+ Irodalom

Molnár Csilla volt szépségkirálynő szobra előkerült a felejtés tereiből – Az Élet és Irodalom 2019/21. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Szvoren Edina napjaink egyik legkarakteresebb és legfontosabb novellistája, akinek elsők között gratulálhatunk a 2019-es Libri-díjhoz! Versekről, nagyregényekről, novellákról, alkotásról beszélgettünk.

FEUILLETON

Láng Zsolt írt esszét 2666 nyomában címmel Bolaño regényének nyomába eredve:

„A regény elején A kritikusok könyvében a két prof, Pelletier és Espinoza a négyes harmadik tagjáról, Liz Nortonról folytatott telefonbeszélgetéséről Bolaño úgy számol be, hogy felsorolja, melyik szó hányszor hangzik el. Első helyen magától értetődően a beszélgetés témája, Liz Norton végez, 50-szer mondják ki a nevét, második 24-gyel a barátság, harmadik a szem-kéz-haj triptichon 14-gyel, negyedik a sors 10-zel… A teljes regény esetében ugyanezeket a szavakat számolgatva más a sorrend: a barátság 29-szer szerepel, a szem-kéz-haj hármas 16-szor, a sors 49-szer. Egyéb szavakat tekintve, az élet 529-szer, a halál 199-szer. A gyűlölet 5-ször, a szeretet 94-szer.

A magyar fordítás (Kutasy Mercédesz) kiválóságát mutatja az is, hogy a spanyol eredetiben hasonlóak a számok, például a destino (sors) 51-szer fordul elő, az amistad (barátság) 23-szor. Az angolban a sors 330-szor szerepel, igaz, az egyik szereplőnek Fate a neve, és ha ezt leszámítjuk, akkor nagyjából ugyanannyi fate-et kapunk (47-et). A jó–rossz arány mindhárom nyelvben majdnem ugyanaz, a spanyolban és a magyarban is négyszer több a jó (bueno), mint a rossz (malo), az angolban háromszor. Az angol élet (life) 150-szer említődik, a halál (death) 92-szer, a spanyolban hasonló az állás (vida – muerte: 184 – 108). A magyar „élet” szó magas számát (529) az magyarázza, hogy olyan szókapcsolatokban is benne van, amilyen „a kurva életbe”. Ami még feltűnt, hogy a félelem (miedo) összesen 114-szer jön elő a spanyol eredetiben, a magyarban csak 69-szer. Ami nem jelenti, hogy nem volna ugyanannyi félelme a magyarnak, csakhogy olykor igésíti a főnevet (félni), míg a spanyol megtartja: aki fél, a félelmet birtokolja, vagy rátapad a félelem, vagy a félelem rabja lesz.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Mikro és hiper című recenziója Moesko Péter Megyünk haza című első novelláskötetéről szól:

„Látszólag „realista” történetek ezek, sőt majdnem hiperrealisták. Ismerősek a helyszínek, a szereplők, a vidéki Magyarország néha esendő, néha gyámoltalan, de mégiscsak valahogy életben maradó figurái. Ha már a realizmus fogalma előkerült, úgy is mondhatnánk, hogy mikrorealista szövegeket olvasunk. Kis körökben zajlik hőseink élete, a családi közeg szűk, zárt, néha fojtogató légkörű, de mégis kiszámítható, ad egy kis biztonságot, otthonosságot. Megyünk haza – ez a kijelentés itt végső soron jót jelent, mert otthon azért van valami nyugalom, otthon azért csak otthon vagyunk. A szülők és a nagyszülők közel sem angyalok, de legalább emberek. Emberek, akikre lehet haragudni, akiket lehet szeretni, akik idegesítőek, néha sajnálatra méltóak. Ha valami, hát a novellák emberképe valóban realista, nem tupírozza föl, de nem is karikírozza túlságosan a szereplőket a szerző, ők olyanok, amilyenek (elsősorban: ismerősek).”

VERS

A versrovatban ezen a héten Kiss Judit Ágnes és Marsó Paula versei olvashatók. Ez utóbbiak közül az egyikkel ajánljuk a verseket az olvasók figyelmébe:

Futósáv 

Lassan imbolygó kocsisor,
menetoszlop, néhány
kereszteződés, három,
négy járdaszegély, reggeli, esti
futósáv, lelépsz, fölállsz,
megkérdezed, elmondod, kifelejted,
növeled a távolságot, föléled,
de ki hívja magához a benned
lakozó messzeséget, amikor már
nem tőlem távolodsz, és ha
egyszer kijózanodva végigjárod
ennek a háznak az összes ablakát,
vajon sikerülni fog-e a lakást
átitató fény oltárán nem
visszanézni rám és megkerülni a szobában
hagyott ismeretlenek nyugalmát?

