Április végén Pécsen és Miskolcon is megszólal „a világ egyik legnagyobb hegedűművészének” is nevezett muzsikus Stradivarija, az 1727-es „ex-Kreutzer”: a Magyarországon is gyakran koncertező, orosz születésű izraeli szólista, Maxim Vengerov „zenei nagyatyja”, Prokofjev 1. hegedűversenyét adja elő a magyar közönségnek.
Vengerov zsidó zenészcsaládba született a szibériai Novoszibirszkben, amely a második világháború után pezsgő kulturális életéről lett híres. Apja zenekari oboista volt, anyja pedig karvezető, aki egy árvaházat igazgatott, és több száz gyerekről gondoskodott. A fiút ötévesen mutatták meg a híres hegedűtanárnak, Galina Turcsanyinovának, akivel az első találkozás nem volt éppenséggel zökkenőmentes.
„Elég erős ez a kéz?”
– kérdezte a tanárnő, mire a kis Maxim teljes erőből hasba bokszolta. Turcsanyinovának szerencsére jó napja lehetett, mert ennek ellenére elvállalta a gyerek tanítását, de a közös munka eleinte nem ment könnyen. A tanárnő szigorú volt, a fiú pedig megmakacsolta magát, és heteken keresztül egy hangot sem volt hajlandó játszani a hegedűórákon. Amikor a tanárnő úgy döntött, felesleges a továbbiakban húzniuk egymás idejét, Vengerov édesanyja sírva fakadt, mire a kis Maxim váratlanul több mint egy tucat hegedűdarabot lejátszott emlékezetből.
„Ilyen hegedűművész száz évben csak egyszer születik”
– jelentette ki Turcsanyinova, és folytatták az órákat.
Vengerov már gyerekkorában tudta, hogy szólista szeretne lenni.
„Nem elbújva, hátul akarok zenélni, mint apám a zenekari oboaszólamban, hanem közvetlenül az embereknek”
– mondta. Alig tízévesen nemzetközi hegedűversenyt nyert, ezután Londonban folytathatta tanulmányait a híres mesternél, Zahar Bronnál, aki számtalan híres hegedűművészt tanított. Bron olyan mesterektől tanult, akik a magyar származású Auer Lipót (vagy ahogy külföldön ismerik: Leopold Auer) módszerével dolgoztak, tehát Maxim Vengerov korunk legjelentősebb hegedűművészeinek többségéhez – például Itzak Perlmanhoz és Pinchas Zukermanhoz – hasonlóan az Auer által fémjelzett magyar iskolában megteremtett hegedűjáték hagyományait viszi tovább.
Meghatározó szereplő volt életében mentora, Msztyiszlav Rosztropovics, akivel legendásan jó viszonyt ápolt: a zenészóriás olyan volt számára, mintha a „zenei atyja” lenne.
„Úgy ismertette meg velem Sosztakovicsot és Prokofjevet, mintha még élnének, és személyesen találkozhatnék velük. Valahányszor Sosztakovicsot, Prokofjevet vagy Brittent játszom, közvetlen kapcsolatom van velük Szlava révén. Neki ők voltak a zenei atyjai, nekem pedig ő – átadta nekem a zenéről alkotott nézeteit és a zene üzenetét”
– mesélt közös munkájukról, amelyről rengeteg lemezfelvétel tanúskodik.
Vengerov 1990-ben Izraelbe költözött szüleivel, és bár ma már Monacóban él feleségével és gyerekeivel, Izrael továbbra is fontos helyet foglal el az életében. Rendszeresen visszatér választott hazájába, hogy emlékhangversenyeken, jótékonysági eseményeken zenéljen, és „A Holnap Muzsikusai” néven zeneiskolát is alapított az országban. Emellett fontos küldetés számára a jótékonysági tevékenység: amikor egy 2005-ben történt vállsérülés miatt évekig nem játszhatott, főként az UNICEF jószolgálati nagyköveti munkájára összpontosított, amelynek során a mai napig szegénységben vagy háborús körülmények között élő, nehéz sorsú gyerekekhez viszi el a klasszikus zene nyújtotta vigaszt.
A művész egy 1727-es Stradivarin játszik, ezt a hangszert hallhatják majd a pécsi és miskolci koncertlátogatók is.
„Mindössze tízéves voltam, amikor először kaptam kölcsön egy Stradivarit. Ahogy a kezemben tartottam a gyönyörű, csillogó hangszert, azt gondoltam, most minden álmom valóra válik: csak rá kell tennem a vonót a húrokra ahhoz, hogy játékommal előcsalogassam a hegedű varázslatát. Tisztán emlékszem, mennyire megdöbbentem, amikor a hangszer nyikorogni kezdett”
– mesélt egyik meghatározó gyerekkori élményéről Vengerov egy interjúban. Később azonban rájött, hogy minden egyes Stradivari „olyan, mint egy Forma 1-es autó” – minden a vezetőn múlik, akinek ki kell ismernie eszköze minden csínját-bínját.
„A hangszer tanít meg játszani, nem pedig fordítva.”
Karrierje során mintegy ötven Stradivarit próbálhatott ki, és vallja, hogy mindegyik egészen más: mintha minden alkalommal egy új embert ismernénk meg:
„Stradivari géniusza emberi ésszel szinte felfoghatatlan.”
Jelenlegi hangszere, amelyet egy mecénás segítségével vásárolt közel egymillió angol fontért 1998-van, egykor a Kreutzer-szonáta címéből ismert francia művészé, Roldophe Kreutzeré volt. De a hegedű, amely hosszú évtizedeken át elzárva várt némán, legfeljebb egy privát jachton vették elő néhanapján, nem adta magát könnyen. Vengerov túl halknak találta, ezért majdnem le is mondott a hegedűről. Még Rosztropovics is ezt tanácsolta neki, miután hallotta vele Sosztakovics hegedűversenyét. Egy izraeli hegedűkészítő, Nahum Tukh azonban addig dolgozott a hangszeren, amíg az tökéletessé nem vált Vengerov számára.
Vengerov szerint a zene menedék a modern világ kavalkádjában.
„Gyógyító ereje van, mert a segítségével nem csak a zenéről, hanem saját magunkról is tanulhatunk valamit.”
Ezt a gyógyító erőt élhetik át a pécsi és miskolci koncertterem látogatói a Bartók Tavasz Nemzetközi Hetek április 23-i és 24-i koncertjén. Maxim Vengerov a Pannon Filharmonikusok kíséretével játszik a Kodály Központban április 23-án, majd a Művészetek Háza hangversenytermében április 24-én. Prokofjev hegedűversenyét mindkét koncerten Bartók Concertója követi. Vezényel: Kovács János.
