A Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának díjazottja, Feledi János táncművész két koreográfiáját mutatja be a Müpa színpadán október 19-én. Az egyik a tavaly bemutatott Orfeusz című darab, a másik pedig egy új előadás, amelynek címe Revenge (Élektra). Az előadásról Feledi Jánossal beszélgettünk.
Október 19-én két darabja lesz látható a Müpában. Ezek közül az egyiknek, az Orfeusznak tavaly ugyanitt és ugyancsak a Cafe Budapest Kortárs Fesztiválon volt a bemutatója.
Hatalmas élmény volt számomra. Megtisztelő, ugyanakkor nagy felelősség egy ilyen helyen egy ekkora volumenű produkciót létrehozni. A darab hatalmas ovációt kapott a bemutatón az 1600 férőhelyes, teltházas Bartók Béla Hangversenyteremben. Ezen én úgy meglepődtem kinn a kulisszában, hogy alig tudtam bemenni meghajolni. A legnagyobb megtiszteltetés, hogy a premier után személyesen gratulált nekem Káel Csaba igazgató úr.
Tavaly a Budafoki Dohnányi Zenekar kereste meg, hogy megkoreografálja az Orfeuszt, amelynek zeneszerzője Szentpáli Roland. Milyen érzéseket keltett önben a zene, amikor először hallotta?
Az első találkozás Szentpáli Roland zeneszerzővel előrevetítette a közös munka sikerét. Azonnal egy hullámhosszon voltunk, megmutatta a zenét és rögtön vizionáltam egy világot, ami nagyon tetszett neki. A zene erős és kemény hatású, néhol pedig lágy dallamokkal operál.
Egy Mad Max-világot képzeltem el, így a jelmezek is eléggé darkos hatásúak lettek: fekete, nagy szegecses kabátok, maszkok.
Az alkotói folyamathoz szabad kezet kaptam a zeneszerzőtől és a karmestertől, Hollerung Gábortól is. Már a próbák alatt sejthető volt, hogy ez valami izgalmas, látványos dolog lesz, és amikor ezekhez a zenekar is csatlakozott, akkor éreztem igazán az erőt az Orfeusz darabban.
Az Orfeusz egyik kritikájában azt emelik ki, hogy nem volt könnyű dolga, mivel szűk félóra alatt „kellett eljutnia a kígyótól és ciprusligettől Orfeusz végső összeomlásáig”.
A zene azonnal belecsap a történet közepébe és az alvilági képre koncentrál, ami nekem nagyon szimpatikus volt. A jelenetek szerkezetében konkrét elképzelése volt a zeneszerzőnek, de nyitott volt az ötleteimre. Az egyetlen díszletelemünk egy 4 méter magas szék volt, ami Orfeusz világát szimbolizálta és így a színpad, valamint a nézőtér volt az alvilág, ahol az előadásom játszódik.
Orfeusz történetét ismerjük, így nem görcsöltem rá, hogy az előzményeket is megjelenítsem, azonnal belecsaptunk a lecsóba.
Így egy dinamikus, lendületes, érzéki, kemény, néhol rockzenei hatású fúzió jött létre, ebben rejlik a darab sikere.
Egy interjújában említette, hogy az idei előadásra Orfeusz alakja mellé kerestek még egy történetet és így jött a Revenge (Élektra) című darab ötlete. Miért érezte úgy, hogy Élektra története illik Orfeusz mellé?
A görög mitológia mindig is izgatott: a rokoni szálak, a szövevényes kapcsolódási pontok, a szerelemért folytatott küzdelmek, a csaták, harcok. Élektra történetét sok szerző megírta már és mindegyikben a bosszú a központi gondolat. Mai világunkban is sokszor tetten érhető a rosszindulat, a bosszú, a családon belüli tragédiák: elég, ha csak a híreket olvassuk. Ezen az esten az élet mindkét végletét megmutatjuk: a szerelméért bármire képes férfit és a bosszútól vezérelt nő küzdelmét.
Élektra történetének feldolgozásához a rengeteg adaptáció közül ön leginkább Euripidész drámájára és Richard Strauss operájára támaszkodik. Miért éppen ezekre esett a választása?
Mind Euripidész műve, mind Strauss operája nagy hatással volt rám. Megadták az alapgondolatot, a kattanást, hogy átszűrjem a saját verziómra ezt a mítoszt. Sok műben Élektrát felmentik a gyilkosság alól, nálam viszont bűnös. Mert ez a nő egy gyilkos számomra, aki bárkit felhasznál terve véghezviteléhez, még a testvérét is. Az elején úgy gondoltam, hogy használok klasszikus zenét, de az alkotási folyamat közben kirajzolódott bennem, hogy sokkal sötétebb, maibb atmoszféra illik a koreográfiához. Eredetileg beszédből is többet terveztem, de végül elvetettem, mert nem akartam konkretizálni a szöveggel, sokkal homogénebb dolgot szerettem volna létrehozni.
A Revenge (Élektra) című darabról azt olvashatjuk, hogy a jól ismert szereplők közül senki sem úgy jelenik meg, nem úgy érez és nem úgy viselkedik, ahogyan a mítosz korábbi változataiból ismerjük. Milyen mozgástere lehet egy koreográfusnak az eredeti alakok újraértelmezésében?
