+ Interjú

Három napon át bárki rákapcsolódhat a Gondolat Generátor programjára

Az első csatlakozó csoport előadása a Galériában.

Bizonyára érezték már úgy egy-egy színházi előadás után, hogy jó volna még a látottakról beszélgetni, jó lenne, ha volna olyan fórum, ahol a frissen szerzett élmények megvitathatóak lennének. Vagy felmerülhetett már az a gondolat is, hogy ki lehetne próbálni a „színházcsinálást” egy biztonságot nyújtó közösségben, ahol ötleteink meghallgatásra találhatnának. A Trafó Gondolat Generátor gyűjtőnévvel ellátott programjai többek között erre is lehetőséget adnak. Aktivizálják a nézőket, számítanak a részvételükre, a véleményüket kérik vagy éppen arra biztosítanak lehetőséget, hogy alkothassanak ők is, akárcsak a Trafóban fellépő művészek.

Szepes Anna és Török Tímea a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakának első évfolyamán végeztek. Ők vezetik és szervezik a Trafó Gondolat Generátor című, nézőkre fókuszáló programját. Május 24. és 26. között egy fesztiválon sorakoztatják fel mindazt, amit az elmúlt két évben tapasztaltak.

 

Kezdjük azzal, hogy milyen módon kerültetek kapcsolatba a Gondolat Generátorral. Dolgoznak mások is a műhelyben rajtatok kívül?

Török Tímea: Mi vagyunk ketten a Gondolat Generátor, illetve rajtunk kívül az a sok ember, aki energiát fektetett bele a közönség részéről.

Szepes Anna: A Színház- és Filmművészeti Egyetemen színházi nevelést tanultunk. A gyakorlatunkat itt töltöttük a Trafóban, az akkor már Gondolat Generátor névre hallgató programban, de abban a formájában az mást jelentett, mint ez a mostani.

NézőPont beszélgetés a Tabu Kollekció után

Mi a feladatotok a Gondolat Generátorban?

Sz.A.: Mielőtt elkezdtünk itt dolgozni, Barda Beával, a Trafó vezetőjével egyeztettünk arról, hogy milyen típusú programokat szeretnénk a meglévőkből továbbvinni, és milyeneket szeretnénk elindítani. Teljesen szabad kezünk volt és van ebben. Élt egy elképzelés a fejünkben arról, hogy mi illene legjobban a Trafó arculatához. Az is fontos volt, hogy mit szeretünk mi csinálni, és az is, hogy mivel tudjuk a legtöbb résztvevőt bevonzani, megszólítani. Ezeket a programokat tervezzük, szervezzük és meg is valósítjuk.

T.T.: Két éve vagyunk itt, és már ennyi idő alatt is sokat alakultak az alkalmaink. Amikor elindultunk, akkor négyféle eseménnyel dolgoztunk, az egyik átalakult, és így lett még plusz két új elemünk is.

Volt-e már ilyen fesztivál, vagy ez lesz az első alkalom?

Sz.A.: Ez az első alkalom. Azt éreztük, hogy számunkra is jó lenne, ha összefoglalhatnánk azokat az újdonságokat, amik itt születtek, és a Trafó is jól meg tudná mutatni azokat a részvételi lehetőségeket, amik a házban vannak.

Mivel készültök?

T.T.: Hétféle lehetőséget ajánlunk az érdeklődőknek, az összes, jelenleg a Gondolat Generátor égisze alá tartozó projektet bemutatjuk. Három előadás látható a három este során, ezek a tavalyi és az idei csoportjaink bemutató előadásai, és a közösségi színházi előadásunk is látható lesz. Pályázati díjátadót is szervezünk.

Sz.A.: Ez az aktuálisan kiírt pályázatunkhoz kapcsolódik, két év alatt ez már a hatodik pályázatunk. Nézőpont program is lesz, a szombati előadás után.

