Horthy Miklós jellemtelen áruló – Windisch-Graetz Lajos szerint

Windisch-Graetz Lajos: Egy császár harcol a szabadságért / Így kezdődött Magyarország kálváriája [Ein Kaiser kämpft für die Freiheit: so begann Ungarns Leidensweg] – Erdélyi Szalon Könyvkiadó – fordította Nyizsnyánszki Ferenc – 256 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-6016-65-2

Windisch-Graetz Lajos emlékirata „minden túl” – Horthy-korszak, második világháború, kommunizmus térnyerése, stb. – után, valamikor a ’50-es években keletkezett. Ez a tény nyilván árnyalja a kötetben leírt eseményeket és az ezekhez kapcsolódó értékeléseket.

• Csirkefogók vezették az országot a Horthy-korszakban is?
• Herceg volt a magyar miniszter, aki később a Gestapónak is dolgozott

Korábban megjelent kötetei és ellentmondásokkal terhes életútja alapján nehéz lenne a kötet szerzőjét gáncsnélküli lovagként jellemezni. De erre nincs is szükség, hiszen az ilyesfajta próbálkozás egy tapodtat sem vinne közelebb az emlékiratban leírt korszak megértéséhez. Annyit mindenesetre tényként kezelhetünk, hogy a tárgyalt időszakban – az első világháború végén és az azt követő zavaros időkben – Windisch-Graetz Lajos közeli, bizalmas kapcsolatban állt IV. Károllyal, az utolsó magyar királlyal. Ez pedig rányomja a bélyegét arra, ahogy a kort és szereplőit látja és láttatja.

„Ausztriai Károlyt a hozzá legközelebb állók félreismerték, kortársai többsége alábecsülte, számos ellensége azonban rágalmazta. A világtörténelem napirendre tért a magányos funchali sír fölött. Ha elmarad a siker, a jóság és önzetlenség gyengeségnek és butaságnak számít.
Az utolsó császár emberfölötti erőfeszítései, nem lankadó energiája nem vezetett sikerre, ámde nem a néptömegek voltak azok, akik őt cserbenhagyták. Főhercegek, generálisok, politikusok árulták el…”

Windisch-Graetz kritikája Horthyról és az őt körülvevőkről

azért is izgalmas, mert nem a szokásos progresszív-liberális oldalról fogalmazódik meg, hanem egy következetesen konzervatív nézőpontból. S ez a nézőpont sokkal-sokkal kellemetlenebb azoknak, akik – nagy erőket mozgósítva – valamiféle Horthy-kultuszt tukmálnak a XXI. században.

„Szüleim házában ismertem meg Horthy-t. Ferenc József udvarában egyike volt azon magyaroknak, akik készségesen tagadták meg magyarságukat. Anyanyelvét elfelejtette, és ahhoz az ultracentrista klikkhez tartozott, amely szembeszegült a magyar [madjarisch] nacionalisták kívánságaival. Erősszemélyes sármja sokakat, sajnos a fiatal császárt is évekig megtévesztette: nem vették észre jellembeli fogyatékosságait. Mi, katonák akkortájt azt a hőst láttuk benne, aki az otrantói csatában súlyosan megsebesülve hordágyon fekve vezényelte cirkálóját győzelemre egy egész angol-olasz kötelékkel szemben. Sic transit gloria mundi…”

Hangsúlyosan szubjektív emlékiratról van szó,

melyben a máshonnan is ismerhető tények közötti teret Windisch-Graetz Lajos értékelései és magyarázatai töltik ki. Amikre rárakódnak az események óta eltelt évtizedek tapasztalata is. Mégis, fenntartásainkkal együtt is izgalmas, szokatlan és máig ható aktualitással – nem elvetendő szempontokkal – rendelkezik a könyv, melynek vitathatatlan főszereplője (főhőse!) a tragikus sorsú IV. Károly.

„Andrássy magas kultúrájú, finom elméjű gondolkodó volt, éles dialektikája a bonyolult problémákat néhány szóval képes volt megvilágítani. Elegáns, finom alakja sajátos kontrasztot képezett Tisza robusztus testességével. Ez volt hát a két pólus, amely körül az ország politikája több mint egy évig keringett…”

• Újabb színnel gazdagítja gróf Bánffy Miklós portréját a Szépmíves!
• Kilátástalan helyzetben mutatkozik meg az emberi minőség
• Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
• A Vörös térkép alkotója több volt mint politikus!
• Horthynak ma szobrot kellene állítani, ha… – interjú Ungváry Krisztiánnal

A korszak szereplőinek jellemzése

jelentősen eltér attól, amit „bevettnek”, megszokottnak tekinthetünk. Windisch-Graetz – a mai olvasó szerencséjére – egy olyan korszakban írta a szöveget, amikor már nem volt oka arra, hogy az általa jellemzettekkel tapintatos legyen. Persze, ugyanígy nem volt már olyan kontroll sem, mely állításaival szembeszállhatott volna.

„Ezekben a napokban három férfiú lépett be Horthy körébe, s következő években jelentős szerep jut majd nekik. Erdélyi grófok voltak, Bethlen István, Teleki Pál és Bánffy Miklós. A román invázió következtében mindhárman igen jelentős vagyont veszítettek el. – Bethlen István volt már a parlament tagja, de semmi módon nem került előtérbe. Nagy tehetségű ember, sokat utazott, kétségkívül a legjelentékenyebb koponya Horthy környezetében; alattomos és minden gátlástól mentes, nyomban felismerte a tengernagy alkalmatlanságát és gyerekesen naiv hiúságát.[…] Teleki fiatal földrajzprofesszor volt, amikor Esterházy Móric megtette a hadigondozó hivatal vezetőjének, ami az én minisztériumom alá tartozott. Rátermett szervező, ő alapította meg Magyarországon a cserkész szövetséget. Zabolátlan érvényesülési vágy és hiúság hajtotta, szívesen használt bonyolult intrikákat céljai eléréséhez.
A szövetség harmadik tagja Bánffy Miklós gróf […] ő szervezte meg a császár Magyarország királyává történő koronázást. Hallatlanul tehetséges művész, festőként, zenészként és íróként egyaránt kiemelkedőt nyújtott. Emellett rendkívül szeretetreméltó ember – mindamellett határtalan volt gátlástalansága és elvtelensége.”

Hosszan lehetne idézni

a könyv izgalmas részleteit, melyekből kitetszik, hogy a királyhű Windisch-Graetz Lajos miként látta a korszak főszereplőit. Ezek a citátumok alkalmasak arra, hogy másfajta nézőpontjukkal tovább árnyalják azt az amúgy is összetett képet, ami az országot és a régiót a tárgyalt időszakban jellemezte… S amit a mai kurzus hajlamos – egyszínűre festve – saját előképként láttatni.

Lelkük rajta.