Espen Ytreberg: Amundsen – Typotex Kiadó, 2020 – fordította Petrikovics Edit – 228 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-94-5
Espen Ytreberg (1964-) elsősorban médiatörténeti kutatásokkal foglakozik, magyarul most megjelent (első) regénye Amundsen Déli sarkra vezető útjával foglakozik. Lebilincselő maga a történet, de az is izgalmas, ahogy a médiaelméleti szakember regénnyé gyúrja.
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
- Az apokalipszis bizonytalan ideig elmarad
- Amikor egy szamoai törzsfőnök kioktat minket…
- Az embereknek nincs uszonya…
- Marie Curie, a tüzelő nősténymacska…
Nem életrajzi regény,
hiszen egy rövid bevezetőtől eltekintve csak olyasmivel foglakozik, ami közvetlenül kötődik az 1910-12-es expedícióhoz. Azt viszont alaposan körüljárja. Ytreberg nem csak azt mutatja meg az olvasónak, ami az expedíció során történt, de azt is, ami az expedíció után, amikor Amundsen – a további expedíciók pénzügyi alapjának megteremtése céljából – kénytelen volt előadókörutakat tartani, nem csak saját hazájában, de az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. Sőt, bár ez a regényben nem szerepel Magyarországra is eljutott!
Ytreberg nem idealizál,
sem Amundsen személyét, sem pedig a körülményeket illetően: hús-vér emberek élet-halál küzdelmét írja le. A regény szerkezete pedig lehetőséget ad arra, hogy – az expedíció történetével párhuzamosan – azt is bemutassa, hogy hőse mennyire esetlen a hétköznapi körülmények között.
Ytreberg nem értékel,
nem foglal állást abban a tekintetben sem, hogy Amundsent mi mozgatta, mi motiválta. Jó-jó, egy ponton túl az életösztön, de addig? Ehelyett számos megfejtési lehetőséget kínál. Lehet, hogy Amundsen csak egyszerű kalandor volt, akinek a hírnév és a győzelem számít? Lehet, hogy Amundsent a tudományos kíváncsiság hajtja? Vagy elképzelhető hogy menekül valami – önmaga? a társadalom?– elől? A kérdésekre a választ az olvasó adhatja meg. De ez nem hiányosság, hanem inkább lehetőség az együttgondolkodásra.
Ytreberg módszere azért is különleges,
mert a regény folyamán végig „egészen szűk látószögből” figyeli és mutatja be főszereplőjét, s bárki/bármi más csak akkor és úgy juthat a regény lapjaira, ha közvetlen kapcsolatba került Amundsennel. Például a tragikus sorsú versenytárs Robert Falcon Scott is csak annyira jelenik meg a regényben, amennyire Amundsen tudomást szerez róla vagy aggódik miatta. Nem túlzás, Ytreberg „belemászik” Amundsen fejébe, s a külső körülményekhez hasonlóan nagy szerep jut a belső harcoknak és vívódásoknak. Tulajdonképpen ez az, amitől
a tényanyag fikcióvá/regénnyé lényegül át, és
ez az, amitől azok számára is lebilincselő lehet, akik az Amundsen útjáról szóló számtalan könyv valamelyikét vagy Amundsen magyarul megjelent műveit elolvasták. Ytreberg azt emeli ki és mutatja be, amitől egy ilyen száz évesnél is régebbi történet ma is izgalmas (elvégre ma már nem annyira nehéz eljutni a Déli sarkra: az 1950-es évek közepe óta a sarkponton áll egy amerikai kutatóállomás, mely egyszerre viseli Amundsen és Scott nevét.)
A regény legdrámaibb része,
mely ennek megfelelően viszonylag nagy terjedelmet kap, pedig nem is gondolnánk, hogy fontos epizód, amikor Amundsen és csapata iszonyatos nehézségek után tulajdonképpen már célba ért, s azzal kénytelen bíbelődni, hogy pontosan meghatározza a sarkpontot. Ők is érzik, a „hódítás” akkor valóságos, ha sikerül megjelölni egy konkrét pontot abban a sivár tájban, mely nem kínál kapaszkodót.
