Dean Burnett: Az idióta agy [The Idiot brain] – Partvonal kiadó, 2019 – fordította Dr. Molnár Csaba – 376 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5783-48-7
A világban létező dolgok közül tényleg nem nagyon lehet csodálatosabban mondani annál a „nyálkás izénél”, ami a fejünkben lötyög. Hihetetlenül összetett, hihetetlenül magas szinten működik, elképesztően bonyolult, s minden, amit az emberi létrehozott általa jöhetett létre. Az emberi agy csodálatra méltó, s ha hozzávesszük, hogy az agyműködés megértéséhez az agyunkat kell használnunk, akkor már igazán bonyolult a helyzet.
- Megtalálták a választ az agykutatók: Hogyan tudjuk átírni beidegződéseinket?
- Magyar tudósok áttörést értek el az Alzheimer-kór korai diagnózisával
- Újabb részletek derültek ki Robin Williams haláláról
- A világhírű magyar agykutató vallomása a lélek létezéséről
- Buzsáki György agykutató elárulta, miért nem alszik éjszakánként
Hiszen az agyunk nem az a szuperszámítógép, aminek elképzeljük.
Az agyunk minden pillanatban becsap és összezavar minket, az, amit közvetít, s az, ami ebből összeáll, köszönő viszonyban sincs a valósággal, amit az agyunk segítségével ismerünk. Mégis az egyetlen olyan „eszköz”, mely a valósághoz köt minket – úgy, hogy sok szempontból az agyunk mi magunk vagyunk. Az emberi agy…
„…összekutyulja az emlékeinket, árnyékok láttán is megrémül, ártalmatlan dolgok is halálra ijesztik, tönkreteszi az étkezésünket, az alvásunkat, a mozgásunkat, meggyőz minket arról, hogy zseniálisak vagyunk, amikor nem is, az érzékleteink felét csak kitalálja, irracionális tettekre vesz rá minket, ha felfokozott érzelmi állapotban vagyunk, segítségével hihetetlen gyorsan barátkozunk, majd egy szempillantás alatt barátaink ellen fordulunk.
Aggasztó lista ez. De még aggasztóbb az, hogy mindez akkor történik, amikor az agy megfelelően működik.”
– írja Dean Burnett neurobiológus a könyv egyik összefoglaló passzusában. Valljuk be, mindaz, amit az ezt megelőző több tucatnyi oldalon megalapozottan összehordott meglehetősen rémisztő. Mert a könyv tényleg arról szól, hogy az agy – részben a túlélésért, részben más okokból – folytonosan átveri az embert. Nem csoda, ha az olvasó egy-egy fejezet után a paranoiai határára sodródva figyeli önmagát. És ezen az érzésen az sem enyhít sokat, hogy a könyv a kegyetlenül pontos – itt-ott önkritikus – szakmaisága mellett végtelenül vicces és laza.
Dean Burnett nem csak azt tudja,
hogy miként lehet elijeszteni az olvasót, de azzal is tisztában van, hogy miként lehet berántani és a könyvhöz láncolni. Olyan kérdésekre ad „neurobiológusi választ”, amelyeken nem szoktunk eligazodni. Elmagyarázza például, hogy miként működik az összeesküvés-elméletek híveinek gondolkodása, de arra is rávilágít, miként jönnek/jöhetnek létre a babonák. Nem felmentést ad, de valamifajta összefüggő magyarázatot, amin az is nyugodtan elgondolkodhat, aki büszke a saját gondolkodására. Hosszasan elemzi az intelligencia és az intelligencia-mérés nehézségeit, ami attól is izgalmas, hogy ráébredünk, valami olyasmit kellene mérni, aminek még a pontos definíciójáról sincs konszenzus. Foglakozik az alkohol és kábítószerek hatásával, s a kívánt és nem kíván hatások mögött álló folyamatokkal.
Dean Burnett meggyőzően megmutatja, hogy miért nem hihetünk feltétel nélkül a szemtanúknak, s mi történik azokkal, akikben – nem is feltétlenül szándékosan – hamis emlékeket hoznak létre (ez sem olyan bonyolult, mint gondolnánk)… Sőt, hihető magyarázatot ad arra is, miként lehet, hogy nagyhangú, ostoba és öntelt emberek tesznek szert (politikai) hatalomra, míg az intelligensek rendre elbuknak a demokratikus játékszabályok között. Is.
Miközben a könyv kétségeket ébreszt az olvasóban, azonközben egy csomó emberi és társadalmi jelenség kapcsán olyan „heuréka-élménnyel” gazdagít, amiért nem lehetünk eléggé hálásak.
Ha hihetünk a szemünknek (nem hihetünk!) és hihetünk az agyunknak (nem hihetünk!), akkor ez egy egészen kitűnő könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, akinek van agya.
