Kortárs képzőművészek készítettek illusztrációkat Madách Imre Az ember tragédiája című drámájához az Országút című lap felkérésére.
Az Országút hat elismert kortárs magyar képzőművészt kért fel arra, hogy ábrázolja a kétszáz éve született Madách Imre drámáját.
Az alkotók végül a darab mind a tizenöt színéhez készítettek illusztrációkat. Az így megszületett alkotásokból sorszámozott, dedikált mappa készült Rajzoltunk egy költeményt… címmel – közölte az Országút pénteken.
Csurka Eszter a Menny, a Paradicsom és a Paradicsomon kívül című színeket illusztrálta, Szurcsik József az egyiptomi és az athéni színek illusztrálását vállalta, Milorad Krstic pedig a római és a konstantinápolyi színekhez készített illusztrációkat.
Orosz István az első prágai, a párizsi és a második prágai színeket választotta, Baksai József munkájaként a londoni és a falanszter szín illusztrációi készültek el, míg a három utolsó szín (Űr, Jégvilág, Paradicsomon kívül) Mayer Éva illusztrációi révén került az albumba.
„A sorozaton a festőiség és a rajzosság váltakozik, miközben a néző egy varázslatos utat tehet meg a festői és grafikai korstílusok legkülönbözőbb tájain, az expresszivitástól a karikatúrán és a szürrealizmuson át a grafiti, a sci-fi, a konceptualitás és a filmes hatások beépítéséig” – méltatja az elkészült mappát a közlemény.
A sorozatot először június 24-én a Fine Art Hungary – Az év műtárgya 2023 nyitórendezvényén mutatják be a Balatonföldvári Kilátóban, majd ősszel a Magyar Művészeti Akadémia rendez kiállítást az alkotásokból.