Miért éppen Alaszka? Miért éppen Karácsony?

Debbie Macomber: Alaszkai vakáció [Alaskan Holiday]– General Press Kiadó, 2019 – fordította Ligeti Lujza – 228 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4523-21-5

Debbie Macomber rendkívül termékeny szerző, közel kétszáz regény kötődik a nevéhez. Sok más íróhoz hasonlóan, Macomber is szívesen gondolkodik sorozatokban, egyazon szereplő vagy téma nyomán ír újabb és újabb történeteket. A RITA-díjas írónő magyarul megjelent műveinek listáját szemlélve hamar kiviláglik egyik kedvenc apropója a történetmesélésre: a karácsony. A Tizenkét nap karácsonyig, a Szerelem karácsonyra és az Első hó után itt az újabb ünnepi kiadás, az Alaszkai vakáció.

A szeretet ünnepéről Jézus Krisztustól kezdve a töltött káposztáig sok minden eszünkbe juthat, de talán minden asszociáció visszavezethető a hideg és a meleg érzetére. Hiába a mézeskalács bódító illata és az tarka fények hipnotikus varázsa, nincs harmónia konfliktus nélkül – a faggyal bizony fel kell vennünk a harcot. Melegségre van szükségünk, s ez bizony nem csupán a kandallóban ropogó, szürkés-piros rönkök izzó lélegzetét jelenti.

Az Alaszkai vakáció borítója nem árul zsákbamacskát. A sarki fénytől ragyogó éjszakai égbolt alatt színpompás dekorációban fürdő házikó látható. Előtte két husky-kölyök, vélhetőleg egy hím és egy nőstény. Adott tehát minden, ami egy meghitt, pokrócba csavart, forrót teával vagy kakaóval kísért olvasmányélményhez elengedhetetlen: csoda, báj, melegség és romantika.

Ahogy a legtöbb romantikus regénynek, az Alaszkai vakációnak is két főszereplője van, egy nő és egy férfi. Előbbi Josie, a fiatal Seattle-i szakácsnő, aki alighogy megszerezte a diplomáját, máris élete karrierlehetőségével találja magát szemben. A híres Anton séf vadonatúj éttermébe ajánlanak számára állást, méghozzá az igen magas presztízsű séfhelyettesi titulust! Mielőtt azonban az étterem megnyitná kapuit, Josie-nak vissza kell térnie Seattle-be, ugyanis egy féléves szezonállást vállalt a távoli Alaszka Ponder nevezetű kisvárosának aprócska fogadójában. Ugyan már eltelt fél esztendő, s úgy tűnik, Josie időben hazatér, hogy közelebb kerüljön álmainak megvalósításához, a sors – egy alaszkai kardkovács búgó baritonján – közbeszól.

A kardkovácsot Palmer-nak hívják. Jóképű, erős, céltudatos, egyszerű, de érzékeny férfi. Őrülten szerelmes Josie-ba, így hát elhatározza, hogy megkéri a kezét, lehetőleg még azelőtt, hogy a lány elhagyná Ponder-t a szezon utolsó kompjával, amely után a következő tavaszig már nemigen akad lehetőség elhagyni a sarkkört. Bár Josie is szerelmes Palmer-be, a lánykérésre (ami egy kissé csetlő-botlóra sikeredett) mégis nemet kell, hogy mondjon. Hiszen sem ő, sem Palmer nem hajlandó véglegesen elszakadni otthonától. A fájdalmas búcsú azonban váratni kényszerül magára!

Josie ugyanis lekési az utolsó kompot, s ez óhatatlanul is új megvilágításba helyez mindent.

„Eltartott egy percig, amíg észrevett engem. Amikor végre meglátott, megállt a levegőben a kalapácsa, úgy megdermedt. Először csak bámult engem. Félretette a szerszámot, feltolta a munkavédelmi szemüveget a feje tetejére, és az arca felragyogott. Lassan elmosolyodott.
– Itt maradtál! – mondta olyan hangon, mintha el sem hinné, hogy még mindig Ponderben vagyok.
– Nem, nem maradtam – szögeztem le teljesen lesújtva.
Palmer pislogott, és a homlokát ráncolta. Ekkor jöttem rá, hogy nem fogalmaztam világosan.”

Mint az sejthető, e korántsem egyszerű helyzet jócskán próbára teszi hőseinket. Vajon létezik kompromisszum, amelyben képesek lehetnek megállapodni? Melyikük volna képes áldozatot hozni a másikért? Jó helyen keresik egyáltalán a boldogságukat? Aki kíváncsi…

Zalai Szilveszter

Megosztás: