Négy és fél évvel ezelőtt óriási hatással volt rám a beszélgetésem Levon Eskeniannal, aki a Gurdjieff Ensemble nevű örmény zenekart vezeti. Ahogy akkor megtudhattam, azért alakultak, hogy G. I. Gurdjieffnek, egy legendás spirituális vezetőnek a munkásságát dolgozzák fel, de rajta keresztül eljutottak a népdalgyűjtő Komitas Vardapethez, illetve kortársához, Bartókhoz is. Akkor azzal a függővéggel fejeztük be a beszélgetést, hogy a Gurdjieff Ensemble szeretne még többet megtudni Bartókról és a kora XX. századi kelet-európai népdalgyűjtés magyar vonatkozásairól. Egyrészt ez meg is történt, másrészt közben újra kitört a háború, amely mellett egy 2021-es beszélgetésben természetesen nem mehettünk el szó nélkül…
Mivel készültök most Budapestre?
Az eredeti ötletünk az volt, hogy egy főleg Bartók körül forgó műsort hozunk, amelyben a zongoradarabjai is benne lettek volna. Azonban a feleségem, Lusine Grigoryan, aki a zenekarunk zongoristája, és akinek a játéka tele van a rusztikus és rituális zenére jellemző misztikummal, sajnos nem tudott eljönni a járványhelyzet és vízumproblémák miatt. Úgyhogy most kihúztuk a zongoradarabokat, és a hagyományos hangszereinken fogunk játszani Gurdjieff-, Komitas- és Bartók-műveket.
Különösen érdekes része ennek a koncertnek, hogy feldolgoztuk Bartók egyik könyvét, amelyhez 1936-ban gyűjtötte a dallamokat Kis-Ázsiában. Ez angol nyelvterületen ‘Török népzene’ címmel jelent meg, de sokkal jobb cím lenne az, hogy ‘Népzene Törökországból’. Tény, hogy Bartók gyűjtése idején az a terület Törökország volt, de az általa gyűjtött zene rengeteg különböző etnikumtól származik. Bartók sokat megemlít közülük, de az örményeket nem, és nem vette észre, hogy rengeteg efféle dallam igazából örmény. A népirtás előtt sok helyi faluban az örmény lakosság volt a többség; viszont mire Bartók eljutott oda, húsz évvel a népirtás után, a lakosság összetétele megváltozott. Ám a dallamok így is megmaradtak. Sőt, rengeteg ember él ma is Törökországban rejtett örmény identitással.
Szóval ebből a Bartók-könyvből fogtok játszani?
Azokat a népi dallamokat játsszuk majd, amelyek örmények, még ha a könyv nem is nevezi annak őket. A falunevek és a rögzítés időpontjai viszont oda vannak írva. Néhány esetben még örmény nevek is felbukkannak, amelyek akkoriban még bőven használatban voltak, hiába igyekeztek a hatóságok annyira, hogy eltöröljék ezt a kulturális identitást. A Vartan falu jó példa erre. Bartók bejárta ezeket a vidékeket, és nem meglepő módon elénekelték neki a Lele Yaman egy verzióját, amelyet fel is vett. Ez egy szomorú szerelmes dal, de a népirtás óta afféle nem hivatalos himnusz lett. Minden örmény ismeri világszerte. Az 1930-as években nemcsak Bartók gyűjtötte be ezt a dallamot, hanem Komitas is. Mindkét verziót eljátsszuk majd a koncerten, és így Bartók és Komitas saját Lele Yamanja afféle dialógusba kerül egymással.
Van rá bármi esély, hogy Bartók ismerte Komitas verzióját, vagy tényleg véletlenül ugyanazt a dalt találta meg ugyanazon a helyen?
Nagyobb a valószínűsége, hogy ezt a dallamot a terepen találták mindketten. A zenetörténészek ma sem tudják pontosan, milyen mélységben ismerhette Bartók Komitas munkáit. Az tudható, hogy Debussy ismerte Komitast, de Bartók esetében úgy hisszük, hogy a saját terepmunkája során magától jutott el ugyanazokhoz a dallamokhoz. Mind Komitas, mind Bartók ugyanaz iránt érdeklődött: a klasszikus zene új nyelvezetén dolgoztak, amelynek az alapját a népzene adja. Azelőtt senkit sem érdekelt akadémiai szemszögből a népzene, de ez a két ember tudományos igénnyel, strukturáltan és szigorú logika szerint gyűjtötte a dallamokat, és ezáltal az etnomuzikológia úttörőinek tekinthetők.
