ludvig daniella teleki ikrek erdélyi szalon
+ Történelem

Amikor a Történelem a gyerekszobában visszhangzik

Ludvig Daniella gondozásában életre kelt a kolozsvári Teleki-ikrek gyermekkori világa. Reggel a lovakat elvitték a háborúba…

Ludvig Daniella: Reggel a lovakat elvitték a háborúba / széki gróf Teleki Andor naplójaErdélyi Szalon Könyvkiadó, 2021 – 176 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-6016-62-1

Az 1902. szeptember 11-én született Teleki-ikrek életútja – részben dokumentáltsága miatt – jó képet fest a XX. század első feléről, az erdélyi arisztokrácia sorsának fordulatairól. Nem csoda, hogy Ludvig Daniella évek óta kutatja az ikrek sorsát és történetét. A Reggel a lovakat elvitték háborúba című kötet, Teleki Andor gyermekkori naplója, ennek a kutatásnak egyik mérföldköve.

Ludvig Daniella többször is feldolgozta már

a Teleki-ikrek történetét. A Démonok tánca című 2010-ben készült dokumentumfilm Teleki Ernőnek állított emléket, 2018-ban pedig Erdélyi odisszea címmel látott napvilágot egy kötet Kolozsváron. Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó által most megjelentetett kötet furcsa, különleges darabja a Teleki-ikrek életét feldolgozó „sorozatnak”. A kutató és most már az olvasó

egy kiskamasz szemén keresztül pillanthat

a vészterhes évek történetébe. Gondolhatnánk, hogy ezek a gyakran szűkszavú és esetlen bejegyzések nem tarthatnak számot közérdeklődésre, s ez talán igaz is lenne/lehetne, ha Ludvig Daniella nem készített volna kísérőszöveget – és nagyszerű jegyzetapparátust – a kisfiú naplói köré. Így már egészen más, egészen lenyűgöző a napló, hiszen az avatatlan olvasó tényleg bepillantást nyerhet abba a világba, ami már rég elveszett. Ráadásul pont abból az időszakból szól hozzánk a gyermek Teleki Andor, amikor az a világ széthullásnak indult a történelem viharaiban.

Teleki Andor, a kiskamasz nem elemez,

inkább csak rögzít. Hétköznapi eseményeket, hétköznapi helyzeteket, mozi, színház, iskola, utazások, rokonlátogatások követik egymást. És itt-ott bejegyzések arról, ami a nagyvilágban történik, úgy, ahogy azt a gyerek a felnőttektől hallotta. Úgy, ahogy a történelem behallatszik a gyerekszobába.

A korszak megismerésére sok, egyre több

lehetősége van a XXI. századi olvasónak. S az ilyes lehetőségek tárházát jócskán bővítette az elmúlt években a Szépmíves Könyvek és az Erdélyi Szalon Könyvkiadó. A megjelent kötetek nem csak árnyalják, de új színekkel is gazdagítják a múltról való ismereteinket. Ez azért is fontos „irány”, mert nem baj, ha tudjuk, egy-egy történelmi személyiség – vagy éppen a hétköznapok – miként tűntek fel a saját korukban. vagy éppen milyennek látták saját korukat… a későbbi történések ismerete nélkül!

Teleki Andor naplója onnan szól hozzánk,

ahol még nem lehetett tudni, miként ér véget a háború, s mi következik utána. És ez az, ami az igazi értékét adja, hiszen így nem múlton merengve-búsongva mesél, hanem azon frissiben. A kötetben felbukkanó rokonok és ismerősök szinte mind a korszak kolozsvári, erdélyi vagy országos történelmének alakítói. A „Lacik”, „Dezsők”, „Erzsébetek”, „Gézák”, „Dénesek” és „Jankók” javarészt történelmi családok tagjai: Bethlen, Bánffy, Wesselényi, Kemény, Wass, Józsika… Persze, erről mit sem sejtene az olvasó, ha Ludvig Daniella nem lenne avatott idegenvezető az évszázaddal ezelőtti Kolozsváron.

Külön méltatást/elemzést érdemelne

a kötet képanyaga is, hiszen a fotók egyrészt bemutatják a Teleki család és a kiterjedt rokoni és ismerősi kör belső életét, másrészt azon túlmutatva például még az ikrek tanítóinak portréival is találkozhatunk.

Tartalmas és izgalmas kötet kerekedett

a gyermekkori naplókból, s így összecsiszolva és magyarázatokkal – meg képekkel – felékítve igazi kincs. A Reggel a lovakat elvitték háborúba című kötet által nyer értelmet az, hogy széki gróf Teleki Andor egy életen át őrizte és költöztette gyerekkori naplóit.

Amikor a Történelem a gyerekszobában visszhangzik
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top