Závárzatok csattanásai
1.
Aki volt katona, nem tudja megúszni, hogy ne találkozzon a rendszeresített géppisztoly lövés előtti felhúzásának furcsa, – inkább félelmetes – hangjával. A béke nagyon jó időszak, és ilyenkor maximum a moziban, vagy a tv-ben hallható ez a vészt jósló, máshoz nem hasonlítható jelzés.
Kubában jártunk. Megismerkedtünk két nap alatt az ország fővárosával, épületeivel, látványosságaival. A 35-40 fokos melegben egy tengerparti, valamikori öt csillagos szállodában lakva, fürdőzés közben kóstolgattuk a strand részleg medencéjének úszó bárjában a nekünk kevert koktélokat. Elmentünk a világhírű Tropicana Együttes előadására is.
A kosárlabdatornát, – amiért ekkora utat megtettünk, Guantanamóban rendezték, ahová rövid idő alatt repültünk egy rozogának látszó ketyerével. A programok ilyenkor adottak, délelőtt edzéseken, esténként a városi nagycsarnokban pedig a teltházak előtti mérkőzéseken múlattuk az időt. Az egyik olyan napon, amikor este nem játszottunk, elmentünk kikapcsolódásképpen a tengerpartra fürdeni, és a vízparton focizni. Vidám hangulatban élveztük a játékot, a törülközőkből kialakított kapuk közötti pályán, aminek egyik oldala a tenger volt. A játék néha a bokáig érő tengerben sem maradt abba, lehetőséget adva a locsolkodásra is. Nem tűnt fel senkinek, hogy a pálya végén hosszú kerítés zárta le a strandot.
Aztán egyszer a jókedv hangjai közben az egyik elhibázott kapura rúgást követően Robi, válogatottunk kiváló bedobója futva indult a messzire guruló labda után. Ez volt az a pillanat, amikor az önfeledt játékba beleszólt a való világ. A kerítés melletti egyik pálmaernyő alatt a szolgálatban lévő amerikai katona – a támaszpont katonája – felhúzta a géppisztolyát a futó Robi láttán. A labda nem érdekelte, csak azt látta, hogy valaki közeledik a területe felé. A hatás hihetetlen volt. Robi padlófékkel állt meg futás közben, majd tétova csoszogás után óvatosan vette fel a tőle már csak 2 méterre levő labdát. Néma csöndben szedtük a sátorfánkat és a labdát, majd elindultunk a szállodánkba. Később már a buszon halkan nevetgélni is tudtunk.
2.
Ciprusra indultunk. Meghívásunk nagyon jónak ígérkezett, mert a ciprusi kosárlabda torna előtt eltölthettünk Európa egyik híres csapata, az EFES PILSEN vendégeként Isztambulban 3 napot városnézéssel, edzéssel és egy mérkőzéssel a házigazdák ellen. Utazásunkat úgy rendeztük, hogy busszal utaztunk Isztambulba, majd onnan repülőgéppel mentünk Ciprusra.
Minden tökéletesen megszervezve, a programok kiválóak, az étkezések és a szálló is szuper, a mérkőzésen sem vallottunk szégyent, és hát Isztambul, ami maga is egy csoda. Ha hiba lehet, azt csak mi követhettük el.
