Wass Albert: Erdély magyar föld / kötetben meg nem jelent írások 1925-1945 – Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2019 – gyűjtötte és sajtó alá rendezte Kovács Attila Zoltán és Urbán László – 314 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-8121-84-2
Valamikor a rendszerváltás tájékán
az akkori magyar televízió leadott egy Wass Albert-interjút, amire sokan rácsodálkoztak. Ráadásul akkoriban kezdtek (újra) megjelenni Wass Albert könyvei. Kamaszként szinte faltuk a háromkötetes A funtineli boszorkány-t, s volt néhány egyéb kötet, amelyektől kissé megcsappant a lelkesedés. Azokban a mára eufórikusnak tűnő években nem nagyon volt szó arról, hogy milyen ember volt az író…
Aztán az idők változásával a helyzet is változott: egy jól körülhatárolható kör kisajátította magának a szerzőt, s – kénytelen vagyok pontosan fogalmazni – méltatlanul magas polcra helyezte őt. Elindult egy túlfűtött, és az életmű jelentősége felől megindokolhatatlan kultuszépítés. Sorra jelentek meg az emléktáblák, sorra nevezték át az intézményeket, s mint eső után a gomba elkezdtek kinőni a földből a rosszabbnál rosszabb szobrok.
Kínossá vált az egész hajcihő,
amit nem lehetett nem szóvá tenni, ráadásul az intés a józan mértéktartásra itt, ilyen lobogás mellett már nem segíthetett: olaj a tűzre. Egy másik jól körülhatárolható kör ellentámadásba lendült, s érveket sorakoztatott fel, miért nem elfogadható a Wass Albert-kultusz. Persze, ez az háborúskodás már a legkevésbé szólt Wass Albert életművéről és/vagy írásairól.
- Beszélő Wass Albert-szoborral riogat az egri polgármester
- Tönkretették a Wass Albert mellszobrába beépített versmondó elektronikát
- Papp Lajos szívsebészprofesszor leplezte le Wass Albert mellszobrát
- Mit kérdezett Wass Albert a szögesdrót másik oldaláról?
- Szent Wass Albert, irgalmazz nékünk!
- Mégis nyomozás indul a Wass Albert utcanévtábla miatt
Ebben is, mint ebben az országban szinte mindenben, kialakultak a táborok. Az egyik oldal a legkötelezőbb kötelező olvasmánnyá tenné, Wass Albert verseket szavaltatna minden ünnepen és megemlékezésen… A másik oldal prominensei meg még bottal sem piszkálnák a köteteket, s már a vasboltba is csak félve lépnek, nehogy körülhuhogja őket a cegei gróf szelleme…
Nem egyszerű a helyzet,
s bár most csak áttételesen szólok az ERDÉLY MAGYAR FÖLD című kötetről, kénytelen vagyok még messzebbre, személyes vizekre evezni. Az elmúlt években a különböző cikkeim alatt megjelent kommentek szerint voltam én már szélsőséges liberális, mocskos hazaáruló, külföldi ügynök, Soros-, Ferenc- és zsidóbérenc. Ez utóbbit valószínűleg súlyosabb sértésnek szánták, mint ha zsidónak tituláltak volna, hiszen azt nem választja az ember. Szóval, be vagyok kategorizálva szigorúan, akár tetszik, akár nem. Akár szeretem a hazámat, akár nem.
És ilyen helyzetben mondjam én, hogy
szoktam Wass Albertet olvasni?
Igen, szoktam. Sőt, Nyírő Józsefet is, és ott van Szabó Dezső, akiért bizonyos – nem irodalmon túli szempontok miatt – rajongok. Pontosabban: Szabó Dezsőt imádom utálni. Minden bornírtsága mellett is azt gondolom, hogy mérhetetlenül nagy hatással volt a magyar irodalmi nyelvre, s ha áttételesen is, de kimutathatónak vélem, hogy a kortárs magyar irodalom legnagyobbjaira is hatott. Így a nagy lángolással alkotó Szabó Dezső akkor is fontos, amikor szinte-zseniális, és akkor is, amikor vállalhatatlan. Én lennék szegényebb, ha nem olvasnám. És akkor is én lennék szegényebb, ha kamaszként nem olvastam volna a Funtinelit, s azóta sok más kötetet…
A mai magyar társadalom rámutatott arra, hogy Wass Albert fontosabb annál, mint amennyire jó író. S erre az anomáliára a magyarázatot – részben! – a könyveiben lelhetjük. Ismétlem: részben! Miként akarnánk/akarhatnánk véleményt formálni, ha nem olvassuk? Miként akarnánk/akarhatnánk véleményt alkotni, ha könyveit kritika nélkül, szent révületbe esve tesszük magunkévá?
Nem lehetne elkezdeni normálisnak lenni?
Először is azt olvasni, ami le van írva, s aztán megnézni, hogy ehhez miként tapadnak az életrajz egyéb kanyarjai? Ezt követően pedig közel hajolva, csendesen figyelni azt, ahogy másokból felbugyognak a szélsőséges indulatok. Wass Albert jó apropó arra, hogy megértsünk valamit a magyar világ működéséből. Wass jó eszköz ahhoz, hogy meglássuk Erdélynek olyan aspektusait, amelyek más összefüggések közepette nem – nem így – bukkannak fel.
Az új, Erdélyi Szalon által megkezdett életműkiadás első kötete, provokatív címével együtt is alkalmas arra, hogy a saját szemünkkel lássunk, a saját értékrendünk szerint mérlegeljünk, a saját ízlésünk szerint ízleljünk. Akkor is, ha „egyébként” valamelyik szekértáborhoz hozzácsaptak már minket.
***
[Persze, lehet, hogy minden jó úgy, ahogy van. Olvassanak Wass Albertet a rajongók, s olvasszanak Wass-at akik hányingert kapnak tőle. A fentiekben lehet, hogy csak magamat mentegetem, mert nem csak ezt a szerzőt olvasom, sőt… kedvelem Kincs István kőszegi apátplébános munkáit, s szívesen olvasom – vinnyogva-röhögve – az egykor nagyra becsült Murgács Kálmán borzasztó verssorait, vagy Lovászy Károly agymenéseit, s még egyéb méltán elfeledett szerzőket is. Belátom, kíváncsiságom sokak számára perverziónak tűnhet, ezzel együtt csendben azt mondom: olvassunk Wass Albertet. Is.]