T.T.: Ezen kívül Storytelling estet is terveztünk, ez is a legújabb eseményeink egyike, amely a közösségi színházi programunkhoz kapcsolódik. Történetmesélős színházi játékokat hozunk, ezeket lehet majd kipróbálni. A legújabb pedig a Táncra hangoló, ez kortárs táncelőadásokhoz kapcsolódik, azok fogyasztását könnyítik.

Mozgásos bemelegítő a Tánc-Színház-Nevelés Konferencián

Kiknek ajánlanátok és mivel a Fesztivált?

T.T.: A közönségünk összetétele változatos, és vegyes korosztályokkal is dolgozunk. Úgy gondolom, hogy mindenki találhat a kínálatunkban olyat, ami őt érdekelheti. Lehet előadásokat nézni vagy egy kicsit megmozdulni, aki éppen arra vágyik. Akik történetet szeretnének mesélni, azok számára is nyitottak vagyunk. Annyi fajta aktivitás van, hogy szerintünk mindenki találhat kedvére valót.

Sz.A.: Van egy olyan belső körünk is, akiknek ajánljuk a Fesztivált, ők azok, akik már részt vettek valamilyen eseményünkön, vagy egy egész év során dolgoztak velünk, és annak végén létrehoztak egy előadást. A Gondolat Generátor egyfajta közösséget is jelent itt a házban. Örülünk, ha folyamatosan tágul ez a kör, és ennek tagjai találkoznak egymással. Értékes és nyitott embernek látunk mindenkit, aki ebben részt vesz, és jónak gondoljuk, ha sikerül elindítani közöttük a párbeszédet.

T.T.: Szerintem más, a színházi neveléssel vagy művészetközvetítéssel foglalkozó szakembereknek is hasznos lehet részt venni, mert így láthatják, hogy nálunk mit jelent ez a fajta munka, hogyan működünk. Illetve a Trafó közönségének is hasznos lehet, azoknak a nézőknek, akik eddig látták ugyan a Gondolat Generátor jelzést egy-egy előadásnál, de nem vettek még részt. Most ők is ránézhetnek a teljes palettára, válogathatnak, kipróbálhatnak sok mindent.

Én részt vettem nálatok egy alkalommal Nézőpont beszélgetésen, és maradandó élmény volt a számomra. Az különösen tetszett, hogy amikor hirtelen kiderült, hogy több külföldi néző is jelen van, rögtön tudtatok angolra váltani, nem hozott benneteket zavarba, hogy egy másik nyelven folytassátok. Úgy tűnt, hogy fel vagytok készülve váratlan helyzetekre is. Fel lehet-e ezekre készülni és milyen készség kell a részetekről ahhoz, hogy ezeket jól meg tudjátok oldani?

Sz.A.: A váratlan helyzetek jelentik az egyik szépségét ennek a munkának.

T.T.: Ha egy külföldi előadó produkciójához kapcsolódunk, akkor számítunk azért külföldi résztvevőkre is, ennyiben vagyunk felkészülve. A sikeresség azonban nagyban attól függ, hogy hogyan vesznek részt bennük az éppen aktuálisan összegyűlt emberek. Alkalmazkodni kell tudnunk a jelenlévőkhöz, fel kell tudnunk mérni azt is, hogy éppen aktuálisan mire van szükségük. Az emberi faktor sokat számít itt, és az mindig változó, ez hozhatja a váratlan helyzeteket is.

A mindenkitörténet csapat

Nagyon sokfajta dologgal foglalkoztok a műhelyen belül. Mi a tapasztalatotok, mi működik legjobban?

Sz.A.: Ahogyan Timi már említette, különbözőek a programjaink, így a siker is mindegyiknél mást jelent. Siker az, ha a résztvevők jól érzik magukat vagy egy más alkalommal is visszajönnek. Az alkotó-csoportunkkal heti rendszerességgel találkozunk, ez számunkra kiemelkedően fontos elem, mivel velük intenzívebben dolgozunk.

T.T.: Az már eleve siker, hogy egyáltalán működhet a Gondolat Generátort a Trafóban. És az is, ha egy Nézőpont programra megérkezik harminc ember. De az is jó, amikor csak négy ember jön össze, de jó beszélgetés alakul ki közöttük.

