Kivégzése előtt két hónappal, 1936-ban fejezte be Federico García Lorca a Bernarda Alba háza című darabot a bezártságról és az elfojtott érzelmekről. Először 1945-ben adták elő, Magyarországon 1955-ben tartották a bemutatót. Ennek a szövegnek egy részlete az asztal alól hangzik el ezen a Helyzetgyakorlat és etűdök című karanténvideón, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi Színpadának egyik foglalkozását rögzíti.
A hallgatók a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette is találkoznak, videokonferencia segítségével, az online térben. Ez nem színpad – a szoba azonban a mostani körülmények között jó díszlet lehet az egész világirodalomhoz. Shakespeare Rómeo és Júliáját hallgatva azt látni, a reluxás ablakhoz kívülről nádbugákat nyom a szél. Karenina Anna ágyban, párnák között. Varró Dániel, Grecsó Krisztián máshol, máshogyan szólal meg.
A karanténvideóhoz mellékelt fülszöveg szerint
„minden órának hasonló a forgatókönyve, a rituáléja. Mégis minden találkozás más, mást váltunk ki egymásból, másként inspirálódunk. A helyzetgyakorlatok is máshogyan motiválnak, új impulzusokat kapunk. Az anyagok is különbözőek. Óráról órára másvalakivel találkozunk a világirodalomból – mi találkozunk keddenként, és vendégül látjuk őket. Ismerkedünk egymással, hatunk egymásra. Ezeket a találkozásokat próbáljuk megérteni és személyesen reagálni rájuk. Aztán a találkozás emlékké szilárdul, személyiségünk része lesz”.
