Várjon Dénes: Bartók mindent elbeszél és mindennek köze van a nyelvhez
Képzeljünk el egy premiert, ahol a közönség a felháborodástól ordibálva bűzbombákat dobál, és az általuk előidézett zajongás annyira hangos, hogy a zenekar játékát már nem is lehet hallani. Ez a látvány és hangzavar tárult volna a szemünk elé, ha 1926-ban A csodálatos mandarin ősbemutatóján beléptünk volna a kölni operába. A város polgármestere még Szenkár Jenő magyar karmester lemondását is követelte, aki az ősbemutatón Bartók Béla darabját vezényelte. Bartók azonban nem zavartatta magát, a karmester öltözőjébe ment, és szelíden így szólt:
Jenő, a harmincnegyedik oldalon a második klarinétnak mezzofortét írtam elő. Kevés. Kérlek, legyen forte.
Talán ez a történet is igazolja nagy zeneszerzőnk öntörvényűségét, kérlelhetetlenségét, és újítás iránti folyamatos vágyát. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészi Hetek eseménysorozaton a Concerto Budapest és Várjon Dénes megidézik Bartók különleges zenei világát. A koncertek számukra is tartogatnak kihívást, hiszen a Kossuth-díjas zongoraművész először játssza majd a Második zongoraversenyt. Várjon Dénes játéka egyszerre felszabadult és gesztusokban, érzelmekben, indulatokban gazdag, ugyanakkor a szólam minden részlete aprólékosan kidolgozott, a ritmika pregnáns, a műről közvetített kép éles. Vele beszélgettünk.
Zongorista pályafutása során változik-e Bartókhoz fűződő viszonya?
Bartók mindig is nagyon fontos volt, de az elmúlt húsz évben az egyik legfontosabb szerző lett a számomra, ezért ilyen értelemben inkább állandóságról lehet beszélni. Ugyanakkor ezen belül folyamatosan változik is, és ez az oka annak, hogy egészen mostanáig vártam az április 12-i, a sorozatunk második koncertjén elhangzó, második zongoraverseny előadásával. Ezt a művet most játszom majd először, és úgy érzem, a várakozás jó döntés volt, most már talán elég érett vagyok hozzá. A zenéje mellett mindig is rendkívül fontos volt, hogy hallgassam azokat a felvételeket, amelyeken ő zongorázik.
Hogyan emlékszik vissza az első találkozásra Bartók Béla műveivel?
A zeneiskolában a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek című darabjaival ismerkedtem meg először. Utólag visszatekintve érdekes, és egyben talán érthető is, hogy gyermekként a Mikrokozmosz nem volt annyira a kedvencem, míg a Gyermekeknek tételeiért rajongtam.
Mi volt ennek az oka?
Nagyon leegyszerűsítve arról volt szó, hogy a Mikrokozmoszt nem éreztem annyira „szépnek”, míg a Gyermekeknek sorozat népdalfeldolgozásai rögtön közel álltak hozzám. Ez is változik, mert a Mikrokozmosz azóta nagy kedvencemmé vált. Megragadó, hogy milyen gazdagság és érettség jellemzi, és a pedagógiai szándékon túl milyen kincseket rejt, amelyeket még pluszban világít meg az ő előadásmódja. Bartók elképesztően zongorázott, és azt gondolom, hogy a zenéje megértéséhez elengedhetetlen játékának ismerete, és itt nem csak a saját műveire gondolok. Hihetetlen élmény figyelni, hogyan közelít egy Chopin műhöz, vagy Brahms, Debussy, Beethoven, Kodály művekhez. Beethoven Kreutzer szonátája, amelyet Szigeti Józseffel közösen adtak elő Washingtonban, számomra a legmeghatározóbb Beethoven felvétel.
Bartók erőteljes egyéniség, jelentős újító volt. A műsorán szereplő művekben fellelhetőek ezek a zenei újítások?
A második zongoraversennyel kapcsolatosan mindenképpen. A harmadik már élete végén keletkezett, feleségének íródott, és a második tételben nagyon erőteljesen érezhető rajta Beethoven hatása is. Fantasztikus Bartóknál, hogy egy senkihez nem hasonlítható, saját nyelvezete van, amely ugyanakkor teljesen beágyazódott az európai kultúrába és a zene történetébe. Visszanyúlik egészen Bach zenéjéig, és tulajdonképpen ezen a Bach-Beethoven vonalon teljesedik ki. Sokféle hatás érte őt, de ezekből egy teljesen saját nyelvezete alakult ki, amely megnyitja az utat a jövő felé is. Egyértelműen újító volt, de mindig érezni lehetett a gyökereket, és azt az evolúciós folyamatot, amelyben elhelyezkedik.
A Beethoven-hatás miatt választotta Beethoven 5. (c-moll, „Sors”) szimfóniáját, amely szintén bemutatásra kerül a hetedikei koncerten?
Igen, a programot Keller András barátom, a Concerto Budapest zeneigazgatója állította össze, aki a koncertek dirigense is egyben. Teljesen egyetértek a választásával, és az is különlegesség Bartók kapcsán, hogy egészen kivételesen jól lehet szerkeszteni más szerzőkkel. Persze önmagában is remekül megállja a helyét, tehát szerintem nagyon nagy élmény egy teljes Bartók-estet is meghallgatni, mert ahogy az ember egyre jobban elmélyed a zenéjében, hihetetlen különbözőségeket tud felfedezni. Rendkívül erős, önálló arculata van a darabjainak. Ugyanakkor remekül lehet társítani más szerzőkkel is, akár Haydn, Mozart, Liszt vagy Strauss műveivel, elmondható, hogy rengeteg szerző remekül érzi magát a Bartók művek társaságában. Még Chopin mazurkákkal is párosítható, ami azért izgalmas, mert ilyenkor jól megfigyelhetőek folklorisztikus ízei.
