+ Interjú

Horváth István: Nehéz eljátszani, hogy aki az életben is a párom, meghal

Akkor lesz igazán jó egy előadás, ha nincs véletlen. Régen, azt hiszem, erre sokkal jobban odafigyeltek – meséli Horváth István operaénekes, aki a Szegedi Nemzeti Színházban Rodolfo szerepét énekli a Bohéméletben.

Szegeden énekli az ötödik előadásban Rodolfót – Pécsett tanult, Szegeden ugrott ki – Horváth István a Szegedi Nemzeti Színházban Rodolfo szerepét énekli a Bohéméletben

A Baranya megyei Véménden nőtt föl, de iskoláit jórészt Pécsett járta, itt szerzett énekesi diplomát Bukszár Márta osztályában, aki a mai napig a mestere. Felesége Kriszta Kinga szintén operaénekes. A Pécsi Nemzeti Színházban kezdett énekelni és itt köteleződött el az opera műfajával. Pécs mellett Miskolcon és Szegeden kapta első főszerepeit, 2010 óta énekel rendszeresen a Magyar Állami Operaházban. Abban azonban, hogy oda meghívták Horváth István operaénekest, mondhatnánk, főszerepet játszott egy szegedi produkció.

Engem nagyon jó élmények kapcsolnak Szegedhez! Lényegében itt indult be a pályám. 2010-ben itt énekelhettem el az Ory grófja címszerepét. Nagyon jól sikerült az előadás és nekem is sikerem volt ebben a koloratúrás szólamban.

„A címszereplő Horváth István például, ha tán nem is illik rá mindenestől a librettó „angyalarcú démon”-kitétele (a leghíresebb magyar Ory grófja, Réti József sem volt kimondott Adonis), igazi pompás komikus, s tenort próbáló nyitókavatináját nemcsak buffóhumorral, de imponálóan könnyed legfelső regiszterrel is jól bírta. Ilyesformán mindvégig egyenrangú partnere volt a szép grófnét minden szempontból illúziókeltőn megformáló Miklósa Erikának„

– írta akkor a revizoronline-ban László Ferenc.

Ez akkor jelent meg, amikor az előadást fölvittük a Tavaszi Fesztiválra, akkor figyeltek föl rám a fővárosban, a Magyar Állami Operaházban is. Előtte összesen hatszor voltam előénekelni az Operában, de ott akkoriban nagyon sűrűn változott a vezetőség, és nem kaptam szerződést. Szerencsére azóta rendszeresen hívnak. Szóval fontos előadás volt az nekem, és egyszersmind nagyon szép élmény is. Megvallom: néhányszor azóta is végignéztem az előadás felvételét.

.. és hát a világhírű Miklósa Erika volt a partnered, akinek szintén Szegeden indult a pályája.

Igen, nagyszerű partner volt, és egyáltalán nem úgy viszonyult hozzám, mint egy kis kezdőhöz! És azért ő is szólt néhány jó szót az érdekemben Pesten, hogy ezt a fiút hívják meg. Tehát Erika keze is benne volt.

Aztán elkezdtél Pesten is énekelni. De az Ory grófja egy sajátos szerep, ezeket a műveket, amelyekben lírai koloratúr tenor szólam van, ritkán tűzik műsorra nálunk, ezért főként lírai szerepeket énekeltél.

Éppen harminc voltam, amikor Pestre kerültem, már nem olyan nagyon fiatal. Szerencsére addigra vidéken elkezdtem énekelni, több kisebb-nagyobb szerepen túl voltam, lett némi gyakorlatom és egy kis repertoárom is. Ezért is gondolom, hogy nagyon fontos a vidéki operajátszás, mert ott az ember fiatalon kaphat lehetőséget nagy szerepekre és gyakorlatot szerezhet. Volt például egy olyan Don Giovanni Pesten, ahol pár próbával kellett beállnom Don Ottavio szerepébe úgy, hogy azt még soha nem énekeltem. Hát az bizony halálközeli élmény volt, és nem tudtam volna túlélni, ha nincs némi színpadi rutinom. Nagyon fontos lenne a vidéki színházak operajátszásának a támogatása, és itt nem csak állami támogatásra gondolok, hanem cégek támogatására, különben ellehetetlenedik a műfaj. Focizni sem a Grupama Arénában kezd el az ember. Ki kell nevelni a következő generációt, és azt vidéki színházakban lehet, mert ott tudják bontogatni a szárnyaikat a jövő énekesei.

