Fassang László: A fülünk hallatára megszülető zene nagyon élő közösséget tud formálni a közönségből
„A zenei párbaj nem fegyverekkel pusztít, hanem hangszerekkel alkot”
– olvasható a frappáns megfogalmazás a Zenei Enciklopédia blogján. A műfaj annyira ősi, hogy még Pietro Antonio Novelli, a 17. században élt olasz festő is megörökített egy zenei párbajt Apollo és Marszüasz között, akik különböző hangszereken versengtek egymással. A Müpában szeptember 28-án a hangszerek egyik legnemesebbikén, az orgonán zajlik majd a párbaj a nemzetközi hírű koncertező művész és egyházzenész, a groningeni Martinikerk orgonistája, Sietze de Vries és kollégája-barátja, Fassang László, a kísérletező, nyitott szellemű muzsikus, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi Conservatoire tanára között. A rendkívül jó hangulatú koncerteknek immár hagyománya van, az idei koncert középpontjában az amszterdami Orfeuszként is aposztrofált Jan Pieterszoon Sweelinck munkássága áll. Az orgonapárbaj műfajának meghonosítójával, Fassang Lászlóval beszélgettünk.
A kezdetekkor mi inspirálta Önt arra, hogy meghonosítsa az orgonapárbaj műfaját?
Franciaországban tanulmányaim során egy nagyon erős improvizációs tradícióban merítkeztem meg, és ezt szerettem volna Magyarországon is erősíteni. Szerettem volna, ha ez a műfaj a Müpában is intenzívebben jelen lenne, de kezdetben az volt a tapasztalatom, hogy önmagában az improvizáció nem elég erős hívószó. Az első fesztiválokon messze kevesebb volt az érdeklődő az improvizációs koncerteken, mint azoknál a koncerteknél, ahol tudta a közönség, hogy mire számíthat. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan lehetne ezt a műfajt egy teljesen új megközelítésben izgalmassá és vonzóvá tenni. Így született meg az ötlet, hogy a zenei párbaj műfaját kellene újra éleszteni, melynek évszázadokkal ezelőtt virágzó hagyománya volt. A kiinduló pontot Bach és Marchand híres története adta, akiknek a drezdai udvarban szerveztek zenei párbajt, de Marchand Bach játékát hallva megfutamodott. Ez inspirált arra, hogy hívjuk meg a műfaj két legnagyobb német és francia képviselőjét, Wolfgang Seifen-t és Thierry Escaich-t. Emlékszem, az első párbaj rendezője Káel Csaba volt. Az ő ötlete volt, hogy az orgonát emeljük ki, középen helyezzük el, a két párbajozó két külön oldalon legyen. Sikerült olyan formát kitalálni, ami a Müpában nagyon nagy sikert aratott.
Sietze de Vries, Fotó: Falus Kriszta
A párbaj célja ma már inkább egymás inspirálása és nem annyira a rivalizálás, jól gondolom?
Ez nézőpont kérdése, beszélhetünk rivalizálásról is akár, ez attól függ, hogy ki az, aki éppen megméretteti magát. De ilyen szinten nyilvánvalóan maximum azt lehet mondani, hogy az egyik emberhez az egyik, vagy másik játékos közelebb áll, jobban tud rá rezonálni. Azt, hogy ki a jobb, nem lehet és nem is érdemes objektíven eldönteni A közönség megszólításában, bevonásában fontos szerepe van a műsorvezetőknek. A legelső párbajon Batta Andrással ketten voltunk műsorvezetők, így szakmai kommentátorként tudtam vele beszélgetni arról, ami elhangzott. Az ekkor kialakított forma azóta is él és működik, Müpa brand lett belőle. Bizonyos párbajoknál egy-egy tematika is előtérbe kerül, évfordulók kapcsán volt már Liszt emlékére rendezett orgonapárbaj, most Jan Pieterszoon Sweelinck kerül az est középpontjába, az ő emlékét idézzük meg.
Mit tudhatunk még róla azon kívül, hogy ő a németalföldi orgonista hagyomány megteremtője?
Olyan korban működött, amikor a reformáció elérte a németalföldi városokat, és a legbigottabb hívek még az orgonát is száműzték az istentiszteletekről. Sweelinck esetében az a szerencsés körülmény állt fenn, hogy a város ettől függetlenül továbbra is városi orgonistaként alkalmazta őt, ennek köszönhetően létrejöhetett az orgonakoncert ősi formája, ahol nagyon gyakran improvizált variációkat ismert témákra, dallamokra. Tehetségének és virtuozitásának a híre elterjedt, gyakran hivatkoztak rá amszterdami Orfeuszként is. Nagyon sokan hallgatták a játékát, akár messziről is ellátogatva a városba. Sweelinck leírta a darabjait, ezért amit improvizációban előadott, az az utókor számára dokumentáltan fennmaradhatott. Így nem csak azt mutathatta meg, hogy milyen virtuóz módon improvizál, de ezáltal tanulni is lehetett tőle, tanítványai egy más jellegű impulzust is kaphattak a stílusából.
Az esten zenésztársa Sietze de Vries lesz. Régóta kapcsolatban vannak egymással?
