Afonzo Cruz közel ötven esztendős, és kíváncsian várja, mikor hagyja maga mögött a „ifjú fenegyerek” eposzi jelzőjét. Annyi bizonyos, hogy itthon mindmáig friss, új hangként szokás rá hivatkozni, hisz eddig mindösszesen három kötete jelent meg magyarul, melyek közül a legújabbról, a Festő a mosogató alatt-ról beszélgettünk vele az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, a Várkert Bazárban.
– Regényed hősét Joseph Sors-nak hívják. Egészen az epilógusig azt gondoltam, ez afféle beszélő név, amely adott a regénynek egy sajátos olvasatot, ugyanis magyarul a Sors rendeltetést, végzetet jelent. Később, az epilógusban megtudtam, hogy Joseph karakterét valós személyről mintáztad, akit szintén Sorsnak hívtak.
– Ez érdekes. Azt ugyan nem tudtam, mit jelent a Sors név, de egyre több és több derül ki számomra az ihletadó festőről. Egy tudós épp az életrajzát írja, melybe volt szerencsém betekinteni, és többek között azt is megtudtam belőle, hogy egy Észak-Magyarországi kisvárosban született, valahol Pozsony környékén.
– A prológusban azt írod, a történeteket nem szabad bepalackozni. Mit értesz pontosan ezalatt?
– Azt, hogy fontos megosztanunk egymással az élményeinket, hisz az ember egyik legfőbb jellemzője a megosztás képessége, különös tekintettel a kultúra megosztására. Az állatokkal ellentétben mi nem eredendően hordozzuk magunkban a túléléshez szükséges eszközöket, nekünk meg kell azokat teremtenünk, ennek pedig a kultúra az elsődleges útja. A történeteink jobban definiálnak minket, mint a DNS-ünk, a történetek formálják igazán a sorsunkat, vagy ha úgy tetszik, a Sorsunkat. (nevet)
- Virágok – Újabb állomás a világ legjobb könyvéhez vezető úton?
- Amikor a múzsák még képesek voltak a csókra
- Az égből leeső dolgok sakkban tartanak minket?
– Szintén a prológusban írod, hogy nincs erősebb a láthatatlan dolgoknál. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a transzcendens eléréséhez olyan művészeti produktumra van szükségünk, amelyet maga az alkotó sem ért teljesen?
– Igen, azt hiszem, semmit sem érthetünk a maga teljességében, de hajlamosak vagyunk áldozatául esni a hiúságunknak. Ha megkérdeznéd az embereket, tudják-e, mi az a műanyag, azt válaszolnák, „persze!” – hisz műanyag a palack, amiből a vizet isszák, műanyag az ingük és a mobiltelefonjuk gombja, és műanyag a zacskó is, amiben az élelmiszert viszik haza a boltból. Valójában azonban igen kevesen tudják, mi is az a műanyag, hogy mi a lexikális meghatározása, a kémiai összetétele, a történelmi és ökonómiai jelentősége. Aki gyermeket nevel, napi szinten találkozhat borzasztóan egyszerűnek tűnő kérdésekkel, melyekre képtelen kielégítő választ adni. Pár nappal ezelőtt például a kisfiam megkérdezte tőlem, hogy mit jelent az etnikum. A kérdés szimplának tűnik, a válasz azonban korántsem olyan magától értetődő.
A tudás egyébként is furcsa jószág. Mikor ránézel egy tárgyra, biztos lehetsz benne, hogy van olyan része, amelyet nem látsz az adott pillanatban. A tárgy kitakarja önmagát. És ha ez még nem volna elég, kitakar rengeteg más dolgot is. Vagyis mikor valamit nézel, óhatatlanul elrejtesz magad elől valami mást. Ez talán bosszantónak hat, ám ha mindentudók volnánk, nem adatna meg nekünk a választás szabadsága, a létezésünk motorja. Ha tudod, mit tartogat a jövőd, mi értelme elélned odáig?
– Olyan szerzőnek tűnsz, aki mindig egy, a regény egészén átívelő gondolati problematikával ad gerincet a történeteinek. Mi a Festő a mosogató alatt magjaként szolgáló téma, mi a vezérmotívum?
– Legtöbb könyvemnek valóban van egy fő gondolati szála. A Kokoschka babájában mondjuk rengeteg számomra fontos témát érintek, de a Virágok, amely szintén megjelent magyarul, mindössze két dologról szól: az emlékezetről és az identitásról. A Festő a mosogató alatt főleg a művészettel foglalkozik, és azzal, miként érdemes élnünk az életünket. A főhős szeme előtt egyetlen cél lebeg, megszállottá válik, és igyekszik elkerülni mindent, ami elterelheti a figyelmét az áhított eredményhez vezető útról. A célokat ugyan fontosnak tartom, ám nem az egyenes út nem a helyes út. Kellenek kitérők, elágazások, csak ezek által oszthatsz meg jelentőségteljes dolgokat másokkal. Az egyenes út bepalackozott történeteket eredményez.
– Regényedet olvasva olykor úgy éreztem, költészetbe ágyazott filozófiát írsz, míg más alkalmakkor történettel és karakterekkel fűszerezett filozófiának tűnt. Hogy látod, van létjogosultsága még a bölcseletnek a művészetben?
– Természetesen van. A művészet egyidős az emberiséggel, általa sajátítjuk el a kreativitást, mely nélkül sosem találnánk ki új dolgokat, nem tehetnénk jobb hellyé a világot. Ahhoz pedig, hogy tudjuk, mi a jobb, szükségünk lehet a filozófiára. Persze, a bölcselet manapság kevésbé tűnik olyan praktikusnak, mint egykoron, ám úgy gondolom, a 21. század óhatatlanul a filozófia százada lesz, ugyanis egyre égetőbb szükségünk lesz az interdiszciplináris gondolkodásra, a kohézióra, mely rendszerbe foglalja az egyes tudományokat, és átjárást biztosít közöttük. A megfelelő gondolkodásmód nélkül kaotikussá válik az információk tengere. Rendet kell teremteni, és erre egyedül a filozófiát látom alkalmasnak.
– Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a világ legjobb könyvét szeretnéd megírni. Még mindig ez a cél?
– Mindig ez a cél, de nem azért, mert olyan nagyszerű írónak tartom magam. Ha én magam nem írok éppen, nem is hiszek benne, hogy bárki képes volna vagy képes volt megírni a legjobb könyvet. Egyszerűen csak nem lehet úgy dolgozni egy szövegen, hogy „na, akkor most írok egy, a rossznál valamicskével jobbat!”. Nem, azt kell mondanod, „most megírom a világ legjobb könyvét!” Különben is, akkor is csalódhatsz, ha nem hiszel semmiben. Akkor már inkább hiszek.
Zalai Szilveszter