Sz.A.: Azt is sikerként éljük meg, ha valaki azt a visszajelzést adja, hogy ezáltal többet értett meg vagy más megközelítéseket kapott egy előadás kapcsán.

Van olyan esemény, amit többet kell promotálni, amire annyira még nem nyitott a közönség?

Sz.A.: Általában az újdonságokat kell jobban hirdetni, és azokat, amik már elnevezésükkel vagy a leírásukkal behatolhatnak a nézők komfortzónájába. A pályázataink ilyenek például, mert ezekre önálló alkotásokat várunk. A Storytelling estünk is ilyen, mert sokaknak az a prekoncepciójuk ezzel kapcsolatosan, hogy itt ki kell állni a többiek elé és el kell mondani egy dramaturgiailag jól megszerkesztett történetet. Igyekszünk azt közvetíteni, hogy ez az egész dolog a csapatmunkáról és a játékokról szól, ahol csak annyit kell mindenkinek megosztania, amennyi jólesik neki. Nem kell felkészülni, és egyedül sem kell idegenek előtt szerepelni.

Cetlis játék

Pozitív élmény tud lenni, amikor új gondolatok, új nézőpontok hangoznak el az előadás kapcsán, ami nem jutott eszünkbe egy adott darab nézése közben. Benneteket ér-e a munka során olyan élmény, hogy ti hallotok valami teljesen újat a nézőktől, ami nem fordult meg a fejetekben egy-egy darab kapcsán?

T.T.: A Nézőpont során mi sokszor megfigyelőként veszünk részt, ezért a beszélgetésekben nem mindig tudunk részt venni. De azért igyekszünk elcsípni dolgokat a résztvevők gondolataiból. A nagykörös beszélgetésekben lehet inkább ilyen élményünk. Egy alkalommal volt egy téma szempontjából különösen nehéz alkalmunk, ahol gyászfeldolgozással foglalkoztunk, Pass Andrea Eltűnő ingerek című darabja kapcsán. Meglepő volt, hogy azok jöttek, akiknek nagyon komoly érintettségük van a témában. Bátran osztották meg az élményeket, és azt is megfigyeltük, ahogyan egymás megszólalásaira reagáltak. Ez megerősített minket abban, hogy erről a témáról beszélni kell, és ez azért volt fontos, mert sokat hezitáltunk, hogy ehhez az előadáshoz kapcsolódóan szervezzünk-e beszélgetést.

Egy-egy ilyen beszélgetés benneteket is mélyen érinthet.  Lehet-e ezt jól kezelni, képesek vagytok esetleg távolságot tartani bizonyos nehéz témáknál?

T.T.: Nem tudunk nem bevonódni, az előbb említett beszélgetés is nagy hatással volt ránk. Muszáj rákapcsolódnunk az emberekre ahhoz, hogy jól működjenek a folyamatok, ezért sem maradhatunk ki. Épp ellenkezőleg, meg kell nyitnunk a bensőnkben olyan dolgokat, amelyek egyébként zárva vannak. Amit mi csinálunk, az nem csak egy munka, tanulni szeretnénk a világról és az emberekről, ezért minél jobban benne kell lennünk ezekben a helyzetekben.

Sz.A.: Mindenképp végig kell tudnunk vinni ezeket a beszélgetéseket is, ezért egymást támogatjuk közben. Ha valamelyikünknek éppen nehezebb kicsit a téma egy ponton, akkor a másikunk viszi tovább a dolgot. Érzelmi bevonódás nélkül nem tudnánk ezt csinálni. Vagy talán az a jobb szó, hogy egy olyasfajta érzékenységgel rendelkezünk, amellyel a résztvevők érdeklődésére alapozva tudjuk továbbgördíteni az eseményeket.

Gondolat Generátor

Bérletet is lehet váltani a Gondolat Generátor Fesztiválra. Ez mennyire népszerű az érdeklődők körében?