Ha már a folklórt említette, a népzene melletti bartóki elkötelezettség jelei is megmutatkoznak azokban a darabokban, melyek szerepelnek a koncertek műsorán?
Minden pillanatban, még akkor is, ha éppen nem népzenét használ föl. A játékának az egészen fantasztikus, szinte legelőször eszembe jutó tulajdonsága, hogy mindig beszéd-szerű és fantasztikusan bánik az idővel. Ez a beszéd-szerűség azt jelenti, hogy Bartók mindent elbeszél és mindennek köze van a nyelvhez. A nyelv lejtéséhez, ritmusához, formájához, a dikcióhoz, és ez valami hihetetlenül érdekes.
Bartók nem ismert kompromisszumot. Önnek szükséges-e kompromisszumot kötni az ő darabjainak előadása közben?
Azt gondolom, hogy a zenekarral együtt szolgáljuk az előadást. Persze mindig van kompromisszum, mert még a legjobban sikerült előadás is egy próbálkozást jelent, vagyis próbálunk fölnőni a darabhoz. Amikor időnként zeneszerző barátokkal a saját műveiket játszom, akkor is érdekes megfigyelni, hogy ők is ugyanúgy keresgélnek, próbálják a legjobban megtalálni az adott pillanatot, annak ellenére, hogy ők az adott mű szerzői. Azt gondolom, hogy az egész zenekar, András, mint karmester és én, mint szólista együtt próbálunk létrehozni valamit, együtt fogunk azért minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy egy minél hitelesebb előadás születhessen.
A Concerto Budapesttel már kipróbált közös játéknak tűnik Bartókot játszani. Ez egy jól összeszokott csapat?
Hosszú évek óta rengeteg közös fellépés és közös élmény kíséri utunkat. Lemezfelvételünk is van az öt Beethoven zongoraversenyből. Keller András régóta közeli barátom, és az egyik legfontosabb kamaratársam, akivel rengeteg formációban játszottunk már együtt.
Önnek mi a tapasztalata, a mai koncertközönség számára befogadható Bartók zenéje? Ön milyen visszajelzéseket észlel, amikor játssza a műveit?
Nagyon remélem, hogy igen, de emellett azt is gondolom, hogy még bizonyosan sok tennivalónk van ennek érdekében. Érdekes, hogy gyermekkoromban nekem is egy egészen más Bartók képem volt, és ez a kép általában véve is beivódott az emberekbe. Én is azt hallottam, hogy talán ez nem olyan szép, néha akár még mechanikus is, tehát pont arról nem tudtunk igazából, ami a bartóki zene lényege. Óriási változást hozott az, amikor műveit a saját előadásában lehetett megismerni. A hihetetlen és a kérlelhetetlenségig konok, kompromisszumot nem ismerő hozzáállását, de azt a végtelen nagy szabadságot is, amelyet úgy képes biztosítani, hogy közben milliméter pontossággal írt le mindent. Mindig életszerűség van a játékában, rendkívül pontos mindaz, amit közöl, de sohasem „mechanikailag”, hanem az egész mű történik, és az ember rájön, hogy ezzel a nagyon részletes lejegyzéssel is az anyag szabadságának a működését és a törvényszerűségeit próbálta minél pontosabban rögzíteni.
Ez a módszer az előadóművész számára is biztosít szabadságot?
Igen, az ember a nyelvet próbálja minél jobban megismerni, és ez óriási szabadságot biztosít. A megismert nyelvre már jól rá lehet helyezkedni, és ezen belül keresni. Ezért fontos a már említett beszéd-szerűség és időbeliség, tulajdonképpen az anyagot egyszerre kell lélegeztetni és marokra fogni. Egy elképesztően koncentrált erő, amiről itt szó van. Mindig nagy fegyelem van benne, de ez nem olyan fegyelem, amely korlátoz, hanem épp ezáltal tud megmutatkozni az a vulkanikus, láva-szerű sodró erő, amely az ő személyiségét jellemezte. Elmondhatatlan érzékenység van a darabjaiban, komoly mentális és emocionális tartalmakkal, amely csodás szférákba viszi el a hallgatóját, és gyermekkoromban ezzel például egyáltalán nem voltam tisztában, ezt már felnőttként fedeztem fel. Különleges az az érzékenység például, ahogyan a természet hangjait észleli és ezek a műveiben oly fontos mondanivalóhoz jutnak.
Ha visszagondol eddigi koncertjeire, melyeken Bartókot játszott, mitől tudnak különlegesek lenni az áprilisi koncertek?
Számomra mindenképp különlegesek, mert a második zongoraverseny előadása részemről nagy vállalás. Azért is fontos, mert ez egy teljes, Bartók által zongorára és zenekarra írt sorozatnak az első két koncertje, amely jövőre folytatódik majd. Így még mélyebben van lehetőségem ezekkel a csodálatos darabokkal foglalkozni.
