Hatalmas író, hatalmas életmű. 1929-ben kapta meg Thomas Mann az irodalmi Nobel-díjat, pedig akkor még meg sem született az a monumentális csoda, amibe, mint madár a fészkébe, elhelyezte a legjobb mondatát. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!
Kortársak
„Foglalj helyet.” – invitálta híres üdvözlésében József Attila a nagy írót, majd folytatta – „Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen… ” ésatöbbi, mindannyian ismerjük a sorokat.
Márai Sándor hagyatékában elvétve találni csak pár fotót, amin mosolyogna, de az a kép, ahol kézfogással üdvözli Budapesten Thomas Mannt, azon a képen igazán vidámnak tűnik még az örökké komor Márai is. Nagyra becsülték Thomas Mannt kortársai is, nagyra becsüli az utókor is.
A kezdet
Az impozáns életműben sok kiváló mondat van, azonban közülük egy, mégis úgy megragadott, hogy nem tudom kiszedni a fejemből. Ez a mondat és a hozzá kapcsolódó felfoghatatlan méretű univerzum, az időn és a téren is túlmutató történet. Alászállása ez az emberiségnek egy olyan világba, ahol már nehezen állnak helyt a fogalmaink, ahol már bizonytalanul tapogatózik erős falai mentén a felvilágosult ember. Pedig mégiscsak sok keresnivalója van ott. Ennek a kutatásnak lehet tökéletes kezdete ez a mondat!
Kiindulópontként állhat nemcsak felfedezéseink előtt, de ez volt a kezdőmondata Thomas Mann ragyogó könyvének, a József és testvérei című monumentális műnek. Igen, szinte hallom, ahogy az irodalmat ismerő sokaság most egy emberként zúgja fel a híres mondatot:
„Mélységes mély a múltnak kútja.”
Fordítók kiváló munkája
Ízlelgessük kicsit: Mélységes mély a múltnak kútja. Ezzel kezdődik tehát a híres mű. És ez az, ami engem magával ragadott. Csodálatos mondat. A történelmi hűség kedvéért azt meg kell jegyezni, hogy ebben a „csodálatosságban” benne van a magyar nyelv szépsége, színes kifejezőképessége, és a fordítók lenyűgöző kreativitása is, mert az eredetiben egyébként így hangzik: „Tief ist der Brunnen der Vergangenheit.” A mélység szó fokozásával azért mégiscsak kifejezőbb és szebb lett a mondat, ugye? Nézzük meg közelebbről!
Az ősforrás
Ahogy Hermann Hesse legjobb mondatánál is fontos volt a környezet és az adott mondat viszonya, így itt is ez a helyzet. Thomas Mannál is csodálatos már önmagában a mondat, de ahová elhelyezte térben és időben, az az igazán lenyűgöző.
A mondat itt lebeg a jelenben. A bármikorban. 1975-ben, 2028-ban, de valószínű remekül fog illeszkedni a 2045-ös évhez is. Az időn túl belesimul fizikai helyszínekbe, hiszen barátilag kiegyezik egy könyvtárszobával, egy buszmegállóval, vagy iskolai paddal. Tökéletesen illeszkedik mindenhová, hiszen olyan mint egy távcső, amit bárhová felállíthatunk, aztán kémleljük az eget és a csillagokat. A távcső helyzete rugalmas, amit nézünk vele, az tűnik fixnek. Ez esetben a múltat. És nem az egyénit, hanem a közös, kollektív múltunkat. Amiről már tudhatjuk (hála a magyar fordítóknak!) hogy mélységes mély. De mit jelent ez? Mennyire mély? Thomas Mann nem hagy kétséget efelől, hiszen rögtön a második mondatában már arra utal, hogy bizony-bizony nagyon messzire fogunk tekinteni… a végtelenbe… a kút feneketlen mélyére…
Csodálatos kezdőmondatával felállította tehát képzeletbeli távcsövét az író, második mondatával pedig pozícionálta a művet és a felfedezni való terepet. És ez nem kisebb, mint maga a végtelenség. Az ősforrás. A kezdetek. Meg kell tudni mik történtek ott. Ambiciózus vállalkozás, nemde? Ehhez képest szinte szerénynek tűnnek maguk a szavak. Mélységes mély a múltnak kútja. Puritán, egyszerű szavak, mégis micsoda hatalmas térbe enged bepillantást, hiszen hol van a múltunk kezdete? Hol van a létezésünk legmélye és eredete? Hogyan láthatunk el addig? Hogyan tudhatunk arról, ami ott van, hogyan tapogathatjuk le, és hogyan ismerhetjük meg?
Ingoványos talaj ez, hiszen minél távolabb járunk a jelentől, annál közelebb kell húzódnunk a filozófiai, vallási, mitológiai témákhoz. Az emberiség varázslatos történeteit láthatjuk ott. A kollektív emlékezet távolba nyúló, homályos eseményeit. Ezekbe nyújt betekintést a nagy író. A feneketlen kút legmélyére. A kollektív közös lélek kezdeteire, tudatunk és a kultúránk első ébredezéseire.
Kutatás és keresés
Svájcban jártam nemrég a zürichi tó mellett Küsnachtban, Carl Gustav Jung házában, mert tudtam hogy ott is ezt kutatták. Jung apó is, a munkatársai is, és a pszichológiának azon doktorai is ezt kutatták, akik Thomas Mannhoz hasonlóan a lélek mélyére kívántak tekinteni. Az egyéni és a közös lélek kezdeteire. Hiszen hol kezdődik az egyéni lélek? Hogyan kezd kialakulni az egyéni tudat, és miként jelenik ez meg kollektív szinten? Hogyan kezdődött el az emberiség közös kollektív lelke, és hogyan ébredt ez a lélek öntudatra? Ezt járja körbe Jung is, és Thomas Mann is. Jung a tudomány és a pszichológia, Thomas Mann pedig a kultúra és az irodalom eszközeivel.
Ennek a felfedezőmunkának a végtelenbe mutató és lenyűgöző kifejeződése ez a mondat, amit nem tudok kitörölni a fejemből. Szinte megszédülök az általa megnyitott tér hatalmasságától és szépségétől. Lélegzetelállító dimenziók ezek. Így aztán Thomas Mann munkásságának számomra legszebb mondata: Mélységes mély a múltnak kútja.