PRÓZA

 Centauri, Kiss Noémi, Kutas József prózája.

Tárcatár: Németh Gábor.

Részlet Centauri Galambok című írásából:

„Josef Sax, az apám, eleinte csak akkor vert, ha ivott. Később akkor is, ha nem. Azt hiszem, csak azért, hogy a verést természetesnek, az élet, a gyereknevelés eleve elrendelt részének láthassa. Vagy talán csak azt akarta, hogy ne kössem össze magamban az ivást és az erőszakot; ne hihessem, hogy csak mert ivott, azért kapok. Égjen be a nyomorult lelkembe, és a verések rendszerességéből is azt szűrjem le, hogy azért mindennapi kenyerem a kín, mert rossz vagyok. Valóban rossz, sőt megszállottan gonosz. Egy átok. De nem. Ez túl komplikált, ő pedig nem volt ilyen furfangos. Egy állat volt csak, egy tagbaszakadt barom. Bár voltaképp őt magát szinte egyáltalán nem ismerem, csak azt, amit adott; arról pedig kétségtelen, hogy állati volt, vagyis emberi, nagyon.

Apám elérte mindig, amit akart, sosem vallott kudarcot. Bölcsnek is mondhatnám, hisz sikere titka abban állt, hogy mindig jól választott célpontokat. Sosem játszott olyan pályán, ahol veszthet. Mit tehet ellene egy gyermek? Semmit. Amíg ott voltam, mindig nyerésre állt, mindig bevihetett egy pofont, egy rúgást, bármit megtehetett, ő volt az atyaúristen – mi más lett volna, ha egyszer soha senki nem üt vissza? Nem hiszem, hogy bármikor is nekiment volna bárkinek, aki nála nagyobb. Az is igaz, hogy Josef Saxnál nagyobbra nőni szinte lehetetlen.”

TÁRLAT

György Péter kritikája Eperjesi Ágnes Érezze megtiszteltetésnek című kiállításáról, mely a Fészek Művészklubban (Galéria és Herman terem) látható június 14-ig.

„Pauer Gyula Molnár Csilláról, az 1986-os szépségkirálynő-választás győzteséről gipszminta alapján készült szobra évtizedeken át a Galéria raktárában hevert, majd legutóbb a látogatók által nem használt második emeleti folyosóján kapott helyet. A szobor most – igen helyesen – előkerült a felejtés tereiből, minthogy Eperjesi Ágnes hosszú évek óta konzekvensen épített művészeti programja részeként az MNG-ben egy performanszot, majd a Fészekben egy kiállítást készített róla. Ami az 1986-ban Fodros István, a DIVSZ egykori sajtófőnöke, a KGST sajtóosztályának munkatársa, az MSZMP szánalmas kádere által szervezett „versenyt” illeti, az a párt saját elitjének züllöttségével szembeni tehetetlenségének bizonyítéka volt, miért is a szerencsétlen fonyódi diáklány, Molnár Csilla tizenhét évesen az öngyilkosságba menekült. Dér András és Hartai László 1987-ben egy feddhetetlenül tisztességes dokumentumfilmet forgatott az egész gyalázatról. Így örökítették meg – többek között –, amint Pauer Gyula és munkatársai, fotográfusok és filmesek jelenlétében gipszöntvényeket készítenek a verseny díjazottjairól. Ekkor készült az utóbb a Galéria gyűjteményébe, de nem állandó kiállítására került öntvény eredetije is. Viszont a filmben Fodros István szerepéről gyakorlatilag szót sem ejtettek, ami nem segítette a film hitelességét.”

TÉVÉ

Grecsó Krisztián a Csernobil című sorozatról írt, amely az HBO-n látható.

„Csernobil megmutatta az embereknek, hogy felelősségük van a saját sorsukban, hogy a cipőgyári szakmunkás nem képes reaktort ellenőrizni, és nem minden mindegy.

Talán ezt értette meg a svéd rendező, amikor a jól működő katasztrófafilmes dramaturgiapanelek és akciófilmes klisék közé ilyen aprólékosan kidolgozott, finoman felépített társadalomrajzot illesztett. Nem csak az elvtársak karakterét dolgozta ki tökéletesen, de a társadalmi hatásokat, a kor emberének világképét, a reakciók és tagadások, az önáltatások technikáját is meg tudja mutatni. Hogy egy diktatúra milyen mélyen a szívekbe ivódik, az értelmen túl is működik, még az életösztön ellenében is képes hatni.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top