De gondolom, az fontos különbség, hogy Komitas maga is kis-ázsiai volt, míg Bartókot elsősorban a magyar népzene érdekelte, és a külföldi zenében is a kapcsolódási pontokat kereste ehhez…
Igen, de annál csodálatosabb, hogy miközben ezen dolgozott, örmény zenét is talált és belevette a gyűjteményébe, még ha nem is volt tisztában azzal, hogy pontosan mit talált. Viszont, ahogy már említettem, a “török népzene” mint cím problémás, hiszen ezek a zenék rengeteg népcsoporttól származnak, és az örmény dallamok a könyvben nem is hasonlítanak arra, ami ténylegesen török népzene ebből a gyűjteményből.
Ez nagyon is érthető. Mi magyarok sem örülnénk, ha megjelenne egy Erdélyben gyűjtött népdalkönyv tele magyar népzenével, és az lenne ráírva, hogy “Román népzene”. Miközben maga Bartók is egy olyan helyről származik, amely ma Románia része.
Ahogy a nagyszüleim szülőhelye ma Törökország része. Maga Komitas is egy olyan faluból származik, amely ma Törökország része. Pár éve egy újságíró, aki a munkánkról akart írni, töröknek nevezte Komitast. Én meg visszaírtam neki, hogy elég tudatlan hozzáállás ez egy olyan emberhez, aki szó szerint beleőrült a népirtás alatti kínzásokba, aminek azért tették ki, mert örmény volt. De nem azért jövünk, hogy valami mellett érveljünk vagy bizonyítékokat mutogassunk; zenélni fogunk, és mivel meg vagyunk győződve arról, hogy a könyv bizonyos dallamai a mieink, így a legautentikusabban mi tudjuk ezeket játszani. Nagyon érdekes koncert lesz ebből.
Minden darab instrumentális?
Van, amelyik igen. Sok hangszeren játszunk: ütősökön, a zurnán, a poghon, és pár dalt a dudukon. A nem instrumentális dalok szövege törökül van, hiszen az örmény nyelv használata be volt tiltva. A nagyszüleim, akik a népirtás előtti Nyugat-Örményországban születtek, rengeteget használták a török nyelvet, mert rákényszerültek. Így a dalszövegek is törökké lettek, miközben a gyökeresen más jellegű örmény dallamokra énekelték ezeket.
Mind ismerjük a történelemből, hogy a kultúra kiirtása sokszor a nyelv kiirtásán keresztül történik. Vagy a vallásén: rengeteg örményt kényszerítettek arra, hogy felvegye az iszlámot, ám ők ennek ellenére is örmény identitásúak maradtak, ami nyilván ellenkezett azzal, amit a hatóságok vártak volna egy ilyen lépéstől. Manapság is érkezik egyfajta propaganda Törökországból, miszerint az örmények nem azok, akiknek gondolják magukat.
Az elmúlt száz év alatt a törökországi örmény templomok és kolostorok nagy része elpusztult. A műsorunkban van egy darab, a Msho Shoror: ez egy rituális táncdallamokra épülő sorozat, amelyeket a Mush (ma Muş) városi Szent Karapet kolostorba tartó zarándoklatok alatt játszottak. Ez volt az egyik első keresztény kolostor Európában, amely nem sokkal azután épült, hogy az örmények 301-ben felvették a kereszténységet. Gyönyörű, ősi épület volt, amelyet 1915-ben leromboltak, miután a helyi lakosságot kiirtották. Ezzel az archaikus zeneművel legalább egy részét megőrizzük a múltnak és egy transzcendens hagyománynak.
A geopolitikai összefüggések miatt szinte semmilyen komoly reakció nem érkezik ezekre a szörnyűségekre. Minden országnak megvannak a maga érdekei, és emiatt sokszor becsukják a szemüket, amikor szembesülnek egy terület helyi lakosságának szenvedéseivel. Ne szépítsünk: Örményország a pántörök ideológia útjában áll.
Mit vártok ettől a koncerttől?
2012 óta, amióta Gurgen Margarian brutális gyilkosát kiadta a magyar kormány, és hősként ment haza Azerbajdzsánba, Örményország befagyasztotta a diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. Például nincs működő nagykövetség jelenleg a két ország között. Geopolitika ide vagy oda, az örmény sorsban így is rengeteg minden van, amihez a magyarok kapcsolódhatnak, kezdve a sok településsel, amelyekre száz éve egy másik ország rátette a kezét, vagy a helyi kultúra eltörlése ellen vívott küzdelmekkel. Nagyszerű lenne, ha a koncert alatt és kapcsán felfedezhetnénk efféle közös pontokat, és együtt gondolkodhatnánk rajtuk.
