Brigitte Riebe: Berlin nővérei / Az újrakezdés [Die Schwestern vom Ku’damm / Jahre des Aufbaus] – General Press, 2019 – fordította Berecz Zsuzsa – 368 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4523-17-8
Bár Brigitte Riebe regénye messze nem annyira kegyetlen, mint Kováts Judit könyve, a Hazátlanok, mégis számos olyan kapcsolódási pontot találhatunk, melyek összekötik a két történetet. (A Hazátlanokról itt írtunk.)
A szerzők
mindkét esetben pályaelhagyó történészek, akik a korábban megszerzett ismereteik birtokában fordultak a szépirodalom felé. Talán azért, hogy az általuk ismert történetek „emberi oldalát” is megmutathassák. Ne csak a tények, számok és dokumentumok beszéljenek a múltról. A szépirodalom talán képes többekhez közelebb hozni a múlt sötét, gyakran érthetetlennek tűnő folyamatait. Az utókor talán így értesül arról, amit esetleg nem is akar tudni. A mai olvasó messzebbre mutató, jelenben használható tanulságokat képes levonni a szülők és nagyszülők hibáiból és küzdelmeiből.
A regényekben bemutatott korszak is azonos,
bár nem szabad elfelejteni, hogy Brigitte Riebe regénye trilógiának ígérkezik (a második kötet már megjelent németül), a mostani kötet ugyanúgy a második világháború végével kezdődik, mint a Hazátlanok. Erről a korról, az ekkoriban átélt szenvedésekről – talán éppen a második világháború borzalmainak nagysága miatt – nem szokás megemlékezni. Mégis, itt az ideje, hogy szót kapjanak a
második világháború vétlen vesztesei is.
Ők azok, akiknek legnagyobb bűne nem több annál, minthogy egy bizonyos nemzethez tartoznak. Mindkét regény központi figurái németek, de míg a Hazátlanok németjeinek el kell hagyniuk korábbi otthonukat, addig az Újrakezdés szereplői a lerombolt, felszabadított és megszállt német fővárosban próbálnak életben maradni.
Nők, nők, nők és nők…
A témául választott kor logikus következménye, hogy mindkét regény központi figurái nők. A világháborúban, az addig ismert világ lerombolása során a főszerep a férfiaknak jutott (bár kivételesen már beszélhetünk harcoló nőkről is, ld.: Gyilkolásra kiképzett angol lányok külföldön). A következmény ismert: a férfiak jelentős része meghalt, megrokkant, fogságba került vagy megbízhatatlanná nyilváníttatott. Így logikus, hogy ez a korszak, az újjáépítés és újrakezdés kora hangsúlyosan a nőkről szól. Az, hogy erről női írók írnak, és most, a XXI. században, jól mutatja a világ változását.
A Berlin nővérei című regénytrilógia
első kötetének főszereplője Rike (Ulrike), aki egy gazdag család legidősebb lánygyermeke, és aki még emlékezhet arra, hogy 1932-ben milyen pompás keretek között nyitották meg a család luxusáruházát. Az épület, melyet – a regény szerint – Rike apja és zsidó származású üzlettársa nyitott a Ku’Damm (Kurfürstendamm) nevű elegáns bulvár egyik saroképületében volt. Az épületet a második világháború alatt bombatalálat érte, a családot pedig a benyomuló oroszok kitették épen maradt villájukból. Eleinte a romeltakarítás jelentette a megélhetést.
Romeltakarítás, jegyrendszer és éhezés
következett a Berlinen osztozkodó győztes hatalmak árnyékában. Milyen lehetőségek adódnak? A túlélésre koncentrálva van-e remény arra, hogy az egykori családi céget újjáépítsék a Harmadik Birodalom romjain? Össze lehet-e tartani egy családot, melyben mindenki másfajta stratégiát követ, s másfajta titkok birtokában próbál boldogulni?
Brigitte Riebe nem csak a Thalheim-család történetét ábrázolja érzékletesen, de a feltáruló titkok segítségével bepillantást enged a náci múlt borzalmaiba. A regény „jelenében” pedig érzékletesen ábrázolja a város újjáéledését és a hidegháború kezdetét is.
A regény függelékeként a kötet végén található kronológia – Berlin, 1945-1951 – segít abban, hogy a kevéssé tájékozott Olvasó is megérthesse, miként alakult ki a romokon egy új, élhetőbb világ… és egy brutális kommunista diktatúra.
Akit érdekelnek a XXI. századi asszonysorsok, akik kíváncsi egy titkokkal teli drámai történetre, vagy aki a történelem útvesztőiben szeret bolyongani, az nem fog csalódni a Berlin nővérei című trilógia első kötetében. (Arra azért mindenkit figyelmeztetnék, hogy a történet úgy szakad meg, hogy az olvasó szívesen nyúlna a következő kötet után.)
