Sári László dedikált könyvéről írtam nosztalgikus hangulatban pár hete itt a Librariuson, ami után a kora ősz egyik lassú délutánján szembenézett velem egy könyvtárterem polcán legújabb írása: Lin-csi apát pesti rokona.
Belelapoztam és azonnal átjárt Sári utánozhatatlan és magával ragadó szellemisége, így aztán pár közgazdasági könyv mellé magamhoz vettem ezt is, kikölcsönöztem. Akkor még nem is sejtettem, hogy a kis könyvet olvasva micsoda hatalmas és szédítő geometriai utazásban lesz részem Sári László társaságában.
Közel húsz évvel ezelőtt olvastam először Lin-csi apát történeteit, a meghökkentő reggeli beszélgetéseket. Azonnal szívembe zártam ezt a különös mestert ott a Huo-to folyó partján. Aztán teltek az évek, sokszor fordult a nyár őszbe, hullott a hó, majd újra madarak daloltak, ismét vakított a nap, szél fújt, miközben újabb történetek érkeztek. Sári László újra és újra megörvendeztette az érdeklődőket, bölcset és balgát egyaránt. Kíváncsian lapoztam fel tehát ezt a mostani könyvet is, vajon mit tartogat még számomra e különös apát. Lett is nagy meglepetés: misztikus geometriai alakváltozáson mentem át.
Háromszög
A könyv elején határozott vonalakkal lett megrajzolva az a három személy, akinek kapcsolatáról és különös viszonyrendszeréről lesz szó. Szinte szabályos háromszögként álltak az olvasó előtt e személyek: Lin-csi apát, az ő szellemi rokona Pesten, és maga Sári László. Legalább is én így láttam őket. Egyenlő szárú háromszögként. Aztán kezdtek kicsit elmosódni a határozott vonalak és szögek, a geometriai alakzat kezdett egyfajta homályba burkolózni, mint Lin-csi apát kolostora a hajnali ködben. Helyben vagyunk, bizony.
Négyszög
A néhol elmosódó, néhol határozott kontúrokkal rendelkező háromszög a rejtélyesen múló idő nyomán és a könyv lapjait forgatva kezdett a szemem előtt átalakulni négyszöggé, ugyanis bejött a képbe a régi hűséges és alázatos tanítvány Su-la-ce is. Bizony, ő is szóba került ebben a könyvben újra. Négyen álltak tehát már így a szemem előtt, de nem sorban, hanem négyszöggé rendeződve, és a sors által összekapcsolódva. Sári, Lin-csi, Su-la-ce, és a különös pesti rokon. A négy fő pont összekötve, négy stabil sarok, egymást nézve, kiegészítve, időn és téren túlmutatva, valamifajta kozmikus rendet alkotva. Mi készülődik itt? Talán mandala?
Ötszög
Egyszercsak halk pisszegést hallottam, majd a nevemet. Engem szólítottak. A könyvet lapozva azt vettem észre, hogy ez a mágikus négyszög megszólított. Régi barátként üdvözöltek, kedvesen köszöntöttek, kezet nyújtottak és befogadtak. Odaálltam aztán én is, és már így együtt ötszöggé vált ez a különös geometriai alakzat.
Otthon a kora őszi délutánon a könyvet lapozva lassan megemelkedett alattam a kedvenc olvasófotelom, és már ötszögként forogtunk aztán lassan körbe a szobában, úgy fél méterrel a padló felett. Egymásnak adta a szavakat az öt pont. Összekapcsolódva beszélgettünk együtt világokról, szezámmagos pogácsáról, kacsákról, kis és nagy tanításról, tűnődésről, titkokról és rejtélyekről, életről és halálról. A szobában lebegő ötszög így forgott lassan körbe és körbe egyenletesen, bele a hűvös őszi éjszakába.