Ezek kisebb házak és nem annyira állnak a figyelem középpontjában, hamarabb jutnak lehetőséghez a fiatalok.

Így van. Pécsett is úgy kezdtem, hogy kisebb szerepeket is elénekeltem, aztán jött A windsori víg nők. Toronykőy Attila rendezte az előadást, a produkciót Szegedről hozták át és én énekelhettem Fentont. Ez volt az első nagy szerepem. Miskolcra hívtak A sevillai borbély Almavivájára, és utána jöttem ide az Ory grófjára. Azt látom most a fiatal kollégáknál is, hogy nekik is ez lesz az útjuk. Nagyon helyesen. Azt is nagyon szeretem Szegedben, hogy a város emberi méretű. A próbák alatt kerékpárral közlekedek, mindenhova pillanatok alatt odaérek.

A Bohémélettel már korábban is többször találkoztál.

Rodolfo az egyik legtöbbet énekelt szerepem. Eddig öt rendezésben énekeltem. Volt kettő az Operaházban, az egyik a régi Nádasdy Kálmán-Oláh Gusztáv-féle produkció, amelyet eredetileg 1937-ben mutattak be, és volt a 2.0, ez a modern Bohémélet. Damiano Michieletto rendezését eredetileg 2012-ben Salzburgban mutatták be, ezt hozták el az Erkel Színházba. Miskolcon Váradi Katalin beszélt rá, hogy énekeljem el Rodolfót, ekkor debütáltam. Ő vezényelte, és Halasi Imre rendezte az előadást. Szombathelyen pedig énekes kollégám a Hábetler Andris csinált egy LED falas-vetítős produkciót. Az nagyon érdekes volt, pontosan meg volt határozva, hogy milyen jelekre, milyen mozdulatokat kell csinálnunk, mert mozgott a szoba. Szóval nagyon érdekes produkció volt, könnyen el lehetett volna vinni máshova is. De hát Magyarországon ez nehezen megy, pedig ezt a produkciót sok kisvárosban, kisebb teremben is elő lehetne adni. Ez a mostani lesz tehát az ötödik Bohéméletem, de már megvan a hatodik is: nemsokára Kolozsváron is elénekelhetem Rodolfót.

Ebből arra következtetek, hogy szereted ezt a szerepet.

Nagyon! Mit szeretek benne? Egyfelől nagyon jó énekelnivaló. És nem az van, mint például a Don Pasquale-ban, hogy az elején bemegy az ember, elénekel egy duettet, egy áriát, még egy áriát és egy együttest és vége. Egyébként Ernestót is énekeltem Szegeden 2017-ben. Itt viszont egy egész emberi sorsot tudsz végigvinni, úgy, hogy gyakorlatilag végig a színpadon vagy. Rodolfo szinte minden szereplővel kapcsolatba kerül, sokféle szituációt, hangulatot meg tudsz mutatni. Szerintem a legjobb dolog, ami egy énekessel történhet, hogy egy ilyen szerepet, egy egész folyamatot végig tud élni a színpadon.

Rodolfo leginkább Mimivel énekel, ezért nagyon fontos, hogy ki alakítja a varrólányt. Milyen Mimivel szeretsz énekelni, ki az, akivel nehéz?

Volt már alkalmunk a feleségemmel is énekelni ebben az operában. Ez kivételes élmény volt. A szerelmet elénekelni-eljátszani persze nagyszerű volt, de a vége azért nagyon nehéz! Belegondolni, sőt eljátszani, hogy a párom, aki az életben is a párom meghal – nos ez bizony mindkettőnket nagyon megviselte! Egyébként én azt a Mimit szeretem, aki az embereket az első pillanatban, amikor meglátják, megfogja. Azért mondom az embereket, mert nem biztos, hogy az én ízlésem a jó, de amikor bejön és elénekli az áriáját, a közönségnek érezni kell, hogy a lelke gyönyörű, tiszta, és őszinte. Nagyon szeretem, ha valaki nem csak az énekléssel foglalkozik, hanem a pillanat varázsából Puccini csodálatos zenéjével különleges atmoszférát teremt. Egy igazi Mimi rokonszenves lesz az embereknek és ez szerintem nagyon fontos, úgyhogy én azt szeretem, ha ilyen. Boldog házasságban élek, de ha az embernek szerelmet kell énekelni és játszani a színpadon valaki mással, nem mindegy, hogy működik-e a közöttünk valami kémia, szimpatikusak vagyunk-e egymásnak.

