A kézdivásárhelyi városi bíróság csütörtöki végzésében jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a kézdivásárhelyi Wass Albert utcanév ügyében.
A végleges végzésnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szerint a bíróság helybenhagyta a prefektus és a városi ügyészség keresetét az önkormányzat ellen, és ezzel megerősítette a nyomozás elindítását a háborús bűnösök kultuszának a terjesztése miatt.
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester nyilatkozatában értetlenségének adott hangot a bírósági végzés miatt. Megjegyezte: ez csupán a feszültségkeltést szolgálja, hiszen az önkormányzat visszavonta a Wass Albert utcanévről szóló vitatott határozatát. A polgármester hozzátette: éppen a határozat visszavonása miatt tekintette a rendőrség okafogyottnak az ügyet, és szüntette meg a korábban elindított nyomozást.
Kézdivásárhely önkormányzata 2015 novemberében egyhangúlag megszavazta, hogy egy addig névtelen utcát Wass Albert íróról és költőről nevezzenek el, 2016 februárjában azonban a prefektus keresete alapján visszavonta a határozatot. A névadást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete javasolta, mely egy – a főügyészségnek tulajdonított, de később hamisnak bizonyult – dokumentummal igazolta, hogy Wass Albert nem minősül háborús bűnösnek. Az utcanévadás, majd a név visszavonásának a folyamata párhuzamosan zajlott a HVIM két kézdivásárhelyi vezetője, Beke István és Szőcs Zoltán ellen felhozott terroristavád kivizsgálásával.
Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése címén távollétében – egy vitatott ítéletben – halálra ítélte egy kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2002-ben elfogadott romániai jogszabály értelmében három erdélyi településen eltávolították talapzatáról az író köztéri szobrát.
A 18 ezer lakosú Kovászna megyei város lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson, a 19 tagú önkormányzati testületben ketten szereztek mandátumot egy román párt színeiben.
Mocskos szőröstalpúak nem nyugszanak. Népbíróság? Nálunk is voltak ilyenek!
Avram Janku ellen nem adtak ki véletlenül körözést vagy hasonlót? Mert ha igen a szobrait le kell bontani. Az etnikai tisztogatásokat kik vezették? nem véletlenül ortodox pópák?
https://uploads.disquscdn.com/images/03f2410753ba70e9c23890d3fa39ec1db3e629400c7dfa0a2b8bdd8550b4124e.jpg 🙂 majd jön kutyára dér !