Kedden megkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál. Alapítása óta a tavalyi, sok szempontból sötét év volt az első, hogy nem rendezték meg a világ egyik legfontosabb filmes eseményét, idén azonban ez az első filmfesztivál, amelyet teljes egészében a közönség jelenlétében tartanak meg. A februári Berlinalén például csak a zsűri tagjai – köztük Enyedi Ildikó – nézhették a berlini fesztiválpalotában a filmeket, a szakma otthon maradt és online vetítésekkel vigasztalódhatott.
Az 1946-ban alapított filmes mustra röviddel az indulása után a világ talán legfontosabb filmes programsorozatává vált: tíz napra minden évben ide, ebbe az Eger méretű, tengerparti délfrancia kisvárosba özönlik a világ összes sarkáról a filmes szakma. Idén kicsit minden más – de Cannes-ban, a filmes világ középpontjában lenni most is ugyanolyan csodálatos, mint mindig.
Sokáig bizonytalan volt, hogy lesz-e, lehet-e Cannes 2021-ben, de onnantól, hogy kimondták: a szokásos májusi időpont helyett nyáron rendezik meg a fesztivált, az igazgató, Thierry Frémaux még az olykor aggasztóbb járványadatok ellenére is végig kitartott amellett, hogy júliusban bizony újra a legendás Croisette-en köszöntheti a filmművészet legfontosabb kortárs szereplőit. Bár azt is hozzátette, hogy a szokásos köszöntő puszi ezúttal elmarad. (Frémaux a vetítések előtt, a kamerák kereszttüzében a vörös szőnyegen fogadja vendégeit, akiket az elmúlt években mindig puszival köszöntött.) A szkeptikus hangok ellenére Cannes nem tágított: abban, hogy lesz-e fesztivál, egy percre sem bizonytalanodtak el a szervezők.
És valóban: most itt vagyunk. Vannak különbségek: a városban más növények nyílnak, mint májusban (már virágba borultak a bougainvilleák és leanderek), mindenkin maszk van, és a korábbi években megszokott, olykor sikertelenül, csalódott elkullogással végződő sorban állás helyett az interneten, előre kell jegyet foglalni a sokszor akadozó online rendszerben. Emellett teljesen papírmentes lett a fesztivál: búcsút intettünk a gyönyörű kiállítású prospektusoknak, a különböző országok filmintézetei által büszkén kínált magazinoknak, a csillogó sajtókönyveknek és színes brosúráknak, de az online kiadványokat lapozgatva megnyugodhatunk, hogy sokkal kevésbé szennyezzük a környezetet, mint eddig.
Ami azonban ugyanolyan, mint a korábbi évek fesztiváljain: a bábeli zűrzavar, a fesztiválpalota felé minden napszakban igyekvő szmokingos, estélyis emberek, a vetítésről vetítésre hajszoltan rohanó újságírók, a telt házas vetítések, és persze, ami a legfontosabb: a világ legjobb filmjeinek kivételes, értő szemmel összeállított, tökéletes egyensúlyt nyújtó válogatása.
A fesztivált az őrült víziók francia mestere, az új hullám legfontosabb örököse, Leos Carax angol nyelvű filmje, az Annette nyitotta meg: az első vetítése után a mintegy kétezer főből álló közönség öt percen át állva ünnepelte az alkotókat és a két főszereplőt, Marion Cotillard-t és Adam Drivert – és egyben a mozifilm visszatérését oda, ahova való: a nagy vászonra. A vetítésen részt vett Jodie Foster is, aki életműdíjat vehetett át Pedro Almodóvartól, valamit a zsűri tagjai is. A zsűri elnöke idén a fesztiválplakátokról is visszaköszönő Spike Lee (az első fekete férfi, aki zsűrielnöknek hívtak meg Cannes-ba), aki mellett az amerikai színésznő, Maggie Gyllenhaal, a kanadai francia énekesnő, Mylene Farmer és a francia-szenegáli rendező, Mati Diop dönt majd a filmeknek ítélt díjakról és az Arany Pálmáról.
Idén nekünk, magyaroknak több okunk is van a büszkeségre és izgalomra: Enyedi Ildikó új filmje, a Füst Milán regénye nyomán készült A feleségem története a versenyprogramban mutatkozik be pár nap múlva, emellett Mundruczó Kornél Evolúció című alkotását is meghívták a fesztivál Un Certain Regard elnevezésű szekciójába. A fiatal filmrendező, Rudolf Olivér diplomafilmje, a Fonica M-120 a Cinéfondation elnevezésű programban mutatkozik be a nemzetközi közönségnek, a klasszikus filmek szerelmesei pedig Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét nézhetik meg felújított változatban a Cannes Classics program vetítésein. A film 1984-ben járt először Cannes-ban, ekkor a zsűri nagydíját nyerte.