Sz.A.: Nem látjuk ezt a részét a folyamatnak, de maga a bérlet részünkről egy arra irányuló kísérlet, hogy lesznek-e olyanok, akik ezt az egészet egy háromnapos kalandnak fogják majd fel. Az is előfordulhat, hogy inkább sok olyan ember jön majd el, akik a saját ízlésüknek megfelelően kiválogatják egy –egy szeletét a Fesztiválnak.

Széles spektrumon mozogtok. Mi dönti el azt, hogy egy adott előadáshoz kapcsolódóan milyen jellegű foglalkozást ajánlotok fel az érdeklődőknek?

T.T.: Tulajdonképpen csak a Nézőpont keretében zajló beszélgetés kapcsolódik egy-egy konkrét előadáshoz. A többi ettől függetlenül működik.

Sz.A.: Körülbelül egy évbe telt, mire kikísérleteztük, hogy milyen előadáshoz érdemes ezt megszervezni, de fix recept még mindig nincs. Vannak praktikus szempontok, például, hogy ne legyen túl hosszú az adott előadás, hogy a résztvevőknek legyen kedvük utána még beszélgetni. Igyekszünk úgy szervezni, hogy egy hónapban legyen egy külföldi és egy magyar előadáshoz is kapcsolódjunk. A külföldi előadásokhoz nem is tudunk más jellegű dolgot csatolni, mert azok csak egyszer vagy kétszer láthatóak. És szeretjük, ha műfaji keveredés is van benne, ha van Nézőpont prózai és táncos vagy zenés darabhoz is.

Mennyire tudjátok hasznosítani mindazt, amit az egyetemen tanultatok, és hogy érzitek, felkészítettek-e arra a tanulmányok, amit itt valójában csináltok?

Sz.A.: Mindaz, ami itt nálunk megtalálható, nagyban táplálkozik azoknak a szakembereknek a tudásából, akik minket tanítottak. Az osztálytársaink pedig egy remek közösséget biztosítottak a három év alatt. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk nem csak itthon, de külföldön is, és erre is az egyetem biztosított lehetőséget. Osztályfőnökeiknek sokat köszönhetünk, ők tették lehetővé, hogy egy kisebb közösséggé válhasson ez a szak az egyetemen belül.

T.T.: Szemléletet és hozzáállást tanultunk, és azt hiszem, ennél többet nem adhat egy egyetem. Biztonságunk van azzal kapcsolatosan, hogy mit miért csinálunk, és ezt ott tanultuk meg.

Itt kezdtetek-e el közösen dolgozni? Vagy már az egyetem alatt is volt valamilyen előjele annak, hogy jól együtt tudtok működni? Én nagy harmóniát érzek közöttetek.  

Sz.A.: Elképesztően hasonlítunk egymásra!

T.T.: Összecsiszolódtunk, már az egyetemi évek alatt is sok munkaórát töltöttünk együtt. És egy ilyen munkában, ahol hangsúlyosan kell figyelni a másikra, olyan szinten ismerjük meg egymást, ahogy mást nem. Lehet, hogy a tények szintjén esetleg nem tudunk sokat egymásról, de egy másik szinten, ami ehhez a munkához kell, ott nagyon.

Kinek ajánlanátok, hogy ezt a szakmát válassza?

Sz.A.: Ehhez a munkához érdeklődés kell, kíváncsiság a világra és benne az emberekre, arra, hogy emberek közösen mit tudnak létrehozni. Nem lehet ehhez a foglalkozáshoz úgy viszonyulni, hogy ez csak egy munka. Sem időben, sem gondolkodásban és a mindennapokban sem.

T.T.: Olyanoknak ajánlanám, akik nem esnek kétségbe attól, ha nincsenek biztos válaszok bizonyos kérdésekre. Újabb kérdések lesznek mindig, néha ideiglenes válaszokkal, ezért újra és újra fel kell tenni ugyanazt a kérdést. Nem ajánlanám azoknak, akik tényeket és biztos szabályokat szeretnének látni ebben a munkában.

Sz.A.: És erősen kell hinni abban, hogy ez hatékonyan tud változtatni a világon.

Három napon át bárki rákapcsolódhat a Gondolat Generátor programjára
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top