Kortárs irodalmi bázis a Duna hullámain
Megkezdődtek a PesText világirodalmi fesztivál A38 hajón zajló eseményei. A rendkívül változatos témájú beszélgetések jól tükrözték, mennyire mély és sokrétű témákkal foglalkoznak a program fókuszába helyezett szerzők. Gondolataik meghallgatásán túl arra is lehetőség nyílt, hogy az érdeklődők megvásárolják azokat a köteteket, amelyekről a diskurzusok folytak.
Már zajlott a Zúg a Volga című beszélgetés Jahina Guzel és M. Nagy Miklós között, mikor megérkeztem a teherhajó orr stúdiójába. Nagyon örültem, hogy a magyar feliratozás olvasása közben oroszul hallgathattam őket, mert mind az orosz nyelv, mind pedig az orosz kortárs irodalom nagyon közel áll hozzám. A beszélgetésben értékes gondolatok hangzottak el a szerző A Volga gyermekei című, 2020-ban, a Helikon Kiadónál megjelent könyve kapcsán a történelmi emlékezetről, a múlt feldolgozásáról és a történelemmel való szembenézésről. A könyv fülszövege szerint a főhős egyike azon németek leszármazottainak, akik a 18. században Nagy Katalin cárnő biztatására tízezrével telepedtek le Oroszországban a Volga mentén, megőrizve nyelvüket, kultúrájukat, és példás szorgalommal művelték földjeiket.
A beszélgetésben felmerült az a kérdés is, hogy vajon miért vádolják a szerzőket gyakran azzal, hogy műveikben megváltoztatják a történelmet. A szerző szerint az olvasók arra is használják a regényeket, hogy segítségükkel vitassák meg a múltról kialakított véleményüket. Oroszországban ugyan sok és heves diskurzus folyik a történelmi múltról, de még sok ilyet kell lefolytatni ahhoz, hogy az események valóban tisztázhatóak és feldolgozhatóak legyenek. Annak ellenére, hogy nem tudtam végighallgatni a teljes beszélgetést, elhatároztam, hogy mindenképpen elolvasom a könyvet.
A következő beszélgetésben, egy gyors teremátrendezés után, Mécs Anna vendége Pavla Horákova cseh írónő volt, akinek ez év márciusában jelent meg magyarul A valószerűtlenség elmélete című könyve a Metropolis Media Group Kft. kiadásában (itt írtunk róla – szerk.). Főhőse egy modern értelmiségi nő, aki tudományos karrierje egyengetése mellett igyekszik egyensúlyt találni munka és magánélet között. A téma nagyon mai és aktuális, a kötet címe okozott némi fejtörést a mű fordítóinak, a különböző nyelveken többféle fordítással találkozhatunk.
A regény ötlete mintegy húsz évvel ezelőtt, még egyetemi évei alatt fogalmazódott meg a szerzőben, de visszaemlékezései szerint ekkor még túl fiatal volt ahhoz, hogy meg is tudja írni a művet. Érdekes budapesti kötődése is van, mert a fővárosban fejezte be az írást, egy három hónapos magyarországi ösztöndíj idején. Ez idő alatt a PIM épületében dolgozott, elzárva a külvilágtól. Sajnos a várost nem tudta megismerni, legfeljebb időnként egy kis sétával szakította meg az írásnak szentelt időt. A könyvet egyébként Prága ihlette, a cseh fővárossal kapcsolatban olyan dolgokat is sikerült megfogalmaznia, amelyeket eddig az olvasók még nem vettek észre a környezetükben.
Arra a kérdésre, hogy szerinte mennyire ismerhető meg tudományos módszerekkel a valóság, azt válaszolta, hogy bár a tudomány remek dolog, hiszen hozzájárul a valóság megismeréséhez, mégis számos olyan dolog létezik, amelyre nem adható tudományos magyarázat. A szerzőt erősen foglalkoztatja mindaz, ami a tudomány módszereibe nem illik bele. Szóba került a cseh nyelv azon jellegzetessége, hogy előszeretettel használ kicsinyítő képzőket, a könyv főhőse pedig felismeri, hogy a jelentős pozícióban lévő emberek gyakran ilyen kicsinyítő képzővel rendelkező neveket viselnek. A névviselés kérdése más irányban is foglalkoztatja, meggyőződése például, hogy az igazán férfias férfiaknak van r betű a nevükben vagy mindenesetre valamilyen más, kemény mássalhangzó található benne.
