+ Film

Botrányra számítanak a színésznőit kiszolgáltatott helyzetben filmező francia rendezőtől

Hat évvel az Adéle élete 1-2. fejezet című filmjének fődíja, majd botránya után érkezik ismét a cannes-i fesztiválra a tunéziai származású francia rendező Abdellatif Kechiche, akinek csütörtökön mutatják be a hivatalos versenyprogramban Mektoub, My Love: Intermezzo című szerelmes filmjét.

A filmről – amelynek első része 2017-ben a velencei fesztiválra kapott meghívást – egyetlen dolgot lehet tudni: az eredetileg négyórás változatot a rendező 3 óra 28 percre rövidítette. Előzetest, sajtfotót vagy egyéb információt azonban nem közölt róla sem a produkció, sem a fesztivál, amely este 10 órára időzítette a bemutatót és a sajtóvetítést is, „újabb sokkot” sejtetve a sokszor megbotránkoztató alkotásokkal jelentkező rendezőtől.

Az életrajzi ihletésű Mektoub, My Love első része a szerelmi vágy születéséről és kiteljesedéséről szólt. A dél-franciaországi Sete nevű mediterrán kisvárosban játszódó történet főhősei az ott élő, illetve vakációzó fiatalok, akik napjaikat a tengerparton és a helyi szórakozóhelyeken egymással flörtölve töltik.

Az alkotás Kechiche előző filmjeihez hasonlóan sokakat megbotránkoztatott, elsősorban amiatt, ahogy a szerelmi jelenetekben a rendező a színésznőit kiszolgáltatott helyzetekbe hozza, és a hollywoodi szexuális botrányok után elfogadhatatlan módon filmezi.

A francia sajtó ugyanakkor üdvözölte a többségében kezdő színészek – Ophélie Bau, Shain Boumedine, Lou Luttiau, Alexia Chardard, valamint Hafsia Herzi és Salim Kechiouche játékát. Feltételezhetően a fiatal csapat alkotja majd a második rész szereplőgárdáját is.

Abdellatif Kechiche visszatérését a fesztiválra mindenestre nagy várakozás előzi meg: 2013-ban ugyanis néhány nappal azután, hogy a zsűri az Arany Pálmát az Adéle élete 1-2. fejezet című filmért megosztva ítélte oda a rendezőnek és a két főszerepet alakító Léa Seydoux-nak és Adele Exarchopoulosnak, a két színésznő közleményben ítélte el a forgatás szerintük szörnyű körülményeit.

A rendező ellen egyébként egy 29 éves nő panasza nyomán a közelmúltban vizsgálat is indult szexuális zaklatás gyanújával, de Abdellatif Kechiche-t még nem hallgatták meg az ügyben.

Az azóta világsztárrá vált két francia színésznő is megérkezett egyébként Cannes-ba hollywoodi kitérőik után, mindketten egy-egy francia versenyfilm főszerepét alakítják.

Léa Seydoux a francia Arnaud Desplechin Oh, Mercy! (Ah, könyörület!) című metafizikus thrillerének női főszerepét alakítja. Az egyik legszegényebb francia városban, a belga határhoz közeli Roubaix-ban játszódó film egy megtörtént gyilkosság nyomozásának történetét dolgozza fel, a felügyelőt alakító Roschdy Zemmel a főszerepben. Adele Exarchopoulos a pénteki versenyfilm, a Sybil egyik főszerepét alakítja, amelynek rendezője Justine Triet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top