Én azt gondolom, hogy a szereplők alapkaraktere megmaradt, de sok helyen mai szituációkba helyezve újrafogalmaztunk bizonyos pillanatokat. Ez az alkotás szabadsága. Pontosan érthetőek és érezhetőek lesznek a szereplők kavargó, hömpölygő érzései. Például összegyúrtam három karaktert egy személlyé: a földművesből, az aggastyánból és a hírnökből egy egészen fura lény lett, aki végig vezeti a darabot. A kórus a Mükénéi szüzek kara az eredeti műben, nálam viszont Élektra gondolatainak kivetülései lesznek, egyfajta kollektív tudat.
Koreográfusként mennyire kell másként gondolkodnia, amikor a Müpa színpadára tervez egy darabot?
Mindenképpen máshogy kell gondolkodni, tervezni, mint egy kisebb stúdiós előadás esetén. Szeretem kihasználni a színház és a színpad lehetőségeit, így például a süllyedőt, a nagy díszlet mozgatását, a világítás adta lehetőségeket. Ekkora térben mindenképpen látványos dolgot kell színpadra tenni és a darab koncepciójának kitalálásánál már ez is szempont volt. Egy olyan teret képzeltem el Revenge (Élektra)-hoz, ami egyrészt lehet egy vágóhíd, de akár lehet egy medencének az alja is. Mindenki mást lát benne.
Azt gondolom, hogy egy ekkora térben és egy ilyen sztorinál a tiszta tánc nem elég, ezért használunk olyan kellékeket, látványelemeket, amik a darabhoz hozzátesznek. Szerintem izgalmas.
A darab zenei szerkesztésében, illetve a látvány és a jelmez megtervezésében is részt vett. Mennyiben könnyíti meg az alkotói folyamatot, hogy több szerepkörben is jelen lehet az előadás létrehozásában?
Szeretek belefolyni, saját magam kitalálni az elejétől a végéig az egész darabot. Ez nem könnyíti vagy nehezíti meg a dolgom, hanem számomra szerves részét képezi az alkotási folyamatnak. Megszoktam az évek alatt, hogy sok dologhoz értenem kell kicsit, de érdekelnek is a darabhoz kapcsolódó részletek.
A Feledi Projectnek nincs állandó társulata, hanem a különböző darabokhoz keres művészeket. Hogyan találta meg a mostani közreműködőket?
Sok táncművésszel már régóta dolgozom, de szeretek új tehetségeket, energiákat behozni egy-egy projectbe. Sokat gondolkodtam, hogy mely szerepekre kiket kérek fel, hogy minél jobban passzoljon a karakterhez.
Szűk két héttel vagyunk az előadás előtt. Milyen fázisban van most a darab?
Már egy hete összpróbázunk, összeállt a darab, de mindig van mit tisztázni, csiszolni egy-egy mozdulaton, vagy jeleneten. Most abban a fázisban vagyunk, hogy a kellékekkel, díszlettel való mozdulatokat gyakoroljuk és ha szükséges, akkor módosítunk rajta. Az előadásban használunk több liter folyadékot, amit szintén teremben kell kipróbálni, hogy ne érje meglepetés a művészt a darab közben.
A Feledi Project darabjaiban nem minden esetben lép színpadra, gyakran inkább rendezőként és koreográfusként vesz részt az előadások megvalósításában. Ezúttal láthatjuk a színpadon?
Nem, nem leszek benne az új előadásomban. Ez így van jól, hogy a koreográfus és a rendező kintről tudja irányítani, nézni, instruálni a darabját. Nem szerencsés helyzet, amikor a darab koreográfusa is benne van a saját kreációjában, mert egy ponton túl már nem tudja kívülről nézni a darabot, mert a saját karakterére kell koncentrálnia.
Sajnos a férfi táncművészek hiánya miatt voltak és vannak olyan szituációk, amikor be kellett álljak a darabjaimba.
Nemsokára tíz éves lesz a Feledi Project. Elégedett az elmúlt évtizeddel?
Én azt gondolom, hogy elégedett lehetek magammal és az asztalra letett munkáimmal. Felépítettem a nulláról egy olyan project alapú társulatot, ahol évi két bemutatónk van és havonta vannak előadásaink. A kezdeti időkben segítő, támogató kollégák és társak nélkül ez nem ment volna. A munka, a saját hitem, a kollégák bizalma felém, a szakmai alázat, a nyitottság mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy idáig eljuthattam. Nyilván a pályázati rendszer támogatása is hozzásegít a produkciók létrehozásához és a kreatív munkám megvalósításához.
Milyen tervei vannak a közeljövőben?
Jövőre leszünk tíz évesek, ennek alkalmából szeretném a legelső egész estés darabomat felújítani és az eredeti szereposztással újra előadni. De tervezek egy fotókiállítást is az előadások képeiből a törzshelyemen, egy kávézóban. Van sok ötletem és tervem a következő évekre, remélem sikerül végigvinni ezeket, ahogyan az elmúlt évtizedben is.
