fele a Mérleg téren lebontott házak alatt található. Folytatása valószínűleg a mellette kialakított parkoló alatt húzódik – mondta el Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa.

Az északkeleti bástyát 2002-ben tárták fel. Az akkor talált leletek, valamint a korabeli dokumentumok alapján megszerkesztették a várfal alaprajzát – emlékeztetett Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója, hozzátéve, hogy huszonegy évvel később négy-ötméteres pontossággal találtak rá a bástyamaradványra.

Felidézte, hogy két évtizeddel ezelőtt a maradványokon dendrokronológiai, azaz faévgyűrűs vizsgálatokat végeztek. A természettudósok és a múzeum szakemberei a fa évgyűrűinek mintázatáról és mélységéből megállapították, hogy mikor vágták ki az adott fát. Az elemzésekkel pontos adatokhoz jutottak, ami segíti feldolgozni az egerszegi vár építését és a környék 17. századi történetét.

Vándor László régész – aki két évtizeddel ezelőtt a feltárásokat vezette – arra hívta fel a figyelmet, hogy az egerszegi várnak a középkorban fontos történelmi szerepe volt. A törökök 1664-ben elfoglalták Kanizsa várát. Ezt követően Egerszeg lett a határok védelmére létrehozott végvárvonal központja.

Kilencven éven keresztül a vár vicekapitánya irányította a török elleni védelmet, illetve a felderítést – idézte fel a régész, aki kitért arra is, hogy a török hódoltság után a palánkvárat és a régi püspöki udvarházat elbontották. Helyükön építették fel a vármegyeházát, a jelenlegi vármegyei bíróság épületét.

A héten általános és középiskolás csoportokat fogadnak az ásatáson, akik múzeumpedagógusok és régészek vezetésével megismerhetik Zalaegerszeg középkori történetét.

A Mérleg téren a rekonstrukciós munkák befejezése után olyan emléket helyeznek el, amely jelzi majd a középkori bástya helyét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top