+ Életmód

A 100 leggazdagabb magyar

a 100 leggazdagabb magyar

Csak kedvelem a kávét, a 100 leggazdagabb magyar listáját olvasgatni, a művészek gondolatain, a jelenen és a jövőn töprengeni.

Tűnődések 9.

Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: A 100 leggazdagabb magyar.

Vajon mit mond ez a lista arról a 100 leggazdagabb emberről, és mit mond arról a közel 10 millióról, akik közül kiemelkedtek? Mit mond a társadalmunkról, és mit mond a korszakról? Sok mindent, bizony. Sok mindent pedig nem. A történelem azonban már régóta megtanult a sorok közt olvasni.

Mindenesetre találunk a listán olyan felemelkedést is, amire büszkék lehetünk, ami inspirálólag hat, és amiből tanulhatunk. Viszont bőven akad a listán a kevésbé dicső történetekből is.

A Belső Kör

A kaliforniai C.S. Lewis Társaság hivatalos weboldalán elérhető egy beszéd, amit a híres író a londoni egyetemen tartott 1944-ben. A címe: The Inner Ring. A befolyásról és a bennfentességről szól. Arról, hogy vannak akik körön belül vannak, mások pedig kívül. Az összekacsintásról szól a beszéd. A kimondott és szabályozott hierarchián túli, a sokkal fontosabb, a kimondatlan és rejtélyesebb, de mégis létező, a láthatatlan hierarchiáról. Az emberekben meghúzódó vágyakozásról szól C.S. Lewis beszéde, arról az epekedésről, hogy a körön belül lehessenek. Majd rákanyarodik a kör árára és illúziójára, hogy aztán egyéb körökkel is megismertesse a hallgatóságot. Tanulságos beszéd, különösen a 100 leggazdagabb magyar fényében.

Körbe-körbe

Halkan koppan a kanál a kávéscsészém belső falán, ahogy kavargatom reggelente körbe-körbe, hogy elolvadjon benne a cukor. Hófehér csészében várja az erős fekete, hogy egy kis tejet is öntsek hozzá. Így szoktam inni. Állítólag fizikai törvényszerűség, hogy amikor a kávéhoz tejet öntenek és összekeverednek, utána a két folyadékot már soha nem lehet különválasztani. Nem tudom hogy igaz-e, mert nem foglalkozom se fizikával, se kémiával. Csak kedvelem a kávét, a 100 leggazdagabb listát olvasgatni, a művészek gondolatain, a jelenen és a jövőn töprengeni.

Kávézás közben felhangosítom a reggeli rádiót. Az ismerősen rekedtes, megfáradt, öregemberes hangot hallom a parlamentből, ahogy kijelenti az ülésteremben:

„Nem foglalkozom üzleti ügyekkel.”

Tekerem tovább a rádiót, sistergéssss, hírek, tovább haladok, jön egy kis mulatós nóta, megint ssss, aztán klasszikus muzsikák, ssss, pop-rock, ssss, tovább, retro… kicsit itt megállok, és csak hagyom, hogy a kávé kortyolgatása közben magukkal ragadjanak az ismerős régi dallamok.

„A kör közepén állok / körbevesznek jóbarátok / körbevesznek jóbarátok és rosszak.”

Csészével a kézben halkan dúdolom tovább a dalt a rádióval.

„Nem adom fel, tudjátok / láthatatlan lapos…”

És mosoly ül az arcomra.

Majd C.S. Lewisra gondolok.

Meg a csészében lévő utolsó korty kávémra. Vajon tényleg nem lehet már különválasztani a tejtől?

Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top