+ Zene

Anima Musicae jövője a közönségen múlik

Anima Musicae Kamarazenekar

Az Anima Musicae három koncertet ad olyan neves művészekkel, mint Bogányi Gergely, Würtz Klára, Anastasia Churakova.

Új évadának megvalósulásához arra kéri közönségét az Anima Musicae Kamarazenekar, hogy lehetőleg minél hamarabb váltsa meg bérleteit, ezzel is segítve az együttes három nagy hagyományos koncertsorozatának megrendezését.

A zenekar keddi budapesti sajtótájékoztatóján G. Horváth László, az együttes művészeti vezetője kiemelte: reményeik szerint a telt házas jegyeladással a nehéz gazdasági helyzet közepette is biztosítani lehet a koncertek megtartását.

A művészeti vezető hozzátette, hogy a kamarazenekar kérése elsősorban a Zeneakadémián rendezendő Grandioso bérlet estjeire vonatkozik, amelyeken világhírű hegedűművészek – Giovanni Guzzo, Sebastian Bohren és Tedi Papavrami – állnak a zenekar élére gondosan összeállított műsorokkal.

A Capriccioso bérlet előadásai az eredeti helyszínről, a Budapest Music Centerből az Óbudai Társaskörbe költöznek, amely alapítása óta otthont ad a kamarazenekarnak. A sorozatban a 20. századi zene ritkán hallható kiváló alkotásai csendülnek fel Korcsolán Orsolya hegedűművész és Massimo Mercelli fuvolaművész szólójátékával – fűzte hozzá G. Horváth László.

Az Anima Musicae vendégkoncertmester-sorozatot is tervez a Nádor Terembe. Az Animato bérlet előadásain az érdeklődők Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművész, Kállai Ernő, az Operaház koncertmestere, Stuller Gyula, a Lausanne-i Kamarazenekar koncertmestere, valamint Koppándi Jenő, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere művészetét ismerhetik meg – mondta a művészeti vezető.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a közeljövőben három jelentős fesztiválon is közreműködik a zenekar. A II. Óbudai Hang-Mű-Hely részeként Rohmann Ditta művésznővel, az Ars Sacra Fesztivál zárókoncertjén a Kelemen-Kokas házaspárral lép fel. A Szent Gellért Fesztivál rezidens együtteseként az Anima Musicae három koncertet ad olyan neves művészekkel, mint Bogányi Gergely, Würtz Klára, Anastasia Churakova, valamint Yoon Kuk Lee.

Az együttesre több külföldi vendégszereplés is vár: novemberben Milánóban és Torinóban Balázs Jánossal és Takács-Nagy Gáborral zenélnek együtt, májusban pedig spanyolországi turnéra indul a zenekar.

A Filharmónia Magyarországgal folytatódó együttműködés részeként ismét több ezer gyermekhez juttatják el a minőségi komolyzenét, ifjúsági programjaikat ebben az évben elsősorban Tolna, Baranya és Somogy megyébe tervezik.

Az Anima Musicae több Tápió menti kisebb településen tartott koncert mellett Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel közösen egy hat állomásból álló koncertturnét is ad az ország nagyobb vidéki városaiban. A zenekar továbbá megtartja három tradicionális koncertjét is.

A 2023. február 3-ra a Müpába meghirdetett kiemelt koncertjük David Grimal hegedűművész vendégszereplésével azonban várhatóan elmarad, ahogyan a VI. Budapest Quartet Weekend megrendezése is kétséges.

Bővebb információk az új évad programjairól a www.animamusicae.hu weboldalon találhatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top