Pavla Horákovát azért is volt üdítő hallgatni az esti órán a lesötétített teremben, mert minden mondatából érződött, hogy mélyen átéli főhősei életét, ugyanakkor arról is beszélt, hogy el kell távolítania magától őket ahhoz, hogy a történetet meg tudja írni. Ilyen írói fogás például az, hogy kinézetre egy rá nem hasonlító szereplőt választott, akivel azonban mentálisan nagyon is hasonlítanak egymáshoz.
Beszélt arról is, hogy a könyv mindig az író kivetülése, de nem szabad a szerző saját életét keresni benne.
A cseh irodalomra kitekintve elmondta, hogy az elmúlt tíz évben határozott növekedés figyelhető meg a nők által írt könyvek számát illetően. A szerzőnők progresszív hulláma azt mutatja, hogy ilyen sok évnek kellett eltelnie a rendszerváltozás után ahhoz, hogy igazán megtalálják egyéni hangjukat, ezzel nagyon sok új témát is képesek behozni a cseh irodalomba. A valószerűtlenség elmélete című könyv arra is rávilágít, hogy a látszólag rendben lévő életek szintén rendelkeznek hiányosságokkal a legközelebbi családi, érzelmi kapcsolatok terén, magas intellektusa ellenére a főhős sem boldogul jól igazán ezen a területen, azokat inkább csak elemezni tudja.
A könyvben külön hangsúlyt kapnak a főszereplő álmai, melyeket volt partnere segítségével üzleti célokra is felhasználnak az álomlaboratóriumban, amiről a szerző elárulta, ezek valójában az ő saját álmai.
A könyv borítója Schrödinger macskájára enged asszociálni, és a kvantum-gondolat, az idővel kapcsolatos mozgás már átvezet legújabb kötetéhez, amely Európa szíve címmel jelenik meg hamarosan. Ennek anyagát Dél-Morvaországban született dédanyja emlékeiből írta, és témája kapcsolódott az előző beszélgetéshez is, mert az identitásról, a Közép-európaiságról, a csehek ebben a régióban betöltött szerepéről is szól a szerelem és a transzgenerációs elmélet mellett.
Az írónő sokat foglalkozik saját gyökereinek kutatásával, mindeközben folyamatosan átértékeli történelemről kialakított tudását, amelyben, úgy gondolja, még sok a rendeznivaló, többek között az Osztrák-Magyar Monarchia örökségével kapcsolatosan.
A beszélgetés fókuszában álló kötetével kapcsolatosan elmondta, hogy sok új feladatot adott számára, érzékeli a könyvkiadás kapcsán a média figyelmének szükségszerűségét, ugyanakkor kétélű fegyvernek is tartja, érti, hogy egy díjazott könyvvel könnyebben be lehet jutni a külföldi piacra, de ez sok kötelezettséggel is jár, mint például az utazások vagy az író-olvasó találkozókon való részvétel.
Az este utolsó beszélgetése Andri Snær Magnason izlandi szerzővel folyt, aki Időről és vízről című könyvében fontos gondolatokat fogalmazott meg a klímaváltozás, a természetvédelem sürgető és aktuális kérdéseivel kapcsolatosan. Elmondása szerint a könyv egy beszámoló a valóságról.
Rojik Tamás kérdéseire válaszolva avatta be a hallgatóságot abba, hogy több olyan tudóssal is beszélt, akik dühösek voltak amiatt, hogy az emberek nem akarják meghallani a klímakatasztrófára vonatkozó olyan figyelmeztetéseket, amelyek a különböző statisztikák, grafikonok formájában jutnak el hozzájuk. Azt a javaslatot kapta tőlük, hogy próbálja meg ezeket az adatokat történetekben elmesélni, hátha erre fogékonyak lesznek az olvasók. Kötelességévé tették, hogy a nagyközönség elé vigye a problémákat ebben a formában.
Fontos véleményt fogalmazott meg a pályakezdő fiatalokkal kapcsolatosan, akiknek szerinte törekedniük kell arra, hogy az általuk választott területen megfelelő megoldásokat találjanak és nem feltétlenül új módszerek kitalálásával, hanem a régi módszerek, eszközök újragondolásával, azok újbóli bevetésével.
