+ Zene

Bocelli hangja az üres milánói dómban zeng és a youtube-on

Andrea Bocelli világhírű olasz tenor húsvéti koncertjét az üres milánói dómból közvetítik: az előadást élőben lehet majd látni a YouTube-on ma este.

Bocellit a történelmi katedrális orgonistája, Emanuelle Vianelli kíséri a koncerten, amelyen az Ave Maria és Mascagni Sancta Maria című műve is elhangzik.

A Bocelli: Music for Hope (Bocelli: Zene a reményért) című koncert közép-európai idő szerint vasárnap este 7 órakor kezdődik Bocelli YouTube-csatornáján. De nálunk is meghallgathatod:

Az előadás megszervezésében Milánó városán kívül a dóm, a Sugar Music, a Universal Music Group és a YouTube is közreműködött, és Bocelli a fellépésért nem fogadott el honoráriumot.

„Nagyon örülök, hogy Andrea elfogadta a meghívásunkat”

– mondta el Giuseppe Sala, Milánó polgármestere. Hozzátette, hogy idén a koronavírus-járvány miatt mindenki számára más lesz a húsvét.

„Biztos vagyok abban, hogy Bocelli hangja olyan lesz, mint egy erős, meleg ölelés, amelyet mostanában mindannyian hiányolunk, és megmelengeti Milánó, Olaszország és a világ szívét”

– fogalmazott.

Bocelli közleményében hangsúlyozta, hogy hisz a közös ima erejében.

„Hiszek a keresztény húsvétban, a feltámadás egyetemes szimbólumában, amire mindenkinek – akár hívő, akár nem – igazán szüksége van most”

– írta a világhírű operaénekes.

A koncerttől függetlenül a sztártenor alapítványa pénzgyűjtést kezdeményezett, hogy ezzel segítse a járvány frontvonalában küzdő kórházi dolgozók védőfelszereléssel való ellátását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top