Miután a béke még csak pislákolt a ciprusi törökök és görögök között, így nem ismertük Törökország álláspontját azzal kapcsolatban, hogy milyen státusa van török Ciprusnak. Mi csak egyszeri vízumot kértünk, gondolván, az észak-ciprusi Török Köztársaság a törökökhöz tartozik, tehát, ha Isztambulból török Ciprusra megyünk, az helyi transzport, így nem lehet probléma a repülőtéren az útleveleinkkel. Ahogy intéztük a beszállást, közölték velünk, hogy nem jöhetünk vissza Ciprusról Isztambulba, csak ha újra kérvényezzük a vízumunkat Törökországba. Tekintettel arra, hogy a buszunk ott állt az EFES Sörgyár telephelyén és repülő nincs Ciprus és Budapest között, mást nem is tehettünk. Ez a mi olvasatunkban rendkívül igazságtalannak látszott, és tolmácsunkkal, aki amúgy is járatos volt a világban, nekiindultunk elintézni az ügyet. A hivatalos szerveknél először udvariasan, majd később egyre hevesebben próbáltuk a magunk igazát erőltetni. Az egyetlen probléma az lehetett, hogy nem mértük fel helyesen az erőviszonyokat. Az már az elején gyanúra adhatott volna okot, hogy a tisztviselők – katonák, vagy határőrök – géppisztollyal az oldalukon voltak szolgálatban. Mi mindent megpróbáltunk, hivatkoztunk a tájékoztatás nem megfelelő voltára, a jó viszonyra, a 150 éves török uralom alatti békességre, és a létező összes tényre, de hiába.
Tolmácsunk, aki megszokta, hogy általában itthon is neki van igaza, a végén már talán emelt hangon védte igazát, amikor megelégelte a határőr a meddő vitát. Ez a vita egy 8-10 négyzetméteres kis repülőtéri hivatali helyiségben zajlott, ezért hallatszott olyan vérfagyasztónak a fegyver hangja. Érveink elfogytak, s egymást majdnem összetörve, köszönés nélkül hagytuk el a szobát. Nálunk nagyobb híve nem lehetett az újabb vízum kifizetési ügy elfogadásának.
3.
Török-ciprusi kosárlabda tornánk tele volt meglepetéssel. Csodálatos tengerparti bungalow-szállások, a kiváló önkiszolgáló „all you can eat” étterem már eleve biztosította a jó hangulatot. Mindent, amit lehetett, megnéztünk. Jártunk a girnei kikötőben, a Tenger Múzeumban a kikötői erődben, és elmentünk Makariosz volt Elnök rezidenciájához és a közeli kolostor és templom romjaihoz. Az edzések és meccseken kívüli idő eltöltésének számos változata közül az egyik legnagyobb élmény a nicosiai autóbusz kirándulás volt.
A meleg változatlanul 35-40 fok közötti, a buszban is nagy a hőség a légkondicionáló ellenére, de amikor elérjük a szögesdróttal, sziklákkal kettéválasztott főváros demarkációs vonalát, akkor mindenki elcsendesedik.
Felmegyünk a helyi török oldali Nagyszálló tetejére, hogy átleshessünk az innen megközelíthetetlen görög oldal életére. Elég szűk területen mozogva sétálunk, majd elérkezünk a Szent György Nagyszálló oldalánál lévő földtöltésre, ami még homokzsákokkal is rendesen telerakott egy esetleges tűzharc esetére. A szálloda, amely a senki földjén áll, látszólag lakatlanul, néma csöndben veszi tudomásul kíváncsiskodásunkat. A látvány már magában is érdekes, a szálló saját futball pályája látható, a játéktér sárga füve térdig érő, és látszik, hogy évek óta senki nem próbált rajta játszani az eredeti célja szerint. A kapu mögött egy fából ácsolt torony árválkodik, a csend önmagáért beszél: ilyen egy háborús terület.
Egyik játékosunk a fotózás közben felbátorodik, és a homokzsákokon átmászva közelebb kerül a földtöltés széléhez és fényképez rendületlenül. Ebbe az idillbe csattan bele a kihaltnak hitt torony felől az ott árnyékban üldögélő ENSZ katona fegyverének felhúzása. Ez minden figyelmeztető tábla hatásán túltesz, emberünk, azt hiszem, majdnem hátra szaltóval, gépét elejtve érkezik vissza a homokzsákok mögé. Összeszedjük a gépét, majd félelmünket rejtve néma csöndben megyünk a buszunkhoz. A hangulat csak néhány kilométer megtétele után oldódik.
Maradjunk annyiban, jobb a békés egymás mellett élés.
Írta: Juhász Sándor, a kosaras golfos