Csillag
Éjfélbe nyúlóan olvastam a könyvet, és azt vettem észre, hogy a szobában lévő ötszögként kapcsolódó szereplők (Sári, Lin-csi, Su-la-ce, a pesti rokon, és én) a létforgásban keringőleg, és a témákat illetőleg mindig valamifajta középpont felé húzunk. Tehát az ötszöget nemcsak oldalról kötik össze határozott vonalak, hanem mintha lenne egy középpont, és mindannyian be lennénk oda kötve. Egy mindent irányító és összetartó erő, ott az alakzat közepén.
A gyenge esti fények, és a forgás miatt a szemem is káprázott már, és egyre kevésbé véltem látni az oldalsó vonalakat, ám határozott vonást véltem felfedezni az öt sarokpont és a középpontot összekötő vonalakat illetően. Így aztán valamifajta csillag alakzat rajzolódott ki előttem. Ekkor megvilágosodás élményben volt részem, azáltal hogy a szemeimmel láthatom ezt a közepet, mindennek a gyújtópontját, talán magát az ősforrást. És akkor valami egészen fura dolog történt!
Kör
Ahogy a szemem előtt élesen kirajzolódott a mindent és mindenkit összetartó középpont, ahogy megláttam ezt a különös erőt, ami körül forogtunk, abban a pillanatban el is tűnt! Mintha megszűnt volna létezni, eltűnt a szemeim elől. Ám a hatása megmaradt, hiszen ugyanúgy körülötte keringtünk, ám ahogy megjelent a szemeim előtt, úgy el is tűnt. Csak forogtunk tovább a láthatatlan és mindannyiunkat egyben tartó középpont körül egyre gyorsuló ütemben, így aztán az ötszög külső vonalai is, és a középponttal összekötő vonalak is eltűntek, de továbbra is egyre gyorsuló ütemben keringtünk, így aztán az öt pont nem mássá, egy körré vált. Így keringtünk egy közös nagy körként a szobában egészen sokáig körbe és körbe. Sári, Lin-csi, Su-la-ce, a pesti rokon és én.
Gömb
Különös galaxisként keringtünk tehát egyre csak körbe, amikor azt vettem észre, hogy továbbra is a láthatatlan mozgató, az erős középpont körül forgunk, de mintha már nem lenne a földhöz húzó gravitáció. Már nem érzékeljük azt, hogy merre van a fel, és merre van a le. Sőt, az előre és a hátra nevű szavak is értelmét veszítették ebben az áramlásban, hiszen elkezdtünk nemcsak síkként forogni körbe a röppályánkon, hanem egyfajta térben lebegő alakzatként is. Az öt pont a középpont körül keringett, de már nem egy síkban, hanem térben, így aztán gömbbé váltunk. Hirtelen aztán fénylő villámcsapás érte a szobát!
Gömbvillám
Ötünk közös forgása egyfajta elektromos kisülésként ért véget, és sebes gömbvillámként robbantunk ki aztán a szobából, ki az ablakon, ki az éjszakába, túl a Kárpát-medencén, túl Európán, túl a Nyugaton és túl a Keleten, átrepülve a Huo-tó folyó partján is, hogy megérkezzünk a távoli nagy semmisségbe, a fényen túliba, az értelmen túliba, az élőn és a holtakon túlra, a nagy csendességbe, az örök békés sötétségbe.
Hulló őszi falevelek
Veszélyes üzem tehát a könyvtár, ám én mégis azt javaslom, hogy a hulló őszi falevelek idején nem árt néha betérni és fellapozni egy-egy Sárit, vagy a különös Lin-csit. Ha misztikus geometriát nem is garantálhatok, de lassú tűnődést, csöppnyi buddhizmust, erdőt, kacsát, patakot, rejtélyes völgyeket és fenséges hegyeket igen, azt bizony. És ennyi talán pont elég, tudja már ezt nemcsak Sári, és nemcsak Lin-csi, hanem a pesti rokon is.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
