Futás közben, igen, akkor tudok „fejben írni”, kavarog a szöveg, de amikor biciklizünk, a családdal vagyok, nem egyedül, akkor nem annyira, akkor ugye hátra, meg másfelé, a csajomra figyelek, a forgalomra – mondja Darvasi László a szegedi Grand Caféban kedden délután.
Pohár borunk van, állunk az ablak előtt – második emelet – kint a Deák Ferenc utcát, meg az egész várost kitartóan mossa az eső, itt meg úgy kéttucatnyi irodalmár, ugyanannyi olvasó gyülekezik a város kultkávézójában a pult körül. Zsonganak, csacsogunk, esemény lesz. De nyugi, nem vagyunk kiöltözve, nincs áhítat, sokan ismernek sokakat, ha élőszóban nem is, vetett betűben tuti.
Aztán bemegyünk a moziterembe, ahol Szkárosi Endre, a Szépírók Társaságának elnöke rövid, barátságos bevezető után pikkpakk, sallangmentesen jelenti be, hogy itt és most (akkor és ott) megalakul a Szegedi Szépíró Kör.
Lengyel Zoltán, a magaslati kultkocsma házigazdája koccintásra invitál, tálca bort hord körbe. Szilasi Lászlóval is koccintunk, aki az Európai Unió irodalmi díjának kislistása lett nemrég. Azon a listán három magyar író szerepel, Szilasi mellett ott van még Milbacher Róbert is, aki szintén a szegedi bölcsészkarról evezett Pécsre. (A European Prize for Literature magyar zsűrijének áprilisi döntése értelmében Az Európai Unió Irodalmi Díjára három mű esélyes: Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy, Milbacher Róbert Léleknyavalyák és Szilasi László Luther kutyái című könyve.)
Szkárosi, aki évekig a szegedi bölcsészkar oktatója volt, mesélt az 1980-as évekről, amikor betiltották a Mozgó Világot és Szegeden indult az országossá fajult tiltakozó aláírásgyűjtés.
Szeged a haladás és a szabadság eszményének fontos magyar központja, ezért is öröm, a szépíró kör szegedi megalakulása, mondja Szkárosi.
Pécsen ugyanebben az időben tartanak estet (borongós délutánost) a szépírósok, Szkárosi félspontánba’ felhívja Milbachert, aki aztán Szilasival is beszél, kis baráti vállveregetés, még épp belefér az alkalom hangulatába.
No, de vissza Darvasi Lászlóhoz, aki az önök tudósítója előtt ül, szépen nyírt, őszülő haja higgadtan simul a tarkójára, a bora még megvan, azt kortyolja, de lehet, hogy az már másik, nem figyeltük. Ő is nemzetközi díjat kapott, mégpedig az Aleksandar Tišma Nemzetközi Irodalmi Díjat az Isten. Haza. Csal. című novelláskötetének németre fordított kiadásáért. Darvasi Budapesten lakik, de lépten-nyomon belebotlunk a városban, hazajár, megnéz minket, lélektudósít néha, és mint most, felolvas. Vagyis nem úgy, mint most, mert kiül a pódiumra, pár szót mond, és felolvastat: Darvasi Áron olvas Darvasi László szöveget, amiből kiderül, mekkorára nő a félelem pálmája az erőszak terhe alatt, és igen, amikor már beszarni sem tud a lézengő lélek, azért azt kitörli erősen, első vérig.
És előtte Szilasi is olvasott 4 etapot készülő kötetéből. Kései házasság a Szilasi-regény munkacíme.
A huszonegy percnyi szövegben ott volt a Dóm tér, a múzeum melléki Tisza-part, és elvonatoztunk Vásárhelyen, Orosházán át Békéscsabáig. Ütemesen, szépen, nem harsogva, mintegy vonaton ülve mesélt, olvasott Szilasi.
Köszönjük Lacijaink, köszönjük Grand Cafénk, bocs a birtokosért, de ti a mieink vagytok visszavonhatatlanul. Mert szeretünk olvasni, kávézni meg bort inni, néha írunk is, de annak mégiscsak van valami ünnep-szerű, testes íze, valami pótpapás tanninja, mesélős ringása, amikor ránk nyitjátok az ajtót, dugót húzunk, majd leültök kedvenc kocsmánk olvasólámpája alá, kinyitjátok a kötetbe hajtott-fűzött íveket és ti meséltek nekünk.
Jó éjszakát gyerekek, olvassatok jól, írjatok szépeket!
Aleksandar Tišma (1924, Horgos – 2003, Újvidék) szerb keresztény és magyar-zsidó családból származású író az akkor még erősen többnemzetiségű Újvidéken nőtt fel. Belgrádi tanulmányok után a 2. világháború alatt a budapesti bölcsészkaron folytatott tanulmányokat, a Budapesten töltött időt „második életnek” nevezi. Kulturális érdeklődése széleskörű, beszélt és olvasott franciául, németül, angolul, olaszul és oroszul is. A nyelv- és identitásválasztás életművének egyik legfontosabb alapgondolata. Műveiben és egész életében kiállt a szabadság mellett, a Milošević-rendszer elől Franciaországba emigrált. Nemzetközi hírű író, több művét magyarra is lefordították. Ő maga is sokat fordított, a Sorstalanság szerb fordítását is ő jegyzi.
1996-ban két alkalommal járt Szegeden. A JATE Móra Ferenc Kollégiumában életművéről Bányai János irodalomtörténész beszélgetett vele. Még ez évben visszatért feleségével, hogy néhány napot nyaraljon a városban. Hallott a Grand Café előkészületeiről (1996 őszén nyitottak). A bizonytalankodó kérdésre ezt válaszolta: „Talán attól lesz sikeres és szeretett a hely, hogy azon a nagy ablakokon hogyan esik majd be a fény”. (forrás: Grand Café)
A nyitóképen Bíró-Balogh Tamás, Szilasi László, Balog József és Gyukics Gábor a szegedi Grand Caféban a Szegedi Szépíró Kör megalakulása után.
