A Drezdai Kamarakórus és a Le Concert Lorrain, Müpa, 2019. december 19., 19:30
Hoppá, már megint egy angol, aki Németországban kötött ki! James Wood után ezúttal Marcus Creed karmester látogat Budapestre, és ő is hoz magával egy német zenekart: a nagyhírű Drezdai Kamarakórust, amely már 1985 óta bizonyít Európa fesztiváljain. Emellett a francia Le Concert Lorrain és öt szólista is részese lesz annak a csodálatos koncertnek, amelyen karácsonyi kötődésű és ünnepi hangulatú Bach-művek csendülnek fel. Marcus Creeddel beszélgettem a karrierjéről és a régizenéről, sőt, a végén még azt is elárulja, hogy mi a kedvenc Bach-műve… (Nem ér rögtön odaugrani! 😛 )
Mi motiválta arra Nagy-Britannia neves zenei intézeteinek elvégzése után, hogy Berlinbe költözzön és a német zenei élet része legyen?
Két okból költöztem Németországba 1976-ban. Egyrészt akkoriban kevés zenei lehetőség adódott egy huszonöt éves frissdiplomásnak Angliában, másrészt pedig kifejezetten az operával akartam foglalkozni. Márpedig a német operaélet hatalmas, kiterjedt közeg, és rengeteg honfitársamról tudok, aki annak idején korrepetitorként kezdte a pályáját Nyugat-Németországban, ahogy én magam is.
Hová fejlődött aztán az Ön karrierje? A régizene mely művészeivel foglalkozik a legtöbbet?
Sokféle korszaka volt az én zenei életemnek. A RIAS Kammerchorral való munkám nagyjából arra az időre tehető, amikor rengeteg barokk zenekar alakult hirtelen (a Freiburger Barockorchester, az Akademie für Alte Musik Berlin vagy a Concerto Köln), mi leginkább Bachot és Händelt helyeztük a középpontba. 2002-ben azonban az SWR Vokalensemble vezetője lettem, akik csupa kortárs zenével foglalkoznak, így nekem is ez lett a fő munkám. Persze barokk zenekarokkal is dolgozom, de már csak vendégkarmesterként.
A Drezdai Kamarakórussal dolgozott már?
Nem, ez lesz az első alkalom, hogy együtt hozunk létre valamit. A Drezdai Kamarakórusnak nagyon jó híre van, úgyhogy alig várom, hogy színpadra léphessek velük.
A koncertprogramban szerepel egy Magnificat, amely az anglikán egyházi zenének, a kórus esti imájának elengedhetetlen eleme. Van valami, ami kiemeli Bach művét ebből a műfajból? Mit gondol róla?
Az anglikán Magnificat-feldolgozások, amelyek a katedrálisok mindennapi használatára készülnek, többnyire rövidek, és orgonakísérettel éneklik őket (főleg a késő XIX. és a XX. századiak). Bach verziója a lipcsei korszakának kezdetén született, amikor szinte elvárás volt, hogy a húsvéti, pünkösdi és karácsonyi időszakban bonyolult művek csendüljenek fel. Tehát ez a Magnificat egészen különleges: hatalmas, innovatív zenekari rész, drámai kórusrész, és a különböző szövegsorok változatos, fantázadús zenei feldolgozást kapnak.
Melyik a kedvenc darabja a koncert repertoárjából? És általában Bachtól?
Szinte lehetetlen egy kedvencet választani Bachtól, de ezen a koncerten különösen szeretem a Christen, ätzet diesen Tag címűt az óriási zenekarból kiemelkedő libabőröztető kórusrészekkel, a hangszerek sajátos értelmezésével (főleg az utolsó tételben), és az alt meg a tenor táncos hangulatú duettjével. És ebben még csak nincs is hagyományos karácsonyi szöveg. Bach mindig meglep valamivel, az újdonság izgalma még a sokadik feldolgozás során is ott van, hiszen mindig valamilyen új szemszögből nézhetünk rá.
Az egész karmesteri munkámat tekintve talán a Nagy h-moll mise az, amely az abszolút kedvencem lett tőle.
