Egy gróf a történelem epicentrumában…

Klebelsberg Kuno: Utolsó akkordokErdélyi Szalon Kiadó, 2021 – 288 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-6016-66-9

Asz egyik legkomolyabb hiba, amit a múltról beszélve elkövethetünk, az, amikor a jelen állapotait és fogalmi rendszerét próbáljuk ráerőszakolni a múltra. Ennek az lehet a legfontosabb következménye, hogy a múlt megértésének a helyét is elfoglalja a múlt értelmezése. Ezért/ettől fontosak azok a művek, melyek a saját korukban a saját jelenükre igyekeztek magyarázólag reflektálni. Ha ezek az értelmező-magyarázó írások ráadásul az adott korszak aktív szereplőjétől, fontos figurájától származnak, akkor még jobb a helyzetünk.

„A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”

– ez az a mondat, amit Klebelsberg Kunotól a leggyakrabban szoktak idézni, s ez az, ami alapján egyrészt józansága, másrészt tettei és döntései magyarázhatók. Nem mindennapi figura volt, aki különleges időkben – a Trianoni döntések következtében összezsugorodott országban – nem érzelmes jelszavakkal és/vagy mások hibáztatásával foglakozott, hanem azzal, hogy

miként lehet a legtöbbet kihozni a gyászos helyzetből.

Majdnem évtizednyi minisztersége idején, 1922-től vallás- és közoktatásügyi miniszterként – az akkori magyar költségvetés nagyjából 10%-ának felhasználásával – átalakította a magyar oktatási rendszert. Szellemiségében és szerkezetében is. Sok egyéb mellett jelentősen bővítette az iskolahálózatot, állami alapra helyezte a tudományos intézmények finanszírozását, egyetemet alapított és külföldi kollégiumokat hozott létre… Ha ehhez háttárként hozzátesszük, hogy apai ágon egy olyan tiroli arisztokrata család sarja, mely Klebelsberg Kuno szüleinek házassága révén került először kapcsolatba a magyar nemességgel, a magyarsággal, akkor még elképesztőbb a teljesítmény, amit a fenti idézet tükrében – a neonacionalizmus jelszavába csomagolva – tett.

1931-ben távozott posztjáról,

s innentől 1932 őszén bekövetkezett haláláig aktív közírói tevékenységet folytatott. A most (újra) megjelent kötet az ebben az időszakban keletkezett cikkeinek gyűjteménye, ami eredetileg Klebelsberg Kuno halála után, Bethlen István előszavával került a nagyközönség elé az Athenaeum RT. gondozásában.

„…találkoztam azzal a felfogással, hogy a népoktatás fejlesztése csökkenti a nép fegyelmezettségét és emeli hajlandóságát a forradalomra. Ez ellen én eddig mindig az orosz állapotokra utaltam, ahol az analfabéták arányszáma a legmagasabb volt, és a forradalom a legtökéletesebben sikerült.
[…]
…nagystílű népámításra nincs alkalmasabb talaj, mint a tudatlan tömeg.”

Nem véletlen, hogy az Erdélyi Szalon Könyvkiadó felelősei fantáziát láttak az újrakiadásban. Az UTOLSÓ AKKORDOK a múlt század fontos időszakának olyan elemzését és értelmezését adja. Olyan elemzést, amibe nem szól – nem is szólhat – bele az, ami a későbbiekben Magyarországgal történt. Klebelsberg Kuno szavait és gondolatait az addigi életút hitelesíti, s ha elemzéseire itt-ott rácáfolt az idő, attól még nem kevésbé értékesek. Hiszen már a témák kiválasztás is árulkodó!

Mi az, ami ebben az időszakban a nagyvilág, a külpolitika és a hazai viszonyok tekintetében az ex-minisztert foglalkoztatta?

A nagy gazdasági világválság, mely az amúgy is rossz helyzetben lévő Magyarországot sújtotta, a világpolitikában is jelentős változásokat okozott. Az európai helyzetet elemezve egyebek mellett pontos képet fest a lengyel-német viszony történelmi hátteréről, de az olasz-francia ellentétről is. Belpolitikai kérdéseket tárgyalva fókuszba helyezi az Alföld helyzetét. (Ne felejtsük, ő az, aki miniszterként négy év alatt ötezer tantermet építtetett az oktatási szempontból is elhanyagolt Alföldön!)

A kötet végén három cikk – ezekből csak kettőt mutat a tartalomjegyzék – a sport témakörét járja körül. Például a Balaton kapcsán olyan felvetései vannak, amelyeken napjainkban is csak dolgoznak a turisztikai szakemberek:

turistákat kell csábítani a téli Balatonhoz!

„Minden egyes magyar területrészből, az Alföldből, a Felvidék számunkra megmaradt, úgynevezett északi dombos vidékéből, meg a Dunántúlból és annak legfőbb kincséből, a Balatonból más és más természeti erőket meríthetünk. Ezeknek az erőmerítési lehetőségeknek végiggondolása, szaktudással átkutatása és azután a tervszerű cselekvés, ez a modern hazafiság, ez az, amit én neonacionalizmusnak szoktam nevezni.”

Megosztás: