+ Ajánló

Szentendrei Ister Napok ingyenes programokkal

Szentendrei Ister Napok 2019. július 20-21., Postás strand, Duna korzó

Szentendrén 2019. július 20-21-én kerül megrendezésre a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napok, azaz a Duna ünnepe. A város helyi hagyományaira, a szentendrei nemzetiségekre és a népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisportprogram, táncház, koncert – többek között a Guca Partyzans Band, Parno Graszt, Borsa Együttes, Tímár Sára, Szabó Enikő – várja a Szentendrére látogatókat.

 A Duna – ókori nevén Ister – Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak, idén már két helyszínen: a Postás strandon és a Duna korzón.

Fotó: Deim Balázs

A folyón mindkét nap délelőtt evezős, SUP, a parton sport, ügyességi és kézműves programok lehetősége adott. Egészségügyi prevenciós bemutatók is várják az érdeklődőket.

Ezen a szentendrei fesztiválon is szervez városi sétát a Szentendrei Tourinform Iroda: ezúttal a Dunáról, egy motorcsónakban ülve lehet megcsodálni Szentendrét, és megismerni a város a folyóval, a hajózással kapcsolatos történetét.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség.

Fotó: Deim Balázs

A hétvége délutánjain és estéin a Duna korzón gasztronómiai kiállítók, koncertek és magyar, moldvai, szerb táncházak várják a látogatókat.

A rendezvény ingyenes.

Online programfüzet.

Információ.

Facebook-oldal: Szentendrei Ister Napok

JÚLIUS 20. SZOMBAT

POSTÁS STRAND

09:00 Napüdvözlet: jóga Kender Krisztinával

10:00 Röplabda villámtorna

10:00-16:00 Gyermek és vízisport programok

SUP jóga bemutató és órák, illetve SUP evezés

A jóga órákat Pánczél Dia jógaoktató, míg az evezéseket Zala György mesteredző, kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus tartja, technikai fortélyokkal fűszerezve.

Kötéltánc a strandon: slackline gyerekeknek, felnőtteknek

Alkoss Kyrúval! A Duna ünnepéről nem maradhat el a békakórus sem! Készítsünk sok-sok brekegő békát, aztán ugorjatok át a “Vadonba”!

Ki a legény a gáton? Ügyességi próbatételek minden korosztálynak, a Vissza a Vadonba csapatának közreműködésével.

Üzenettutaj készítés és gyertyahajó díszítés a Vadkacsa Egyesülettel

10:00-16:00 Egészségmegőrzés- Prevenció a Szentendrei Járás Egészségfejlesztési Iroda – Egészséges Városért Közalapítvány – Szentendre és Vidéke Praxisközösség közös prevenciós programja

DUNA KORZÓ

16:00 Az Opánke Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület programja: néptáncbemutató, tánctanítás és táncház a Zora zenekarral. Tánctanár: Krunity Daniella

Szerb hagyományos ételek vására.

19:30 Szabó Enikő és népzenész barátai

Vendég: Waszlavik László

21:45 Gyertyaúsztatás (esőnap: szeptember 01. vasárnap, 21:30 Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében)

22:30 A Guca Partyzans Band koncertje és táncház

RIVERSIDE ÚSZÓMŰ (DUNAPART)

Indulási időpontok: 16:00 | 17:30

Szentendre a Dunáról nézve: Hajózzon velünk!

Ha már egyszer ezen a hétvégén minden az Ister-ről szól (a Duna ezen ágának ókori elnevezése), akkor itt az ideje, hogy végre mi is vízre szálljunk és a Dunáról csodáljuk meg Szentendrét. Mialatt a partot egy motorcsónakban ülve oda-vissza végigjárjuk, igyekszünk a lehető legtöbb információt megosztani Önökkel a Duna Szentendrén betöltött szerepéről, illetve a város hajós hagyományairól.

Az utat a Szentendrei Tourinform Iroda szervezi. Előzetes regisztráció ajánlott: +36 26 317-965; tdm@szentendre.hu

JÚLIUS 21. VASÁRNAP

POSTÁS STRAND

09:00 Napüdvözlet: jóga Kender Krisztinával

10:00 Röplabda villámtorna

10:00-16:00 Gyermek és vízisport programok

SUP jóga bemutató és órák, illetve SUP evezés

A jóga órákat Pánczél Dia jóga oktató, míg az evezéseket Zala György mesteredző, kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus tartja, technikai fortélyokkal fűszerezve.

Kötéltánc a strandon: slackline gyerekeknek, felnőtteknek

Alkoss Kyrúval! A Duna ünnepéről nem maradhat el a halcsapat sem! Készítsünk sok-sok tátogó halat, aztán ugorjatok át a „Vadonba”!

Ki a leány a gáton? Ügyességi próbatételek min­den korosztálynak, a Vissza a Vadonba csapatának közreműködésével.

DUNA-KORZÓ

16:00 A Borsa Együttes koncert és táncház, Molnár Előd vezetésével

17:30 Tímár Sára és zenekara – moldvai táncház Zoltán Eszter vezetésével.

20:00 Parno Graszt koncert

BARCSAY UDVAR (Dumtsa Jenő u.10.)

19:00 Kapi Gábor magyarnóta műsora

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szentendrei Ister Napok ingyenes programokkal
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top