extrodæsia / Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz – Typotex Kiadó, 2019 – szerkesztette Horváth Gideon, Süveges Rita és Zilahi Anna – 152 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-49-5
Folyton-folyvást változó világunk változatlansága sokak számára kényszerű és kellemetlen felismerés, s bár nem léphetünk kétszer ugyanabba a (le)folyóba, mégis úgy tűnik, hogy ugyanazokat a hibákat újra és újra el tudjuk követni. Az pedig, hogy még egy (és még egy, és még egy…) lapáttal ráteszünk a hibáinkra/bűneinkre, csak fokozza – apokaliptikussá növeli – a válságot.
A probléma nem az, amit teszünk.
Sőt, amit és ahogyan teszünk, az sokkal inkább tünet… következmény. Az okokat sokkal mélyebben kell keresnünk. Világlátásunk alapjait kellene megváltoztatni ahhoz, hogy esélyünk legyen a túllépésre/túlélésre. S ahogy a heliocentrikus világképtől – nagyjából – sikerült megszabadulnunk, úgy kezdeni kellene valamit az emberközpontúsággal is.
Muszáj lenne. Akkor is, ha lehetetlennek tűnik.
A 2017 óta működő xtro realm csoport (zseb)enciklopédiát rakott össze, amely az antropocén korszakkal kapcsolatos elméleti irányokat kivonatolja és dúsítja. Azzal a szándékkal, hogy megkeresse a továbblépés lehetőségeit. A könyvet olvasva – elsőre – nehéz eldönteni, hogy a szerzők és szerkesztők egy nagy ívű komoly célt szolgálnak valóban. Vagy ez csak – csak??? – egy művészi projekt, egy fricska? Provokáció, mely felébreszteni hivatott a befogadót?
Meglepő módon az előbbi két feltételezés nem áll annyira távol egymástól, mint az elsőre gondolnánk. Sőt, a két állítás csak együtt és egyszerre lehet érvényes. Csak akkor van értelme az extrodæsia címen megjelent kötetnek, ha annyira komoly, amennyire nem.
- Tényleg keresztény az, aki annak mondja magát?
- Dobd el az órát, figyeld az időt! – A filozófia néha nem kamu!
- Hogyan lett a náci tudósból egyetemi rektor a hetvenes években?
- Mihez kezdjünk ma egy középkori eretnekkel, pláne, ha nem volt eretnek?
A kötet – már csak a nagy cél miatt is – szükségszerűen intermediális és interdiszciplináris. Átjárást biztosít a vizualitás, a száraz információ és a költészet között. Pontosabban: nem is átjárást biztosít, hanem összekapcsolja őket, hogy szerves egésszé álljon össze az, amit az emberi elme szétdarabol.
„a sziúk a szőnyegen füstből táviratot készítenek, de reteszeltek a védőhálós ablakok, a klímaberendezés nem engedi be a valóságot, az altatóban is ez van, gépek, lőszerek csilingelnek, aludjanak a gyerekek, holnap talán már nem lesznek füstkarikák, talán egy meleg medencében ülünk majd, az anyák énekelnek a szirénákkal, és együtt kavarjuk a vizet”
[géplélek – szócikk a kötet 32. oldalán]
Az extrodæsia különböző elemei egymást értelmezik, egymásra hatva próbálnak elemelkedni és elemelni mindattól, amit meg kellene haladnunk.
A posztantropologikus gondolatkísérlet szükségszerűen felforgató,
s tulajdonképpen már a befogadásához – ennek megkísérléséhez – is szükség van a gondolkodás kényelmetlenségének vállalására. A száraz és tényszerű szócikkek és a közéjük ékelődő prózaversek kapcsolata zavarba ejti az olvasót. S mert zavarba esni – az antropocentrikus gőg levetkőzésének egy formája – jó és hasznos, az sem baj, ha képesek vagyunk a külcsínt is a belbecs részének tekinteni. Hiszen extrodæsia egy olyan különleges közösségi alkotás, melynek megjelenési formája – az enciklopédiáknál szokatlan módon – legalább olyan fontos, mint maguk a leírt szavak.
Az extrodæsia egy kísérleti gyógyszer, s azzal, hogy a kötet megjelent, az emberkísérletek fázisába jutottunk. Az, aki kezébe veszi a kötetet, ezzel a gesztussal lemond a reklamáció jogáról, s tudomásul veszi a kockázatokat és a lehetséges mellékhatásokat.
