+ Színház

Bocsárdi László lemondott igazgatói posztjáról

Bocsárdi László

Bocsárdi László 2006 óta igazgatja a sepsiszentgyörgyi színházat, előtte 11 évig az intézmény művészeti vezetője volt.

Bejelentette kedden lemondását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatói posztjáról Bocsárdi László Jászai Mari-díjas rendező, aki eredetileg jövő év októberéig vezette volna a teátrumot.

A Krónika című erdélyi napilap tudósítása szerint az igazgató közölte, hogy megszakítja menedzseri szerződését, és felkérte Pál-Ferenczi Gyöngyi színművészt, hogy átmenetileg vállalja el a teátrum igazgatását, ő pedig aligazgatóként segíti.

Bocsárdi már 2020-ban bejelentette, hogy 2023-tól nem folytatja az igazgatást, mert úgy érzi, frissíteni kell a színház szemléletmódján. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy az eddigi munkából fakadó értékek se vesszenek kárba, és azt szeretné, ha olyan emberek kerülnének a színház élére, akiknek van víziójuk, könnyen tudnak kapcsolódni a kor kihívásaihoz is.

Az új ideiglenes igazgatóról elmondta: nem megosztó személyiség, a kollégái komolyan veszik, és imádja a színházat. Mint megjegyezte, Pálffy Tibor neve is felmerült ideiglenes igazgatóként, de a népszerű színész nem vállalta a megbízatást.

Antal Árpád, a színházat fenntartó polgármesteri hivatal vezetője elmondta, hogy Pál-Ferenczi Gyöngyi egy évig ideiglenes megbízott igazgatóként vezeti a teátrumot, majd meghirdetik az állást, és nyílt versenyen bárki megpályázhatja az igazgatói tisztséget. A polgármester elmondta: fontos, hogy a Tamási Áron Színház erős márkanév maradjon.

Bocsárdi László 2006 óta igazgatja a sepsiszentgyörgyi színházat, ezt megelőzően 11 évig az intézmény művészeti vezetője volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top