Victor Vasarely, Pécsett született és Franciaországban alkotó művész Hódolat a mozgásnak című képe egészen konkrét és közös művészi megfogalmazása a képzőművészetnek és mozdulatművészetnek. Op-art képei pedig önálló dinamikával rendelkeznek, azt az érzéki csalódást keltve a szemlélőben, mintha a formák megmozdulnának. Ez a rendkívül izgalmas képzőművészeti formanyelv inspirálta Vincze Balázs, több neves elismeréssel is díjazott rendező-koreográfus, a 60 éves fennállását ünneplő Pécsi Balett művészeti vezetőjének Vasarely etűdök című produkcióját, melynek bemutatójára május 28-án lesz a Bartók Nemzetközi Művészeti Heteken. Az alkotók ígérete szerint fantasztikus összművészeti élményben lehet része a közönségnek, akik online nézhetik az előadást 19:00 órától.
- A Bartók Tavasz virtuális színháztermébe a belépés díjtalan.
Milyen párhuzamok fedezhetőek fel Vasarely képei és a mozgás világa között?
Több szempontból is meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Egyrészt a Pécsi Balett 60 éves jubileumát ünnepli, és az eltelt idő sikereihez nagyban hozzájárult az a rendkívül intenzív képzőművészeti élet, amely Pécset a 60-as, 70-es, 80-as években jellemezte, és amely sok művészt közös gondolkodásra ösztönzött. Ennek a korszaknak az alkotói sokkal nyitottabbak voltak más művészeti ágak felé, mint manapság, amikor felgyorsult világunk akadályozza a különböző területek együttműködését. Az alapvető gondolatom a különböző művészeti ágak összekapcsolása volt, mert úgy vélem, hogy ezt a hagyományt ennyi idő elteltével is őriznünk kell. Másrészt az a tény, hogy Vasarely Pécsett született, nekünk a „pécsiség” érzetét adja, és az, hogy a Vasarely Múzeum is itt található, nagyon jó lehetőséget adott arra, hogy a Pécsi Balett 60 évét mintegy városi-kulturális misszió keretébe foglalva ünnepeljük meg. Most egy teljesen más alkotói utat jártam be, Vasarely geometrikus képeinek pontos vonalvezetéséből, térformáiból inspirálódva alkottam meg az előadást.
Vincze Balázs, fotó: Fabinyi
Vasarely mely képei szerepelnek az előadásban?
Tíz különböző alkotást választottunk ki a pécsi múzeumból, és ezeknek próbáltam karaktert adni. Visszatérő mozdulatokat is választottam minden egyes képhez. Ha sokáig nézzük például a fekete-fehér festményeket, észrevesszük, hogy van egy sajátos dinamikájuk, amit a tánccal nagyon jól össze lehet hangolni. Erre rá is erősítettem azzal, hogy nagyon sokszor a képből jönnek ki a táncosok, az adott alkotáshoz hasonló jelmezben, így gyakorlatilag megmozdulnak a festmények.
Színész és operaénekes közreműködője is lesz az előadásnak, amely így igazi összművészeti élményt ígér. Ők hogyan kapcsolódnak Vasarely műveihez illetve a bemutatóhoz?
A társművészetek még erőteljesebb összekapcsolását segíti az ő közreműködésük, Vári Éva színművésznő, Uhrik Teodóra balettművész, Kiss-B. Atilla operaénekes, Kamarás Iván színművész és Györfi Anna a Pécsi Nemzeti Színház színésznője, illetve Kéméndi Tamás harmonikaművész lép fel a balett-társulattal közösen. Ebből ugyan érzékelhető, hogy az előadásban lesz ének és próza is, de némi csavarral, mert túl egyszerű lenne, ha az operaénekes énekelne, a színész pedig prózát mondana. A darab alapvetően arról szól, hogy a kultúra elpusztíthatatlan. Vári Éva, Kiss-B. Atilla és Uhrik Teodóra azok a művészek a számomra, akik olyan óriási tapasztalattal rendelkeznek, annyira ismerik a művészetet, a kultúrát, az életet, hogy ők tudják leghitelesebben képviselni ezt a mondanivalót. Ezen kívül pedig kapcsolódnak Pécshez és hozzám is. Megjelenik egy másik generáció is, Kamarás Ivánnal, Györfi Annával és Kéméndi Tamással, ők a folytonosságot képviselik a művészet örökérvényűségében és eltörölhetetlenségében. Kamarás Iván még abból a szempontból is különleges szereplője ennek a darabnak, hogy egy olyan eseményen mond prózát és mozog is, ahol édesanyja, a Pécsi Balett alapító tagja és emblematikus egyénisége a társulat jelenlegi ügyvezetője is ugyanezt teszi. Így a mi számunkra is emlékezetes lesz ez az előadás.
