+ Film

Alec Baldwin véletlenül agyonlőtte az operatőrt egy forgatáson

Photo by: Nathan Congleton/NBC/NBCU Photo Bank

Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán – derült ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött pénteken.

A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve.

A lövések következtében a 42 éves Halyna Hutchins operatőr halálos sebet kapott a mellkasába, a mögötte ülő 48 éves Joel Souza rendezőt pedig a vállán érte lövés és kórházba kellett szállítani. Souza időközben már elhagyhatta a kórházat.

A nyomozók bírósági végzésben kaptak felhatalmazást arra, hogy lefoglalják a bizonyítékokat, így Baldwin – véráztatta – jelmezét, a forgatáson használt fegyvereket és lőszereket, valamint a történtekről készült felvételeket.

Bár a gyilkos fegyver típusa nem ismert, az ügy iratai szerint Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert a Hannah Gutierrez fegyvermester által egy asztalra előre kikészített három közül, és átadta Baldwinnak, jelezve, hogy biztonságos.

Számos kellékfegyver csak utánzat, viszont vannak köztük valódi fegyverek is, amelyeket vaktölténnyel töltenek meg az életszerű és látványos hatások miatt. A vaktöltények annak ellenére, hogy nem tartalmaznak lövedéket, csak lőport, kis távolságon belül halálosak lehetnek. A kellékfegyvereket használó forgatásokon ezért az előírásoknak megfelelően fegyvermestereket alkalmaznak, akik feladata felügyelni a potenciálisan veszélyes eszközök biztonságos használatát.

Baldwin pénteken „tragikus balesetnek” minősítette a történteket, és közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A forgatási munkálatokat megszakították. A seriff hivatala szerint nem emeltek vádat, a nyomozást azonban még nem zárták le. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Baldwin önként tett tanúvallomást a történtekről.

A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A rendezést Joel Souza vállalta.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Az amerikai demokrácia bevallott törekvése, hogy a lakosság korlátolt szabadságát biztosító fegyvert az emberek kezéből kicsavarja, kiszolgáltatottságukat tovább fokozva…
    Gyanítható, hogy a lefegyverzés érdekében, minden aljasságra készen, esetlegesen arra is képesek, hogy megfelelő módszereket alkalmazva, az erre alkalmas labilis személyeket felhasználva, tömeges fegyveres gyilkosságokat szervezzenek…
    E gyanút erősíteni látszik a fegyveres merényletek gyakorisága…
    Ily szempontból a médiát, a propagandát túltöltve, kihasználják a “trehányságból” adódott kedvező lehetőséget a fegyverek bevonására, mert minden erre irányul…
    A “demokratikus” Amerikában, ahol elnököket is gyilkolnak, merényelnek, minden elképzelhető…
    -a demokráciának győznie kell!

  2. Gyzoltan szerint:

    Nálunk, a maradék, martalék Magyarországon, már megoldottnak tekinthető a fegyverkérdés!
    A Jákob-báránybőr ordas, liberálisnak álcázott lovagjai intézkedtek, elintézték a magyar hadsereg, a honvédség lefegyverzését, felszámolását! Uralmukat veszélyeztette volna a nép kezében, a sorállományú fiataljaink kezében lévő fegyver!
    Fegyvertartás csakis “liberális” ellenőrzés alatt lehetséges!
    Ennek keretében került sor első lépésként, ugyan sokunk egyetértésével, a munkásőrség felszámolására is, szükségszerűségből, hiszen sok, megtévesztett magyar kezébe is volt fegyver, közöttük sem volt mindenki “liberális” ÁVO-s pribék…
    Na és hogy történt a lefegyverzés? -amint annak történnie kellett…
    A saját honvédségünket használták fel a végrehajtásra!
    Pont úgy, amint a magyarság fizette meg az árát, a “liberális” kufárok gátlástalan privatizációjának…

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top