E hónap legromantikusabb napja ezúttal nem a Valentin-nap lesz, hanem február 6.-a, szombat. Kávézókba, éttermekbe, pláne koncertekre még úgysem mehetünk el a szerelmünkkel – ezt az egész napos ingyenes zenei maratont viszont éppen úgy tervezték, hogy az otthonunk kényelmében bekapcsolhassuk. Reggel tíz és este tíz között folyamatosan érkeznek majd az előre felvett koncertek, amelyek közös pontja, hogy mind a két romantikus óriás, Liszt és Berlioz körül forognak. Egyébként viszont nagyon is heterogén a műsor: van benne fagottművész gyerekeknek szánt matinékoncertje, két- és négykezes zongoraművek, nagyzenekari művek, brácsa, férfikórus, sőt, még egy jazztrió is előadja a két klasszikus zeneszerző által inspirált műveit. Ebből az illusztris társaságból válogattam most egy kis ízelítőt. Íme, két Berlioz, két Liszt. (A Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.)
Harold hányattatott vándorútja Itáliában
Lord Byron elbeszélő költeménye adja az alapját annak a műnek, amelyet a kor legünnepeltebb hegedűvirtuóza, Paganini rendelt Berlioztól. Miután a darab elkészült, kiderült, hogy mégsem egyeznek az elképzeléseik: Paganini olyan brácsaszólót várt, amely mellett a zenekar inkább csak a háttérben van jelen, Berlioz viszont nagyzenekari művet írt, amelyen úgy hömpölyög végig a brácsa, ahogy maga a nyughatatlanul vándorló Harold, a történet főhőse is. Paganini végül nem is adta elő a darabot, de négy évvel később meghallgatta, és ekkor már annyira tetszett neki, hogy a legenda szerint az egész koncertterem előtt kezet csókolt Berlioznak. A Müpa a lehető legjobb előadókat választotta ennek a csapongó érzelemvilágú darabnak (és keletkezéstörténetnek) a megidézéséhez: a Pannon Filharmonikusokról már én is sokat írtam, Haroldot pedig Szűcs Máté, a Genfi Zeneakadémia professzora idézi meg csodálatos brácsajátékával.
Mephisto rosszra tör, jót művel
Habár Fausttal elsősorban Berlioz neve fonódott össze (Bulgakovnak hála többszörösen is), Lisztet is erősen foglalkoztatta a téma. Főleg Mephisto alakjától nem tudott szabadulni; a MÁV Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában a négy Mephisto-keringője közül hallhatjuk az elsőt. Hátborzongató mű, bármelyik verzióját is hallgatjuk – merthogy van nagyzenekarra és zongorára hangszerelt is -, ugyanúgy odaképzelhetjük magunkat arra a bizonyos éjszakára, amikor az ördög bált rendez. Ördögi ügyességgel játszik majd a zenekar is, akárcsak szólistájuk, Fejérvári Zoltán zongoraművész. A koncertprogramnak ugyanis szintén része az Esz-dúr zongoraverseny, amely azáltal került a programba és pont a Mephisto mellé, hogy Liszt köztudottan az általa nagyra tartott pályatársnak, Berlioznak ajánlotta.
Béke legyen velünk!
A nagyzenekari és szólóhangszeres koncertek mellett igazi üde színfolt a programban a Szent Efrém Férfikar koncertje, amely többek között egy latin nyelvű mise teljes repertoárját felvonultatja. Ha semmiképpen sem akarunk esélyt adni annak, hogy Mephisto túlságosan megkörnyékezzen minket, érdemes végighallgatnunk ezeket a kórusműveket… Liszt 1848-ban komponálta a mise első verzióját, állítása szerint azért,
“hogy belső, szívbéli szükségletemnek eleget tegyek, mert ez számomra előbbre való bizonyos külső előnyöknél”.
Több mint húsz évvel később aztán felújította, jelentősen egyszerűsítette a művet, és felajánlotta a szekszárdi újvárosi templom avatási ünnepségére, ezért is ragadt rajta a Szekszárdi mise név. Lisztet a gregorián és a reneszánsz egyházi zene inspirálta, a Szent Efrém Férfikar specialitása pedig a bizánci rítusú keresztény vokális örökség. Szerencsés egymásra találás, sőt, mindezt még Fassang László orgonajátéka is gazdagítja.
Fantasztikus művészsors
Sok egyéb mellett az is közös pont Berlioz és Liszt életében, hogy mindketten rajongtak Beethovenért, és az ő nyomvonalán dolgozták ki saját romantikus programjukat. Berlioz esetében a Fantasztikus szimfónia. Epizódok egy művész életéből lett az az alkotás, amelytől nemcsak a saját romantikus ébredését, hangjának megtalálását, de a romantikus szimfónia egész műfaját is számítjuk. Ez a (főleg Beethoven Pastorale-szimfóniája alapján íródott) darab nyűgözte le Paganinit, Liszt pedig már a bemutató előtti napon elment Berliozhoz, hogy minél előbb láthassa a partitúrát.
“Ott folytatom, ahol Beethoven abbahagyta”
– vallotta Berlioz, aki – bár újító módon egységes és programszerűen megkomponált művet alkotott – olyan elemeket is beépített például a zárótételbe és a fináléba, mint egy tervezett korai Faust-darabjának részlete vagy a Dies Irae. Liszt nagy rajongója lett ennek a szimfóniának, és évekkel később készített is belőle egy zongoraváltozatot.
Ezekkel a művekkel és még sok mással is találkozhatunk tehát, ha szombaton bekapcsoljuk a Liszt-Berlioz-maratont, ahol tizenegy előadó kápráztat el minket egy teljes napon át. Most már csak az a kérdés, hogy miért kell majd szerelőt hívni: mert lángra lobbant, esetleg egyből el is hamvadt a képernyő, vagy mert annyira túláradtak az érzelmek, hogy még az alattunk lakó is beázott…
