Lakatos Imre: A gyakorló matematikus filozófiája [Mathematics, Science and Epistemology; 2. kötet]– Typotex Kiadó, 2021 – szerkesztette Máté András – Benedek András, Forrai Gábor, Kiss Olga és Máté András fordításában – 264 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-38-6
Nem vagyok matematikus, sőt…. Ráadásul – legyen ez egy coming out! – a filozófiai jártasságomban is vannak hiányosságok. Ezen okok miatt Lakatos Imre jelen írásai jelentős részben – de nem minden ponton! – túl vannak kompetenciámon. Hogy mégis bíbelődtem vele, az egyrészt Lakatos élettörténetének, másrészt – erre még visszatérünk – számomra is átlátható befogadható állításainak köszönhető.
- Ez a legjobb könyv a rangsorolásról!
- Bullshit munka, ami felzabálja a többség hétköznapjait
- Az okostelefon elpusztítja a szépséget?
- A mesterfogás metodikája meg a padlásépítés művészete
- A kínai hamisítás filozófiája
- Fejlődés-e, hogy önmagunkat zsákmányoljuk ki?
- Mi köze a világirodalmi géniusznak a kabbalához?
- Klímaváltozás – kinek van igaza?
Lakatos Imre (1922-1974) a matematika filozófiája
és az általános tudományfilozófia egyik legelismertebb művelőjévé nőtte ki magát ’56-os emigrációja után az Egyesült Királyságban. Gondolatai és megállapításai, melyek akkoriban eltértek a fősodortól, ma is komoly visszhangot keltenek. A laikus – nem matematikus és nem filozófus – olvasóknak birkóznia kell a szövegekkel, de azt gyanítom, hogy a nem-filozófus matekosokat és a nem-matekos filozófusokat is megizzaszthatja egy-egy bekezdés…
Lakatos Imre külföldi karrierje
és tudományos teljesítménye vitathatatlan, ami igazán nyugtalanítóvá teszi történetét, az a hazai „előzménytörténet”. Lakatos élete még a korszak változó viszonyaihoz képest is zavarba ejtő.
Lipsitz Imre néven Debrecenben született, nevét a zsidóüldözések miatt változtatta először Molnárra, majd Lakatosra. Középiskoláit szülővárosában végezte, s egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg 1940-ben. A második világháború idején illegális kommunistaként tevékenykedett Nagyváradon és Debrecenben. Az általa vezetett illegális kommunista csoport egyik tagja, Izsák Éva a lelepleződés határára került. Az ebből fakadó veszélyt a csoport tagjai – Lakatos Imre javaslatára – úgy kívánták elhárítani, hogy a lányt rábeszélték az öngyilkosságra. Szavaztak, és még a lány vőlegénye is az öngyilkosságra voksolt! Nem tudom, talán nem is akarom érteni/értelmezni ezt a történetet. Izsák Éva a kollektív döntésnek megfelelően a debreceni Nagyerdőben kiitta a méregpoharat…
A háború után Lakatos Imre az Eötvös Kollégium tagja lett, s itteni tevékenysége kapcsán sokan felróják neki, hogy a kollégiumot kritizáló kijelentései (Valóság folyóiratba), hozzájárultak az intézmény későbbi megszűntetéséhez. Valószínűbb, hogy Lakatos csak változásokat akart, hosszas elemzéséből csak aprókat idézhetünk itt.
„Az Eötvös Collegium történeti feladata tudományos és nevelőgarnitúra megteremtése volt a magyar liberális polgárság számára. Ez a feladat határozta meg nagyjában és egészében az Eötvös Collegium szellemét, progresszív elemeiben és korlátaiban egyaránt.
[…]
Az izolacionizmusnak ez a fajtája azonban, mely többé nem egy horthysta, hanem egy demokratikus Magyarországtól határolja el magát, végzetes hatással lehet az Eötvös Collegium jövőjére. Művelődési fölénye egyre inkább eltűnik majd, emberanyaga egyre silányabb lesz.”
A Valóság hasábjain lezajlott teljes vita hozzáférhető az Arcanum Digitális Tudománytárban…
1947-ben, még kollégistaként a Népművelési Minisztériumban kapott állást, egy időben Révai József közvetlen munkatársaként dolgozott. 1949-ben Moszkvában ösztöndíjas.
1950-től 1953-ig a recski munkatábor foglya,
a következő évben már a matematikai Kutatóintézet matematikusa. Aktív résztvevője a reform-kommunista köröknek. 1956-os disszidálása előtt ismerősei előtt leleplezte magát, s elmondta, hogy éveken át az AVH ügynöke volt. A látszólag indok nélküli vallomással megteremtette az alapot ahhoz, hogy nyugatra történt távozása után ne tudják múltjával zsarolni…
Az, ami 1956 után történt vele
egy egészen más történet, az itthoni pokoljárást egy szédületes karrier követte. 1960-tól Karl Popper asszisztense, ’69-től pedig utóda a tanszékvezetői székben. 1974-ben bekövetkezett halálakor Lakatos mindössze ötvenegy éves.
S hogy miért ecseteltük az életút első, kudarcos felét a nyugaton megírt tanulmánykötet kapcsán?
Álljon itt egy könnyen dekódolható, a mai Magyarországon különösen aktuális idézet az A TUDOMÁNY TÁRSADALMI FELELŐSSÉGE című írásból. Azt gondolom, az életút tapasztalatai hitelesítik Lakatos Imre szavait:
„Én úgy gondolom, hogy a tudománynak, mint olyannak, nincs társadalmi felelőssége. Véleményem szerint felelőssége a társadalomnak van, nevezetesen, hogy fönntartsa az apolitikus és független tudományos tradíciót, s lehetővé tegye, hogy a tudomány kizárólagosan saját belső törvényei szerint kutassa az igazságot. A tudósok, mint állampolgárok, természetesen – a többi állampolgárhoz hasonlóan – felelősek azért, hogy a tudományt helyes társadalmi és politikai célok szolgálatában alkalmazzák. Ez a kérdés azonban teljesen független az előbbitől, s azt hiszem, parlamentáris úton dönthető el. Állampolgárként természetesen egyértelműen amellett vagyok, hogy a tudományt ne környezetszennyezésre, hanem annak megakadályozására, a szabadság védelmére, és ne a gyöngébb népek leigázására használjuk…”
Érdemes ízlelgetni ezeket a mondatokat. Lakatos Imre 1970-ben, több mint ötven éve írta ezt…
