Krilov-Knyazev-Luganszkij Trió Brahms-kamaraestje – Müpa, 2022.január 31. 19:30
Különleges eseményre invitálja január utolsó napján a zenerajongókat a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme: bár a fellépő művészek külön-külön gyakori vendégei Budapestnek, az, hogy együtt, ráadásul kamaraformációban lépnek fel nálunk, Brahms műveit interpretálva, gyakorlatilag példa nélküli.
„Szerelmes vagyok Magyarországba. Gyönyörű a nyelv, gyönyörűek az emberek és gyönyörű a zene”
– nyilatkozta nemrégiben Szergej Krilov, a trió vezetője.
A technikáját folyamatosan alakító, újító szellemű muzsikus 1975-ben, ötéves korában vett először hegedűt a kezébe és azonnal kiderült: a családi hagyományt folytatva ő is a világot jelentő deszkákon képzeli el jövőjét. Tízéves volt csupán, mikor először turnézott zenekarral és röviddel később már a patinás cremonai Stradivari- és bécsi Kreisler-versenyek győzteseként ünnepelte a hálás közönség.
A máig az édesapja által készített hegedűn játszó, rendkívül magas szintű technikai tudással rendelkező Krilovot sokan az öt legnagyobb élő violinista között tartják számon, ő pedig sosem okoz csalódást: az olasz és az orosz hegedűiskola legszebb hagyományait vegyítő, azokat csak rá jellemző belefeledkezéssel elővezető művész karmesterként és a luganói konzervatórium professzoraként is egyaránt a maximumra tör. A legendás Salvatore Accardo egykori növendéke ráadásul speciális szállal is kötődik Magyarországhoz, hiszen legdédelgetettebb emlékeinek egyike az az alkalom, amikor Kocsis Zoltán azt mondta róla:
„Magyarul hegedül”.
Az erőteljes stílusáról is ismert csellista-legendát, Alekszandr Knyazevet néhány éve a Budapesti Fesztiválzenekar szólistájaként láthatták a hazai koncertlátogatók. A hangszerével való ismerkedést Krilovhoz hasonlón korán, hatéves korában kezdő Knyazev 1986-ban diplomázott a Moszkvai Konzervatóriumban (ahol később éveken át tanított is) és az elmúlt bő három évtizedben a világ minden jelentősebb koncertszínpadán játszott, Londontól Bécsen át egészen Tokióig. Az orgonistaként is jelentős (sőt, 2015 óta zongorakoncerteket is adó), idén hatvanegy esztendős muzsikus számára Brahms régi kedves ismerős: megannyi koncertje között a mai napig mérföldkőnek számít a 2002-ben színpadra állított „Brahms negyven dala” című előadássorozat.
A trió legfiatalabb tagja, az ötvenet idén betöltő, Knyazevvel gyakorta együtt muzsikáló Nyikolaj Luganszkij szintén tanít a Moszkvai Konzervatóriumban és szintén díjnyertes zenész: 1994-ben a Csajkovszkij-versenyen találta őt legjobbnak a zsűri. A világhírű Tatjana Nyikolajeva múltbéli tanítványa nem zenészcsaládból érkezett, szülei a tudománynak szentelték életüket, mégis nekik köszönheti, hogy ezt a pályát választotta, hiszen első lépését a zene világa felé az apjától kapott piros játékzongora jelentette. A humorért élő-haló, ám a színpadon mindig komoly férfiú benyomását keltő, kivételes intellektusú Luganszkij játékának legfőbb jellemzői a fölényes hangszeres tudás, a blazírtságán is átsugárzó, vibráló intenzitás és az átlagot jóval meghaladó teherbíró képesség.
Utóbbi kifejezetten jól jöhet ezen az estén, hiszen a bécsi klasszicista formákhoz rendre visszanyúló romantikus zeneszerző, Johannes Brahms műveit robosztus zongorastílus jellemzi. Ezen az estén egy fiatalkori, egy érett és egy kései korszakból származó zongoratriója „kerül terítékre”, melyek közös jellemzője a beethoveni hagyományokat messzemenően figyelembe vevő, ugyanakkor a romantika szenvedélyes kifejezésmódját alkalmazó, gyakorta „kamarazenei szimfonizmusnak” titulált dús, telt, már-már zenekari hatású hangzásigény. Ennek rekonstruálására pedig aligha lehetne avatottabb mestereket találni Krilovnál, Knyazevnél és Luganszkijnál.
