+ Irodalom

Charlotte és Emily Brontë 1842-ben érkezett Angliából Brüsszelbe, most teret neveztek el róluk

A romantikus regényirodalom két fontos szerzőjéről, az angol Brontë nővérekről nevezték el Brüsszel egyik terét, Charlotte és Emily Brontë ugyanis számos szállal kötődött a belga fővároshoz.

Az írónők hosszú ideg éltek a belga fővárosban. Charlotte és Emily 1842-ben érkezett Angliából Brüsszelbe, hogy fejlesszék franciatudásukat, és jobban tudják tanítani a nyelvet.

A 19. századi írónők tiszteletére Brüsszel Koekelberg negyedének egy tere kapta most a Place des Soeurs Brontë nevet. A tiszteletadás egyben annak a törekvésnek is megfelel, hogy a negyed utcái és közterei közül több viselje nők nevét kapta.

„A Brontë tér az első lépés ebben a kezdeményezésben. Koekelbergben a nővérek a 21. század úttörői lesznek, éppen úgy, ahogy a 19. században azok voltak”

– fogalmazott Helen MacEwan, a The Brontës in Brussels (A Brontëk Brüsszelben) című, 2014-ben megjelent könyv szerzője.

Charlotte a várost Villette című regényében örökített meg, amelynek főhőse egy szegény lány, aki egy külföldi bentlakásos iskolában helyezkedik el angoltanárként.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top