Mi az Évszakosrózsák?
Legegyszerűbben: egy fiatal szerzőkből szerveződött csapat vagyunk, akik mindannyian érdeklődünk az irodalom és a kreatív írás iránt. De ha kifejezetten őszinték akarunk lenni, akár a szerzőinknek, akár az olvasóinknak tennénk fel ezt a kérdést, elég biztos, hogy mindenki más-más dolgot emelne ki a válaszában. Az Évszakosrózsák valakinek a barátságot jelenti, ami egyrészt a szerzők, másrészt a szerzők és az olvasók között is megszületik. Más az alkotás szabadságát, bátorítását és a csapatmunkát emelné ki mint legfőbb érték. Összességében azonban számunkra az Évszakosrózsák egyfajta kapcsolatot, kapcsolódási pontot jelent a saját generációnkkal, az irodalomra fogékony, olvasó emberekkel, és magával a művészettel is.
„a függönyön átszűrődő
kis vonalak egy pontban
összpontosultak: bent
pedig kint a kincs
másik fele”
(Volentér Krisztián: éberálom – részlet)
Hogyan működünk?
Az Évszakosrózsákban tizenhattól egészen huszonöt éves korig találhattok szerzőket. Ebből (és persze más különbségekből is) kiindulva mindannyian az írás különböző szintjén állunk, így számunkra fontos, hogy támogassuk egymást a fejlődésben, ezért mindig igyekszünk minél többen véleményt írni egymás beküldött verseiről. Ezen kívül a csapatban mindenkinek megvan a kisebb-nagyobb feladata, aminek a rendszerét együtt alakítjuk ki. A közös munka mellett pedig rendszeresen szoktunk találkozókat is szervezni, amiknek az a célja, hogy a Rózsák jobban megismerhessék egymást: időt töltsünk együtt, inspirálódjunk, beszélgessünk, akár együtt is írjunk.
„Zörgő csonttal, néma lélekkel
Állsz végül az ördög elé,
aki meg rád néz zavartan,
nyel egyet, pillant a többiek felé.”
(Rácz Lilian: Egy pokoli történet – részlet)
Mit szeretnénk elérni?
Szeretnénk az irodalmat, a kortárs költészetet és prózát a hétköznapok részévé, mindenkinek elérhetővé tenni. Ösztönözni igyekezzük a generációnkat annak a felismerésére, hogy az irodalom nemcsak arról szól, amit a tankönyvekben írnak róla, hanem hogy ez egy folyamatosan változó, fejlődő, bővülő jelenség, amit akárki alakíthat. Az irodalom él és lélegzik, és jó lenne megmutatni ezt a fiataloknak is. Ezért is szervezünk rendszeres felolvasóesteket Budapesten, illetve most már igyekszünk az ország több pontjára is elvinni a kortárs irodalmat a teljes valójában.
„Szemetedbe dobált évek között,
összegyűrt emlékekben turkálsz;
a véletlen egy mosolyt eléd söpör,
nem a múlté, se a jelené, de megbabonáz.”
(Kutrovátz Renátó: félelem – részlet)
Hogyan kell elképzelni ezeket a felolvasóestéket?
Az előadásainkat a versek olvasása mellett mindig megpróbáljuk valamilyen különleges dologgal is fűszerezni. Mivel zenészek, grafikusok és képzőművészek is színesítik a közösségünket, ezért tudunk kísérletezni a különböző művészeti ágakkal. A felolvasásokat például rendszeresen kíséri gitárral vagy dobbal egy-egy szerzőnk, és arra is van mindig alkalom, hogy a zenészeink bemutathassák a saját szerzeményeiket, illetve dalfeldolgozásaikat a közönség előtt. Az előadás végeztével pedig mindig nagy öröm beszélgetni a résztvevőkkel, szívesen látunk mindenkit az este későbbi, találkozó részében is.
„Az otthon rutin,
kivesz majd lepakol,
koptatott száj,
hallod apád,
hogy papol.”
(Rónoki Bertalan: instaversek – részlet)
Az a legfőbb célunk az ilyen eseményekkel, hogy kimozdítsuk az embereket, közösséget építsünk és valós kapcsolatot teremtsünk szerző és olvasó között is. Szeretjük instán, facebookon is megosztani az irodalmat, de mindenki számára egészen más élmény élőben, a szerzőktől hallani a műveket: ezzel tudatosul alkotóban és befogadóban is az, hogy az irodalom igazából mennyire élő és valóságos minden pillanatban.
„Hát elegem lett már ebből a világból, az embert csak megigézik.
Lassan az Istent is eltemetik, a valóságot nem kérik,
De én kiáltok tovább, amíg a modern emberek meg nem értik:
Hogy az igazi életet nem lájkokban mérik!”
(Sárközi Bence: Az életet nem lájkokban mérik – Részlet)
