Egy nyomozás története: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású, Müpában rendezett bemutatója, A hűtlen feleség megszüntetve őrzi meg a balladai homályt. Régi balladakincsünk egyik legbecsesebb darabja, a Barcsai szeretője az egészestés bűnügyi táncdráma kiindulópontja. A férjét megcsaló feleségre rettenetes büntetés vár, de vajon hogyan és miért jutottunk el idáig? A monumentális előadásról Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművésszel, a Nemzet művészével beszélgettünk, aki a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, az előadás koreográfus-rendezője.
A darab a Müpa felkérésére született. Mi volt ennek a tárgya, milyen előadást szerettek volna látni a színpadon?
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 2023/24-es évadban mi lehetünk a Müpa rezidens együttese és ezt a darabot is bemutathatjuk a színpadán. Még a COVID-járvány előtt kaptuk a felkérést, hogy egy olyan táncjátékot állítsunk színpadra, amelynek témája a világon mindenütt érdekelheti az embereket, hogy majd azután ezzel az előadással külföldön is bemutathassuk a magyar néptánc és népzene különleges erejét, sokszínűségét. A hűtlen feleség című előadás – amelyet a pandémia alatt készítettük el – olyan témát dolgoz fel, amely mindenkit érint. Örök és időtlen érzelmekről, párválasztásról, illetve annak félresikeredettségéről, a legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket elevenítjük meg benne.
Hogyan esett a választás a Barcsai szeretője című erdélyi népballadára, mi rejlik benne, amitől színpadra kívánkozik?
A ballada képei egyértelműen színpadra kívánkoznak. A szurkos gyolcsba tekert, majd megégetett asszony motívuma mindenképp ilyen, a jelenetben fehérre sminkelt arccal az egész közösség részt vesz az áldozat bemutatásán. A néző mégis az egymást régóta szerető fiatalokkal azonosul, akiket a lány szülei mellett a világ történései is elválasztottak egymástól. Ebben a darabban tulajdonképpen minden szereplő egy áldozat, ezt igyekszünk minél autentikusabb formanyelven megjeleníteni.
A történetet egy képzeletbeli nyomozás kíséri. Mire irányul ez és honnan ered ez az ötlet?
Feleségem, az együttes szakmai vezetője, egyben az előadás társrendezője, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra ezt a darabot. Azt az alcímet adta neki, hogy bűnügyi táncdráma. Érzelmeket, lelki vívódásokat jelenítünk meg, vetítünk ki ebben az előadásban. Ennek a mai szemmel szinte kegyetlen balladának tárgyilagos és homályos mondanivalóját, miszerint a „bűnös” házasságtörő asszonyt a féltékeny férj halállal bünteti, más szempontból kezdtük el vizsgálni. Egy képzeletbeli „nyomozás” során előadásunkban magyarázatot nyer a nő hűtlensége, aki nem tudja feledni első, és igaz szerelmét, és rossz házasságából menekül a bujdosásból hosszú idő után hazatérő szerelmese karjaiba.
Milyen tájegységek táncait mutatja be a darab? Őrzi-e a székely eredetet, cél volt-e ez egyáltalán?
A székely eredethez ezúttal nem kötődtünk. Kalotaszegi lakodalmasba csöppenünk bele az előadás elején, itt válik világossá, hogy a női főszereplőnk a volt szeretőjét sírja vissza. Ezután Moldvától indulva a magyar tájegységekig jelenítjük meg a tánc nyelvén az idő múlását, az évszakok változásait. A befejezés elvont és a művészi kifejezőeszközök széles tárházát kínálja, amelyben föltornyosulnak a különböző motívumok.
Nagy formátumú előadást állítottak színpadra, komoly látványvilággal.
Valóban, ez a Honvéd Együttes összművészeti alkotása, amelyben több száz szereplő van a színpadon, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 42 táncosa mellett az együttes zenekara, valamint a Honvéd Férfikar is megjelenik. Egy nagyon nagyléptékű bemutató lett a végeredmény, nagyszabású jelenetek sorozatával. Tóth Kázmér monumentális, szinte operai látványvilágot teremtő díszleteit mindenképp meg kell említenem, hiszen ez nagyban hozzájárul a tánccal-zenével elmondandók felerősítéséhez.
Eredics Benjámin a darab zeneszerzője.
Igen, ő álmodta meg ezt a zenét, lehengerlő erejű kórusművet komponált a Honvéd Férfikar számára. Papp István „Gázsa” és D. Tóth Sándor népzenei szerkesztői munkája mellett az est sokrétű, világzenei anyagát is a fiatal zeneszerző jegyzi, aki a Müpa zeneműpályázatának táncelőadáshoz írt kísérőzene kategóriájának díjazottja lett.
A kórus is táncol ebben a darabban. Hogyan nézett ki a munkafolyamatnak ez a része, mennyire voltak nyitottak a kórustagok erre a feladatra?
Nagyon izgalmas mozgással láttam el az előadásban katonákat megjelenítő, negyvenhat fős kórusunkat. Mindig örülök, mikor együtt dolgozhatom velük, több közös előadásunk is van. Elkezdtem tanítani nekik különböző tapsolásokat, lépéseket, ezeket kellett kombinálnunk az énekléssel. Jó kihívás volt számukra is, nem idegenkedtek tőle, kifejezetten szeretik, élvezik, és nagyon készülnek erre az előadásra. Úgy gondolom, hogy összművészeti előadást sikerült létrehoznunk a balladából.
Egy interjúban említette, hogy a műsorban az eredeti néptáncelemeket kortárs néptánc és az úgynevezett Molnár-technika is kiegészíti. Mit tudhatunk erről?
Molnár István az 1940-es évek kortárs táncművésze volt, aki behatóan foglalkozott az autentikus néptánccal, a SZOT Művészegyüttes vezetőjeként is ismerhetjük őt. A magyar néptáncművészet jelentős személyisége, aki rengeteg néptáncost tanított a háború utáni időszakban. Egyfajta kortárs technikát alkotott, amely valahol a balett és a néptánc között helyezhető el, és ez a mai napig tanítható és élvezhető, jól lehet történeteket fölfűzni rá, jól működő nyelvezetté alakítható. Ezzel bizonyos pas de deux-ket, emeléseket, forgásokat építettem ki.
Az Ön szívéhez a sok előadás közül miért áll ez közel?
Korszakok tagolják azt a sok évtizedes munkát, amelyet a Táncegyüttesnél magam mögött tudhatok. Ez egy ilyen korszakos előadás, amely több szempontból is különleges, ezért kiemelkedő jelentőségű a számomra. A kórus részvétele, a változatos táncos elemek, a különleges látványvilág, a ballada műfaja által megkívánt szabályosság mellett az előadás sodró lendülete, a bemutatott érzelmek látványossága felejthetetlenné teszik alkotók és nézők számára egyaránt. A Müpa színpadán ezt előadni külön élmény, hiszen kiváló feltételek mellett dolgozhatunk.