Vasarely azt vallotta, hogy a művészet a közösség plasztikai arculata, és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a művészet legyen mindenkié. Ez nagyon jól rímel mindarra, amit a Pécsi Balett képvisel.
Megpróbáltuk Victor Vasarely filozófiáját és lelkét a darabon belül megtartani. Az előbb említett közreműködőink közül négyen tulajdonképpen megfoghatatlan figurák, a nézők azt is gondolhatják, hogy Vasarely mecénásait, barátait, rajongóit vagy a művész gondolatait, lelkét jelenítik meg. Böhm György barátommal készítettük az előadásban elhangzó szövegeket, amelyek visszaadják azt a szokásosan a művészekben élő kétséget, amelyet önmaguk tevékenysége iránt táplálnak. Az indítás akár pofátlannak is nevezhető abból a szempontból, hogy ez az intenzív vizualitásra épülő darab úgy kezdődik el, hogy harminc másodpercig csak egy megvilágított mikrofonállványt látunk a színpadon, és semmi és senki nem mozog. Ekkor képzelhetjük lelki szemeink elé magát Vasarelyt, amint megnyitja a kiállítást. A darab folyamán végig látogatjuk ezt a tárlatot, majd a végén értékeljük a látottakat, vagyis azt a csodát, ami közben megszületett bennünk.
Mi volt a közös munka módszere a zeneszerzővel, Riederauer Richárddal?
Vasarelyre visszautalva itt is a közös gondolkodás és a nyitottság volt az irányadó. Cziegler Balázs díszlettervezőnek, Nagy Fruzsina jelmeztervezőnek és Riederauer Richárdnak, illetve Böhm Györgynek is elküldtem a Vasarely festményt, majd két hét múlva találkoztunk, és mindenki elhozta azt, amit ezalatt az idő alatt a saját területén a képpel kapcsolatban elgondolt, írt, tervezett. Ez az első körös beszélgetés hatott mindannyiunkra, és ez alapján alakítottuk ki mindenből a végleges változatokat. A zeneszerzőnk, Riederauer Richárd például az egyik festményen lévő minden kis kockának adott egy külön hangot, és abból építette fel a zenét. Mindannyiónkat a képek inspiráltak.
Menyire nyitott a közönség a megszokottól eltérő előadásokra, amelyek során ki kell mozdulni a komfortzónából?
Alapvetően mindig nehéz feladat, ha bármilyen mondanivalót egy olyan rétegműfajon keresztül mutatunk be, mint a táncművészet. A produkciónk közösen készült a Müpa-val, és még ilyen szempontból sem csalódtam soha azalatt az elmúlt tizenöt év alatt, amióta itt rendszeresen fellépünk. Egy nagyon komoly létszámú, a táncművészetet kedvelő közönséget sikerült itt felépíteni, és ez egy nagyon-nagyon látványos produkció lesz, amely ugyanakkor mély gondolati síkok mentén született meg. Én mindig a közönségnek készítem a darabjaimat, így figyelek a befogadó nézőpontjaira is. Aki megnézi ezt a darabot, egy fantasztikus élménnyel fog távozni, egy igazán különleges látványvilágot sikerült kialakítanunk, és az is nagyon fontos, hogy a művészeti ágak ebben a produkcióban erősítik egymást, a próza vagy a zene segíthet megérteni a mozdulatok által is közvetített üzenetet.
Előfordul-e más képzőművészeti alkotás szemlélésénél is, hogy elindul a táncművészet irányába a gondolkodása?
Az a tapasztalatom, hogy ezt is tanulni kell. Az elmúlt három-négy évben kezdtem el a munkámból kifolyólag kiállításokra járni, így lett ebben rutinom. Ráéreztem a dologra, ahogyan egyre több ilyen jellegű tapasztalatot szereztem. Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt ezt a darabot koreografálni.
Készül-e a Pécsi Balett olyan előadásokkal is, ahol jelen lehet a közönség?
Folyamatosan készülünk a június 26-i ÁdámÉva előadásunkra, amelynek budapesti bemutatója a Nemzeti Táncszínházban közös programként valósul meg. A produkció Pécsett novemberben, a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg. Mindig örömmel jövünk a fővárosba is, mert így sokkal szélesebb közönséget tudunk megszólítani az előadásainkkal.