Ha Mimit nem szereti meg nyomban a közönség, nehéz elhinni, hogy Rodolfo is egy pillanat alatt beleszeret.

Ha az utcán megy az ember, ott is előfordul, hogy valakin megakad a szeme, mást pedig észre sem vesz. Az operaszínpadon nagyon gyorsan kell történnie mindennek, pár perc alatt, mert itt minden sűrítve van.

A feleséged is operaénekes. A Covidot hogy vészeltétek át – anyagilag, érzelmileg?

Nagyon érdekes volt! Anyagilag a mentőprogram támogatott minket, az Operaház mentőprogramja. Azok, akik rendszeresen énekelnek, addig is kaptak fizetést, amíg nem voltak előadások, s ezt az előleget a nyitás után „leénekeljük”. Úgyhogy komoly megélhetési gondunk szerencsére nem volt. A lezárást egyébként nagyon élveztük, mert rengeteg időt tölthettünk együtt és nagyon sokat voltunk a gyerekekkel. Lányunk 6, fiúnk 3 éves, és normál színházi üzemmódban keveset vagyunk együtt. Úgyhogy ilyen szempontból nagy élmény volt. Én tanítok Pécsett az egyetemen és a növendékeimhez azért le tudtam járni. Nem magába az intézménybe, az egyik növendék házában volt egy külön elszeparált rész és ott tarthattunk órákat. Éneket nagyon nehéz, vagyis inkább lehetetlen online tanítani. Tehát hetente két napot Pécsett töltöttem.

Mást nem tanítasz?

Mit tudnék mást tanítani? Na, jó, harmonikát. Volt már olyan növendékem, aki azóta Zeneakadémiát végzett, de ezt most már nem csinálom.

Főleg lírai tenor szerepeket énekelsz, de most jön egy újabb nekedvaló kihívás: Donizetti Az ezred lánya című operájában leszel Tonio. Ebben van az a híres ária, amelyben 9 magas C-t kell énekelni. Pavarotti ezzel lett igazán világhírű.

Igen, már nagyon várom ezt a bemutatót. Tonio kicsit az Ory grófjára hasonlít. Hangilag is, meg abban is, hogy ebben is van humor. Egyébként ezt az áriát is Szegeden énekeltem először egy pódiumbeszélgetésen a Korzó Zeneházban. Az ezred lányát már egyszer ‘elmosta’ a koronavírus, most január óta újra próbáljuk a darabot.

Neked fő erényed a könnyed és szinte korlátlan magas regiszter. Rodolfóban csak egy C-t kell énekelni, az áriában.

Igen, de az egy nagyon nehéz állás! Emlékszem, másodéves főiskolás koromban meg akartam tanulni az áriát – magasságaim már akkor is voltak -, de a második oldal közepétől már elkezdtem lerekedni. Nem ment. Nagyon komoly technikai kihívás ez az ária, persze ha az ember szépen énekli, nem tűnik fel a nézőnek. A belső nyugalom nagyon fontos.

Ez a Bohémélet az új operai vezetés első nagy produkciója, ezért mindenki nagyon készül rá.

Minden váltás nehéz. Nálunk az Operaházban már régóta stabil a vezetés, de előtte gyakran cserélődtek az igazgatók. Volt olyan, hogy amikor jött egy új vezetés, elvette az összes szerepemet, egyik pillanatról a másikra, indoklás nélkül. Dinyés Daniék most fogják megmutatni, hogy milyen operajátszást képzelnek el a következő években Szegeden. Dani remek szakember, aki az első pillanattól kezdve végigpróbált minden egyes próbát velünk, hol zongorázott, hol vezényelt. Megszokott minket, és mi is őt. Egy karmesternek hallania és éreznie kell az adott este művészeinek hangi állapotát, ezt csak próba közben tudja megtanulni, hiszen ott általában minden előfordul. Akkor lesz igazán jó egy előadás, ha nincs véletlen. Régen, azt hiszem, erre sokkal jobban odafigyeltek.

Olyat, amelyben Horváth Istvánnak is fontos feladatokat szánnak. Idén még két darabban láthatnak a szegediek.

Donizetti ritkán játszott operájában, a Stuart Máriában én leszek a tenor főszereplő, ebből csak két koncertszerű előadást tartunk. Márciusban lesz, ugyanúgy, mint a Don Giovanni, amely viszont színpadi előadás. Most bizonyára alaposan bepróbáljuk majd, nem lesz az a bizonytalanság, mint amikor hirtelen kellett beállnom Don Ottavióba.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top