Tizenöt-húsz éve ismerjük már egymást. Meglátogattam őt egyszer Hollandiában. Nagyon egyedi módon, egy általa megvásárolt, kiüresedett templomban él a családjával. A gyülekezeti és az irodahelyiségeket átalakították lakásnak, a templomrész pedig a hangszereké, ahol többféle orgonája és egyéb billentyűs hangszerei vannak. Fantasztikus zenész, aki a barokk és reneszánsz billentyűs műfajokban páratlan tudással rendelkezik, nagyon csodálom és tisztelem mindazt, amit ő tud.
Fassang László, fotó: Falus Kriszta
Az ő hazájában, Hollandiában mennyire elterjedt az orgonapárbaj műfaja?
Erről nincs információm, de az egészen bizonyos, hogy a Müpában rendezett párbajok szele bejárta már egész Európát. Azok az orgonisták, akik részt vettek ilyen eseményen, azok elkezdték továbbvinni az ötletet, és Németországban több helyen megrendezték, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban is volt már hasonló. És persze mindenütt más egy kicsit a szcenárió a Müpához képest, minden kultúra hozzátesz valamit a sajátjából. Idén ez már a negyedik ilyen jellegű koncertem lesz. Tavasszal Bergamóban voltam egy fesztiválon, egy Svájcban élő szlovák orgonista kollégával, augusztusban Baselben voltam, a múlt héten pedig Köthenben a Bach Fesztiválon párbajoztunk egykori párizsi évfolyamtársammal.
Az Ön számára milyen élmény egy ilyen jellegű koncert és mennyire készül rá máshogyan, mint egy „hagyományos” koncert esetében?
Ez az a koncert, amire tulajdonképpen minden olyan pillanatban készülök, amelyet zenéléssel töltök, de igazából mégsem lehet rá felkészülni. Öt-tíz évvel ezelőtt még én is erőteljesebben éreztem ennek az egész műfajnak a kompetitív jellegét, és próbáltam úgy készülni, hogy ne maradjak szégyenben, de mostanra már sokkal lazábban tudok erre tekinteni. A legfontosabb számomra, hogy a közönségnek őszintén és nyitottan továbbítsam azokat a hangokat, melyek meg akarnak szólalni. A kontextust és a párbaj jelleget inkább játéknak fogom fel.
Tanulható az improvizáció?
Én úgy gondolom, hogy olyan szinten tanulható, ahogyan minden nyelvet meg lehet tanulni. Az megtanulható, hogy milyen formákban tudja magát az ember kifejezni, a mondanivaló azután már egy egészen egyedi dolog. Meggyőződésem, hogy minden zenész valamilyen szinten akkor is improvizál, ha nem tud róla. Hiszen még a jól begyakorolt darabokat sem lehet egymás után ugyanúgy eljátszani. Rengeteg olyan paraméter van az időzítésben, a dinamikában, ami ott a helyszínen születik meg. Ha ezeket a paramétereket elkezdjük kiterjeszteni a hangmagasságokra, a ritmusra vagy akár a formára, akkor egyre inkább közeledünk ahhoz, amit klasszikus értelemben improvizációnak hívunk.
A remek hangulatú koncerteken két műsorvezető segítségével lehet betekintést nyerni a korszak hátterébe.
Igen, erre azért is van szükség, mert Sweelinck nevét csak egy szűk szakmai réteg ismeri. A koncert során közelebbről is megismerhetjük az életét és munkásságát, az általa képviselt improvizációs műfajt pedig zenében idézzük fel. Az est műsorvezetője Fazekas Gergely, a szakmai kommentátor pedig Dobszay Péter lesz. Az ő szerepük lesz a közönség számára érthetően, izgalmasan, akár humorosan tálalni a zenei feladványokat, másrészt arra is vállalkoznak, hogy elemezzék, illetve értékeljék az elhangzottakat. Ezen kívül az ő feladatuk lesz előkészíteni számunkra a zenei feladványokat. Előre csak a kereteket egyeztetjük, de azt, hogy milyen konkrét témák és feladatok lesznek, azt mi is ott tudjuk csak meg, a koncert közben.
Vannak-e olyan meglepetések, amelyek elárulhatóak az esttel kapcsolatban?
A koncerten a nagyorgona mellett szerepet kap egy csembaló és egy hordozható kisorgona is. Erre azért van szükség, hogy a Sweelinck korabeli hangzást rekonstruálni tudjuk. Akkoriban a billentyűs hangszereket más rendszer szerint hangolták, és a Müpa orgonájának sokezer sípját nem lehet emiatt az egy koncert miatt áthangolni.
Ön miért váltana jegyet erre a koncertre?
Azért, mert szívesen ülnék olyan emberek között, akik között átérezhetem azt, ahogyan figyelnek a zenére. Máshogy figyel az ember, amikor a zene ott születik meg a füle hallatára, és tudja, hogy az csak ott és akkor történhetett meg. A figyelemnek ezt a fajta koncentráltságát nem tapasztalom más koncerteken, és ez egy nagyon élő közösséget tud formálni a közönségből, ezért ennek nagyon jó a részesévé válni.
