Szvetelszky Zsuzsanna és Bodor-Eranus Eliza: A pletyka természete – Typotex Kiadó, 2020 – 248 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-88-4
Bodor-Eranus Eliza közgazdász-szociológus a szervezetek és a szervezeti kapcsolathálók kutatójaként ismert, Szvetelszky Zsuzsanna szociológus pedig az informális hálózatok és a (vállalati) kommunikáció szakértője. Teljesen logikus, hogy kutatásaik és vizsgálataik során – legalább egy kötet erejéig – érdeklődésük középpontjába kerüljön a pletyka. Bár Szvetelszky Zsuzsanna azért ennél többet tett le a „pletykológia” területén.
Első, Pletyka című kötete tizennyolc évvel ezelőtt jelent meg, s azóta is számos-számtalan fórumon nyilatkozott erről a témáról.
Az első Szvetelszky-kötet óta eltelt majd’ két évtized már önmagában is elég indok arra, hogy a téma újra kötetbe kerüljön: nyilván a pletykakutató is sok mindent megtudott azóta, ráadásul azóta sokat változott a világunk, és nagyot fejlődött a pletykakutatás is.
„Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.”
– olvashatjuk Máté evangéliumának 15. fejezetében (Károli-féle fordítás).
- Titkos társaságok tartják kezükben a vállalatokat!
- Rajtunk múlik-e, hogy mit hoz a jövő? WTF?
- A játékokon keresztül jobbá válik a világ – állítja Fromann Richárd játékkutató
- A videojátékok pozitív hatása több mint bizonyított tény
A most megjelent kötet lehetőséget ad arra, hogy az olvasó összevesse azt, amit a pletykáról tudni vél – azzal, amit a pletykáról a tudomány jelenlegi állása szerint tudhatunk. Valószínűleg a „hétköznapi fogyasztó számára – elsőre – sokkoló lehet, hogy mekkora a szakadék a vélelmek és a tudományos eredmények között. Aki eddig azt hitte, hogy a pletykakutatás valami marginális, kevesek által űzött ködbörötválás, az már a könyvből kirajzolódó – hivatkozásokban megmutatkozó – kutatótömegtől meg fog döbbenni. Meg persze attól is, hogy a pletykakutatás megközelíthető az etnográfia, az antropológia, a szociológia, a szociálpszichológia, a narratív pszichológia és a szervezetpszichológiai szempontjai szerint is. Egy igazi interdiszciplinális terep, mely szinte már-már önálló diszciplínává áll össze.
„A pletyka ismerhető szereplőről szóló, lokálisan értelmezett, nem publikus információ. Legfőbb ismertetőjele a terjedés, amelynek minden lépése során átalakul. A pletykálás az emberi faj egészét tekintve egyetemes, a csoport hierarchiáját jelző dinamikus rendszerjellemző.”
–olvashatjuk a pletyka tudományos definícióját már a kötet legelején, s valljuk be magunknak, hogy már ezzel is „beljebb vagyunk”, hiszen ennyire szabatos és kiforrott definíciót nyilván nem tudnánk csak úgy előrántani a farzsebből. A pletyka is azon hétköznapi jelenségek közé tartozik, amelyeket mindenki ismer (és használ), de senki nem szokott definiálni, s ha mégis erre kényszerítenék, akkor leragadna ott, hogy
„a pletyka… olyan izé”.
A szerzők a könyvben, a tárgyuk meghatározásához szorosan kötődve azt is definiálják, hogy „MI NEM PLETYKA?”, s úgy gondolom, a későbbiek megértéséhez és a félreértések – és belemagyarázások elkerüléséhez – ez a fejezet is fontos. Ráadásul, a nem-pletyka meghatározása újra rámutat arra, hogy a pletyka valós mibenlétét nem is annyira könnyű definiálni.
Miért pletykálunk?
…és, ha már igen, akkor miért nem csak a nők? Miért nem lehet a pletykát „felülről”, hatalmi szóval leállítani? Jó-e a pletyka vagy rossz? Szükséges? Felesleges? Irányítható? Veszélyes? Ártalmas vagy jótékony? – Mindezekre és még sok már kérdésre is egzakt és megalapozott választ ad Szvetelszky Zsuzsanna és Bodor-Eranus Eliza kötete. De ennél is többet:
a tudományos megközelítéseken gyakorlati tanácsokkal is ellátja az olvasót,
s ezek a gyakorlati tanácsok nem a lehetetlen (tiltás) felé mutatnak, hanem valóban megfontolandó és megszívlelendő jótanácsok, melyek akár könnyebbé is tehetik a hétköznapokat. Tulajdonképpen csodaszép az út, amit az hétköznapi (pletykás) világból kiindulva a könyv segítségével megtehetünk. Először, a tudománnyal eltávolodunk a hétköznapi praxistól, hogy aztán a tudomány nyújtotta ismeretekkel felvértezve visszatérhessünk a pletykával átszőtt világba, hiszen mindannyian tudjuk Weöres Sándor óta:
„Juli néni, Kati néni
— letye-petye-lepetye! —
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
— letye-petye-lepetye! —Bárki inge, rokolyája
— letye-petye-lepetye! —
lyukat vágnak közepébe,
kitűzik a ház elébe
— letye-petye-lepetye! —„
